vissza a főoldalra

 

 

 2016.08.19. 

Meggyalázott Oltáriszentség egy velencei templomban

„Augusztus 6-án szombaton a velencei San Zuliano katolikus templom reggeli szentmiséjén két fiatal keleti lépett a templomba. A szentáldozáskor ők is az áldozók sorába léptek. Rögtön éreztem, hogy valami nincs rendjén. Ilyen esetekben általában megkérdem, hogy valóban az Oltáriszentséget szeretné-e magához venni. Más esetekben, mint most is, úgy döntöttem, hogy négyfelé töröm a kis szentostyát és azzal a kis partikulával áldoztattam” - mondja el a különös áldozás történetét don Massimiano d’Antiga, a templom katolikus papja, akinek nyilatkozatát az Avvenire olasz katolikus napilap keddi száma közölte. „A két fiatal nevetgélve távozott, ajkukon a Szentostyával, amire a templom hívei hozzájuk léptek, magyarázatot vártak tőlük és kérték, hogy akkor inkább adják vissza az Eucharisztiát. Válaszként a keleti fiatalok a földre köpték a Szentostyát, és tovább nevetgélve távoztak. A földre köpött Oltáriszentség darabokat aztán a hívek egy pohárkában a sekrestyébe vitték”.

Nem ritka a tiszteletlen viselkedés

Massimiano d’Antiga atya hozzáfűzi: „A Szent Márk székesegyházban is megtörténik, hogy szentáldozáskor olyan személyek is sorba állnak a hívekkel együtt, akik számára ismeretlen és homályos ez a szertartás, de az ilyenek egy közvetlen és udvarias tisztázás után eltávoznak. Az ilyen eset tehát nem provokáció, hanem tudatlanság. Ami azonban most a San Zuliano templomban történt, az provokáció és nem is ritka nálunk, hiszen a templomunk Velence egyik legforgalmasabb utcáján fekszik. Provokáció volt vagy szentséggyalázás?” - teszi fel a kérdést Massimiano d’Antiga atya, majd így folytatja: „Gyakran megtörténik, hogy muzulmán csoportok lépnek a templomba, nők kendővel a fejükön, férfiak szakállasan. Letelepednek a feszület előtt és fényképezkedni kezdenek. Eközben tiszteletlen gesztusokat tesznek, szarvakat mutogatnak, nevetgélnek.

Muzulmánok is imádkozhatnak

A napokban is megtörtént egy ilyen eset nők egy csoportjával, mire a templomőrök rendreutasították őket. A sekrestyéseken túl önkéntesek is segítik a templom rendjének a biztosítását. Néha megtörténik, hogy muzulmánok jönnek be és leterítik a szőnyegüket a földre, majd Mekka felé fordulva imádkozni kezdenek. Ha valaki hangosan teszi ezt, kérik, hogy csendesen folytassa, de ha csendben vagy halkan, tisztelettel imádkozik, akkor nyugodtan hagyják, hogy imádkozzék. Don Massimiano d’Antiga meggyőződéssel vallja, hogy magáévá tette Ferenc pápa kérését és a templomba hívják és befogadják a muzulmánokat is. Ugyanakkor nincs ellenére, hogy templomőrök biztosítsák a hely méltóságát, mint ahogy ezt teszik a közeli Szent Márk székesegyházban. Lelki felüdülés központja szeretnénk lenni – hangsúlyozza d’Antiga atya – ezért is töröltük el a belépőjegyet, de biztonságot szeretnénk”.

A velencei San Zuliano templom a Szent Márk tér és a Ponte Rialto közötti forgalmas út mentén, egy kisebb terecskén fekszik. San Giuliano – innét az erős velencei dialektus „Zuliano”-ja –  tiszteletére építették a 12. században, míg végül Jacopo Sansovino építtette át későreneszánsz jegyekkel az 1500-as évek második felében. Az antióchiai szír származású Szent Juliánusz és felesége, Bazilissza 302 és 304 között szenvedett vértanúságot Diokleciánusz császár keresztényüldözése során. 

 

(vl)