vissza a főoldalra

 

 

 2016.08.19. 

Kelemen Hunor: nem baj, ha megbukik a kormány

Nem tartaná komoly problémának Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére a parlament bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatná a Dacian Cioloş vezette szakértői kormányt – számol be Balogh Levente a kronika.ro-n. Ezt ő maga jelentette ki a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva.

Mint kifejtette, több érv is szólhat a kormánybuktatás mellett, ugyanakkor a PSD dolga, hogyan jár el az ügyben. Elmondása szerint még nem tárgyaltak a szociáldemokratákkal, így nem tudja, milyen indokokkal buktatnának kormányt. „Egy, a választásokig korlátozott jogkörökkel rendelkező ügyvivő kormány nem jelentene tragédiát. Ez a kormány amúgy sem terjesztheti be a jövő évi költségvetést, mivel nem rendelkezik a szükséges támogatással, a szükséges többséggel és legitimitással sem, hogy a parlament támogatását kérje a 2017-es költségvetéshez” – mutatott rá Kelemen, aki szerint szeptember 1., a parlamenti szünet után lehet majd tárgyalni a kérdésről.

 „Mi is egyre elégedetlenebbek vagyunk a kormánnyal, de jelenleg nem tudom megmondani, megszavaznánk, támogatnánk-e vagy sem a bizalmatlansági indítványt. Indokaink lennének” – ecsetelte az RMDSZ elnöke. Azt is elmondta, várja az egyeztetéseket a miniszterelnökkel a választások időpontjának kitűzéséről. Mint kifejtette, november 27. és december 11. is elfogadható lenne az RMDSZ számára, december 4. azonban nem. Szerinte minél előbb megtartják a választást, annál jobb.

 A kormánybuktatás lehetőségéről Varujan Pambuccian, a képviselőház kisebbségi frakciójának vezetője kifejtette: annak esetleges támogatásáról szeptember elseje után döntenek. Mint arról beszámoltunk, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD kilátásba helyezte a kormány támogatásának megvonását, amely így ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel vezetné az országot az év végi választásokig. A PSD-nek jelenleg az RMDSZ nélkül nincs parlamenti többsége a kormány megbuktatásához.

 A múlt héten Liviu Dragnea, a PSD elnöke a háborús veteránok egyes adókedvezményeinek megvonása miatt lendült támadásba a kormányfő ellen, akivel éles szóváltásba keveredett. Ciolos ugyanis kijelentette: nem hajlandó többé szó nélkül tűrni, hogy a Ponta-kabinet által hátrahagyott „taposóaknák" miatt a szakértői kormányt hibáztassák. Dragnea „hazudozással” vádolta a miniszterelnököt, és bejelentette, pártja „komolyan megfontolja" egy bizalmatlansági indítvány beterjesztését – írja a kronika.ro.

 

(erdely.ma)