vissza a főoldalra

 2016.12.02. 

Megkérdeztük: hogyan látják közéletünk szereplői a magyar-magyar párbeszédet?

Noha magán a dunaszerdahelyi fórumon nem bontakozott ki hosszas vita a jelenlévők között, véleménye mindenkinek van a magyar-magyar párbeszédről. Erről faggattuk közéletünk ismert szereplőit.

Duray Miklós: A tettekkel és a gondolkodással másképpen

A 2016. november 21-én Dunaszerdahelyen lezajlott elegáns találkozónak már az elnevezése is sajátos: magyar-magyar párbeszéd. Arra utal, mintha különálló vagy egymással szemben álló magyarok folytatnának valamilyen eszmecserét, mintha két vagy több, magát magyarnak nevező csoport béketárgyalásokat vagy fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett volna. Reménykedem abban, hogy csak nyelvi modorosságról van szó, és továbbra is a magyar nemzet Szlovákiában élő egy közösségéről beszélhetünk. Ha tévedek, akkor a párbeszéd megnevezés csupán valamilyen párharcnak az elfedésére szolgál. Ha viszont elolvasom a közös nyilatkozatot, fel lehet fedezni benne a közös ügy szolgálatának a szándékát, de mintha gondolkodásban teljesen eltérő csoportok gondolati egyvelege jelenne meg. Arról nem is beszélve, hogy szakmai nyelvhasználatában és gondolatmenetében meg sem közelíti azt a szintet, ahová sikerült eljutnunk az 1990-es évek első felében. A Szlovákiában élő magyarokat önszántunkból miért kell peremre szorított, legyőzött csoportnak tekinteni, akik csaknem esdekelnek valamilyen jó szóért a hatalom részéről? Nem sugároz öntudatot és meggyőződést a szöveg, mintha össze nem illő gondolkodásmódokat akart volna egybekényszeríteni a szöveg szerkesztője. Nem sikerült rangsorolni a magyar oktatásügy gondjait. Elhiszem, hogy ez nagyon nehéz, mert annyi a gond, de talán érdemes lett volna rendszerszerűen megkülönböztetni és megnevezni a szlovákiai magyar közösség társadalmának felelősségét és feladatait, a szakma, tehát a magyar pedagógusok felelősségét és feladatait, a szakmai és a jogi megoldási javaslatokat és az elvárást vagy követelést az államhatalom, a kormányzat iránt. Rejtve ugyan benne találtatnak ennek a foszlányai, de hiányzik belőle a rendszerben való gondolkodás. Nem azokat hibáztatom, akik egy jobb szöveg kidolgozására törekedtek, hanem azokat, akik ezt megakadályozták. A részleteket nem kívánom elemezni, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy sejthető a jó szándék és érezhető a Magyar Közösség Pártjának tenni akarása. A szándékkal így tovább, a tettekkel és a gondolkodással azonban másképpen!

 Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke: „Azt gondolom, hogy érzelmi és racionális síkon is megközelíthető a magyar-magyar párbeszéd értékelése. Ami az érzelmi síkot érinti, azt gondolom közösségünk szempontjából előrelépés, hogy az elmúlt 25 évben talán soha nem volt olyan fórum, ahol a felvidéki magyar társadalmat meghatározó személyek ilyen széles körből gyűltek össze. Egyeztetni kell a közös ügyeinkről, ez vihet előre. Más kérdés, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés jövője szempontjából talán fontos lenne azon is elgondolkodni, hogy lehet közösségünk teljes önkormányzatiságát, azaz az önigazgatást bevezetni. A racionális megközelítés szempontjából és figyelembe véve az oktatási helyzetet, azt gondolom, hogy egy közös nevező kialakítása kiemelkedő eredmény. Remélem, mihamarabb elkezdődnek a megvalósítások is, hiszen a jogrendbe a nemzetiségi iskolák fogalmának bevezetése, a magyar iskolahálózat rendszerének kialakítása, az önmagunkról való döntési lehetőség biztosítása véleményem szerint kiemelkedően fontos.

 Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, aki a fórumon felvázolta kisebbségi iskoláink helyzetét, a Felvidék.ma-nak a következőket mondta: „Pozitívumként értékelem a hétfői párbeszédet. Az elfogadott zárónyilatkozat konkrétumokat tartalmaz. A politikumon és a civil szférán múlik, lesz-e folytatása. A párbeszéd hangulata, a vita lefolyása bizakodásra ad okot. Arra, hogy a szlovákiai magyarság érdekében megtörténik az összefogás, s ennek eredményeként, konkrét megoldások születnek. Széles társadalmi összefogás kell ahhoz, hogy megoldást találjunk a szlovákiai magyarság megmaradására. Ebben kezdődött el valami pozitív előrelépés hétfőn. A főasztalnál ülők is érzékelik oktatásügyünk problémáit, iskolarendszerünk gondjait. Fontosnak tartjuk a magyar pedagógusképzés megreformálását, a minőségi magyar oktatás érdekében. Ebben is előrelépés lehet a dunaszerdahelyi Párbeszédet követően.”

 Pozitívan értékeli a találkozót Németh Gabriella is, aki Pozsony megye alelnökeként vett részt rajta:„Támogatom az ilyen szakmai egyeztető találkozókat. A felvidéki magyarság nem engedheti meg magának a pártoskodást akkor, amikor 20 év alatt több mint 100 ezerrel lettünk kevesebben. Mindent meg kell tennünk, hogy lassítsuk és lehetőség szerint visszaszorítsuk a hihetetlenül felgyorsult asszimilációt, meg kell tartanunk iskoláinkat, az óvodákat és a magyar kultúrát a Felvidéken. Ennek a célnak az eléréséért szövetkeznünk kell mindazokkal, akik ugyanezt akarják. A dunaszerdahelyi találkozó nem az MKP és a Híd összeborulását célozta meg, hanem a szakmai alapon történő együttműködésnek adott keretet a politikai pártok, a civilszervezetek és a történelmi egyházak számára.

 Pomichal István, Pozsony megyei képviselő úgy érzi, mintha elindult volna egy közeledési folyamat. „Akik összegyűltünk, egyetértettünk abban, hogy valamit tenni kell, mert a fogyásunk drámai méreteket öltött. A kivezető út keresésére hívta fel a figyelmet ez a konferencia. Sok javítanivaló van kisebbségi oktatásügyünk területén, de az egésznek csakis akkor lesz értelme, ha a fiatalok több gyermeket vállalnak. Úgy látom, sokan a könnyebb utat, az asszimilációt választják, ami sokkal kényelmesebb is. Az egész értékrendünk felborult, hiszen egy normális világban legfőbb érték a gyermek” – nyilatkozta portálunknak.

 Fehér Tibort, Illésháza polgármesterét örömmel töltötte el, hogy létrejött a magyar-magyar találkozó.

 „Úgy vélem, most nemcsak egy új időszaknak kellene elkezdődnie, hanem egyáltalán nem szabadott volna a magyar közösséget megosztani. Pozitívumként értékelem, hogy az összejövetel hangvétele baráti, de legalábbis udvarias volt. Ahogy az MKP elnöke is megjegyezte, nem kívánatosak azok a személyek, akik gyűlölködni, vagy árkot ásni jöttek a párbeszédre. Mindenki, aki ilyesmire készül, csak kártékony lehet. Bízom benne, mindkét oldalon őszinte a mosoly és a tárgyalási szándék. Remélhetőleg a civil szféra sem fogja túlzásba vinni a politizálást. Tisztában vagyok azzal is, hogy az összhang megtalálása nem lesz egyszerű, rögös út áll előttünk. A tét viszont óriási: a szlovákiai magyarság léte és jövője” – mondta el portálunk megkeresésére.

