2016.12.02.
Európa elpogányosodik
Dr. Békefy Lajos–Dr. Birkás Antal: Napjaink dilemmái –
Protestáns válaszok – Szociáletikai kézikönyv mindenkinek
Mit jelent a
protestáns szociáletika? Mi a házasság lényege a Biblia
szerint? Javasolnám-e legközelebbi hozzátartozóimnak a mesterséges
megtermékenyítés módszerét? Szívesen igénybe vennék-e
betegségem gyógyulásához őssejtkezelést? Mit nevezünk
keresztyén kommunikációnak? Miben áll a klímamigrációban érintettek
felelőssége? Miért hamis a morál és a gazdaság szembeállítása?
Mi volt a reformátorok nézete a jogos háborúról? Milyen
szerepük lehet a világvallásoknak a 21. században? – ezekre
és még több száz kérdésre ad választ ez a kötet, amely
olyan helyzetben próbál eligazodást kínálni, amikor a
keresztyén-keresztény ember nem hallgathat.
Dr.
Békefy Lajos református lelkész-teológus, kutató, publicista,
a Protestáns Műhely külügyi titkára, a kötet társszerkesztője
az előszóban kihangsúlyozza, hogy a könyv nem társadalmi
magatartásrecepteket, nem is minden helyzethez „kulcsrakész”
megoldásokat kínál, hanem meghívást. Meghívást, mégpedig
egy olyan szellemi zarándokútra, melynek során időt lehet és
kell szentelni olyan kérdéseknek, melyek a ma emberét – éljen
az városban vagy falun, Európában vagy más kontinensen –
foglalkoztatják. Éppen ezért a könyv az út- és a kiútkeresők
számára készült. És éppen ezért a szerzők, szerkesztők
nem erkölcsi kőtáblákat osztogatnak, hanem iránytűket.
Szellemi, erkölcsi tájolást kíván a könyv nyolc szerzője nyújtani.
Méghozzá olyan tájolást, melynek megbízhatóságáról meggyőződtek.
Mégis, hogyan? – vetheti fel a szkeptikus a kérdést. Azért,
mert iránytűjük az Ige, Isten beszéde, ami ezer éve, és ma
és örökké ugyanaz. Amiben nincs változás. Ami biztos és
megbízható irányzék, még akkor is, ha ezt valaki vitatja,
vagy érdektelenül másfelé fordul. Békefy megemlíti, hogy
Barankovics István körülbelül 60 éve az emigrációban nem látott
más utat, mint az odafordulást a maradandó és az idegenben is
megmaradást, emberséget munkáló keresztény hithez, értékrendhez.
Ezért indította el Iránytű címmel New Yorkban kiadványsorozatát.
Mégpedig azzal a céllal, hogy elvi tájolást adjon azoknak,
akik a keresztény társadalomtudomány és a politika koordinátáiban
képzelik el a jövendőt. A protestánsok számára az iránytű
egyedül a Szentírás, ahogyan ezt 500 éve a reformátorok a
sola Scriptura elvében egyöntetűen megfogalmazták, hirdették.
Az előszóban olvashatunk olyan gondolatokat, melyeket a tőlünk
pár ezer kilométerre keletre élő, alkotó indiai protestáns
filozófus, Vishal Mangalwadi írt le nemrég: „Barátaim,
nektek ott Európában a legnagyobb problémátok, hogy elveszítettétek
az igazságot, és ezért el fogjátok veszíteni a szabadságot
is. Európa és Nyugat akkor omlik össze, ha a legkeresztyénibb
vonást, az igazság keresését és az igazság iránti fogékonyságát
elveszíti. Pogánnyá lesz Európa, ha a sztorikat és a mítoszokat
fontosabbnak tartja az igazságnál. Új reformációra van szüksége
Európának.” Ezért minden olyan törekvés, mely ebbe az irányba
sürgeti a hazai és az európai döntéshozókat, valamint a közvéleményt,
a felelősségetika morális erőterében mozog.
A könyv első
fejezete a felelősségetikáról és a protestáns szociáletikáról
szól. Ebben Békefy leírja: „nem nehéz belátni, hogy korunk
legsúlyosabb etikai kérdései, dilemmái, amelyekkel naponta
szembesülünk, szociális, közösségi természetűek. A protestáns
szociáletika teológiai helye a modern bálványok kritikája és
a saját pozíciónk megalkotása között van. Szociáletikának
nevezzük a felelős emberi egzisztencia elméletét és gyakorlatát
abban az értelemben, kapcsolatrendszerben, amelyben egy adott
személy embertársaihoz és a környezetéhez viszonyul, kiváltképpen,
ha ezt a kapcsolatot nem közvetlenül, hanem társadalmi intézményeik
közvetítésével éli meg.”
A
házasságról a szerzők azt írják, amit a Biblia is, hogy egy
férfi és egy nő egész életre szóló szövetsége. Bár a házasság
és család intézménye napjainkban megrendülni látszik, a
szerzők a hagyományos felfogást megalapozó bibliai kijelentés
értelmében vallják, hogy a családi élet alapja a házasság,
melyet Isten gyermekekkel áldhat meg, részesítve a házasfeleket
ez által az élet továbbadásának teremtői áldásában is.
Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy a tartós,
monogám házasságban teljesedhet ki két személy
szeretetkapcsolata. Ez teremt érzelmi, jogi és anyagi biztonságot
mind a szülők, mind gyermekeik számára. A könyvből kiderül,
ahogy az élet is bizonyítja, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése
leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért
a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója
is. A reformátorok vallják, hogy a bűn egész emberi természetünket
megrontotta, és ez alól nem kivétel a férfi és nő kapcsolata
sem. Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá
válhat, felbomolhat. Noha a szexualitás Isten ajándéka maradt,
eszközévé válhat az önzésnek. A felelőtlen kapcsolatok és
önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi
kárt okoz. Ezért szorítja mederbe Isten törvénye a szexualitást:
„Ne paráználkodjál!” (2Móz 20,14) Hitvallási irataink
szellemében valljuk: e parancsolat pozitív tartalma, hogy tiszta
életet kell élnünk a házasságban is. „Mivel testünk és
lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy
mindkettőt tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt
tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet, magaviseletet, beszédet,
gondolatot, kívánságot, és mindazt, ami az embert erre
ingerelhetné” (Heid.Káté 108/109. kérdés-felelet).
Korunkban, amelyet a szexuális forradalom korszakának is
neveznek, a keresztyének – minden emberrel együtt – nagyobb
kísértéseknek vannak kitéve, mint azokban az időkben, amikor
maga a társadalom ítélte meg szigorúbb normák szerint a fenti
parancsolat ellen vétőket. Nem gondolják, hogy a megelőző
korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek
lennének, hiszen az Ige szerint „mind elhajlottak valamennyien
megromlottak, nincs, aki jót tesz, egyetlenegy sincs” (Róm
3,12). A szerzők mégis kötelességüknek érzik felhívni
mindenki figyelmét olyan aktuális bűnökre, mint például a
szabad nemi élet, a pornográfia, a prostitúció és a szexuális
kizsákmányolás bármely formája, és ezek következményeinek
felelőtlen kezelése. Mindennek tömeges és korlátlan bemutatása
és terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődésére
hat károsan, fertőzi a közerkölcsöt, és kiindulópontja
lehet a bűnözés számos formájának. Szólnak arról a jelenségéről
is, amely a különneműek élettársi és az egyneműek tartós
kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni.
Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség
elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek
tekinti (3Móz 18,45; Róm 1,26k), ezért a protestáns egyházak
az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudják, ezek egyházi megáldását
lehetetlennek tartják. Mindezekből az is következik, hogy az
ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és
vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő
képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen.
Szó esik a szinglikről is. A téma miatt a szerzők azokat
sorolják ebbe a körbe, akik azért nem vállalják a házasságot,
mert sikeresebb életet szeretnének élni. A szerzők szerint az
ő motivációjuk alapvetően az önzés. De nem tekintik
szinglinek azokat, akiknek a hivatásuk ezt nem teszi lehetővé,
így például a szerzeteseket, vagy a katolikus papokat.
S
mi az állam szerepe? Létezik-e teljesen hibátlan állam? A
szerzők leszögezik, hogy az állam az ember műve és ezért –
az államot alkotó emberekhez hasonlóan – nem tekinthetjük bűntelennek.
Az emberek – sajnos – sokszor nem egymásért élnek benne,
csak egymás mellett, sőt esetenként egymás ellen. Ilyen körülmények
között lehet-e az állam építését és fenntartását felebaráti
szolgálatnak minősíteni? Nem kétséges, hogy az állami ténykedések:
a törvények meghozatala és érvényesítése, a család, a
gazdasági és kulturális élet, az egyházak támogatása és védelme
kifejezetten az igazságosságot és a rendet célozzák. Lincoln
rövid, frappáns meghatározása szerint: a demokrácia a nép
kormányzása, a nép által, a nép érdekében, ahol minden
ember egyenlő fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül.
A társadalmat
egyaránt megkísérti az individualizmuson alapuló liberalizmus
és a kollektivizmus szélsősége. Mindkettő materialista világnézetből
táplálkozik. Az eredmény mindkét esetben azonos: az egyik az
egyént túlértékelve, a másik alulértékelve, megfosztja az
embert a személyi méltóságától. A liberalizmus káprázatában
élők az önmegvalósításuk során a másik emberre nincsenek
tekintettel. A kollektivizmus pedig azt hangsúlyozza, hogy az
ember társadalmi „termék”, teljesen a közösségnek van alárendelve.
Az egyént kész feláldozni a közösség érdekében. A keresztyén
politizálás – amelytől idegen a liberalizmus is és a
kollektivizmus is – a perszonalizmus elvét vallja. Az emberek
alapvető különbözőségei – merőben eltérő szellemi,
gazdasági vagy akár egészségi állapotuk – ellenére
rendelkeznek személyi méltósággal. Az embert minden körülmény
között tiszteletben kell tartani, bűnös cselekedeteit kell elítélni.
Hogy az ember valóban személyiséggé válhasson