 „Örülök, hogy végre egy asztalhoz ültek a magyarság képviselői, mert nagyon is van mit megbeszélni. Reményt látok a továbblépésre, ami mindannyiunk érdekét szolgálná. Jó dolog, hogy emelkedik a kultúrára szánt keretösszeg. Remélem, hogy a civilszervezetek súlyuknak megfelelően arányosan kapnak majd támogatást, és figyelembe veszik azt is, hogy a szervezetek milyen bázissal rendelkeznek, valamint értékelik az eddig elvégzett munkájuk minőségét is ” – sommázta véleményét a magyar-magyar párbeszédről Kopasz József, Nagytárkány polgármestere, a CSEMADOK kelet-szlovákiai regionális alelnöke.

 Furik Csaba, Kisgéres polgármestere, Kassa megyei képviselő, az MKP országos elnökségi tagja szerint: „Minden józanul gondolkodó magyar tudja, hogy a megosztottság kisebbségben nem megengedhető luxus, ezért keresni kell a közös utat és a közös megoldásokat. Megmaradásunk és gyarapodásunk egyik alappillére a jól működő oktatásügy, ezért is külön öröm számomra, hogy ez a téma hangsúlyosan volt képviselve a párbeszédben, illetve a zárónyilatkozatban. Mindannyian felelősök vagyunk abban, hogy mi fog ebből a jövőben megvalósulni.”

 Röviden és velősen mondott véleményt a párbeszédről Balázs F. Attila, költő, könyvkiadó. „Túldimenzionált volt. Ezeket a szónoklatokat szűkebb körben is elmondhatták volna egy szakmai egyeztetésen. Vita nem volt. A nyilatkozat rendben van, a választók felé pedig történt egy jelzés: le tudtak ülni egymással, sokéves marakodás után. Hogy ez mire elég, hamarosan eldől. Jövőre megyei választások”.

 Csonka Ákos, aki részt vett a fórumon, Facebook-oldalán így fogalmazott: „Őszinte párbeszédre van szükség, melynek során hitet teszünk közösségünkért, egymásért s egyetemes népünkért. Ugyanakkor be kell vallanunk elkövetett hibáinkat, mulasztásainkat és esetleges bűneinket is. Így, csakis így tudunk új fejezetet nyitni Felvidék jelenkori történetében. Ma tettünk e felé egy lépést, de az út még hosszú lesz, és korántsem kizárt, hogy göröngyöktől mentes. Rajtunk áll, hogy adunk e hitet és jövőt Felvidéknek.”

Vörös Péter (Most-Híd) bejegyzése a legnagyobb közösségi oldalon a fórumról: „Örülök, hogy egyetértésre jutottunk a leglényegesebb kérdésekben. Ez azt is jelenti, hogy mindazon célok mellé, amelyeket politikai és szakmai tárgyalásainkon sikerült belefoglalnunk a Nemzeti Oktatási Program tézisei közé, odaállt a szakma és a politikai szervezetek is. Komoly hátszelet jelenthet ez számunkra. Most már nincs más hátra, mint elindítani a magyar-szlovák párbeszédet, a kitűzött célokat ugyanis valakinek meg kell valósítania, s ehhez parlamenti szavazatok kellenek.”

 Haraszti Gyula, a televízió.sk igazgatója: „Örvendetes, hogy a pártok, a civilek és a választott képviselők végre leültek, hogy megbeszéljenek legalább valamit a mi kis társadalmunkat érintő kérdésekből. Az is jó, hogy abban a pár lényeges kérdésben, amit a nyilatkozatban felsoroltak, közös álláspontot tudtak képviselni. Az igazán hasznos azonban az lenne, ha a kinyilatkoztatásokat szorosan követné mindenki részéről a láthatóan elvégzett munka is. Remélhetőleg a következő forduló már tartalmazni fogja azt is, hogy ki mikor és mit fog tenni azért, hogy a pontokba szedett problémák és feladatok ne csak megfogalmazódjanak, hanem meg is oldódjanak.”

 Brogyányi Mihály, idegenvezető: „A magyar-magyar konferencia vegyes érzelmeket hagyott bennem. Egyrészt rég esedékes, szükséges dologról van szó, de mikor megláttam a képet az eseményről, elkomorodtam. Ami eszembe jutott: távolság, üresség, ami köztünk tátong. Mennyire távol kerültünk nemcsak egymástól, de egykori önmagunktól is? Mekkora üresség tátong köztünk, és mennyi tett, jószándék kell ennek betöltésére? Az érdekünk az összefogás, közös célok megvalósítása. De lesz rá akarat azok részéről, aki saját útjukat járják? Akik személyes sikereikkel beérik, és nem fáj nekik közösségünk sikertelensége? Remélem, az első lépés után konkrét tettek következnek, hogy gátat vessünk annak a szétforgácsolódásnak, marginalizálódásnak, mely mindannyiunk kárára lesz, és remélem, nem újabb lehetőség azoknak, akik ebből profitáltak eddig, hogy a megosztást hasznukra fordították.”

 Samu István, az MKP elnökségi tagja: A párbeszéd lényegi kiindulási pontjának a 110 000-es fogyás, és az elmúlt 10 év rendkívül gyenge minőségi és “mennyiségi” országos képviselete kell, hogy legyen! Remélem, ezt mindenki átérezte. A kezdeményezés fontos, de úgy, hogy minden érintve legyen, az irányvonalak és a közösségünk társadalmi-politikai újratervezése. Erkölcsi értelemben is. Biztos, hogy minden kezdet nehéz, érezhető a széthúzás, sok a sérelem – valós vagy vélt okok miatt – a folytatás viszont elengedhetetlen. De nem úgy, hogy politikai-gazdasági tőkét kovácsoljon valakiknek, hanem lelkiismereti felelősséggel polgáraink felé! Különben a „párbeszéd” egy újabb „konferenciaként” süllyedhet el a felvidéki magyarság történelmében.

 Fibi Sándor, nyugalmazott tanár: Minden furcsán értékelő, eltérő vélemény ellenére nagyon örülök, hogy végre megtörtént az első lépés. Pedagógusként örülök, hogy a szakmai véleményegyeztetés első pontjaként éppen a nemzetiségi oktatásügy került a résztvevők figyelmének a középpontjába, hiszen ez az a terület, ahol egyszerűen nem lehet véleménykülönbség az egyeztetésen résztvevők gondolkodásában, ugyanis mindenki ismeri a meglévő problémák halmazát, és lényegében azokat a megoldási lehetőségeket is, amelyek hozzájárulhatnak nemzetiségünk megtartásához. Csak azt sajnálom és nagyon őszintén, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett szakmai egyeztetések ellenére, amelyet a pedadógusszövetség elnöksége kezdeményezett a két párt legfelsőbb vezetőségével, csak most, évekkel később hoztak bizonyos eredményt. Fel kellene végre – és nagyon határozottan – emelnie a szavát az érintett civil szerveződéseknek is, és következetesen követelni a kompetenseket, hogy tegyék meg végre azokat a szükséges lépéseket, amelyek nélkül nem lehet sikerre vinni a jogos igények teljesítését. Talán itt is utalnék az idén szervezett országos petíciós kezdeményezésünkre, majd a komáromi tiltakozó nagygyűlésünkre, amely határozottan jelezte, hogy tettek nélkül csak elszálló szó marad bármilyen állásfoglalás, bármilyen elfogadott dokumentum…

 Menyhárt József, az MKP elnöke: Visszatekintve a Magyar-Magyar Párbeszéd első fordulójára, mindenképpen pozitívan tudom értékelni. Csakis nyertesek lehetünk, amikor tárgyalóasztalhoz ülünk valamilyen égetően fontos témakörben az érintett szakemberekkel. A hétfői dunaszerdahelyi találkozó kiindulópontja volt annak a várható sorozatnak, amely majd részleteire bontja a megvitatandó kérdéseket. De a legnagyobb siker az lesz, ha eredményeképpen a gyakorlatban tapasztalhatjuk a változást, a szlovákiai magyar oktatás javulását minden szinten. Emellett, természetesen a többi szakterületre is sor kerül e fórum keretében.

(felvidek.ma)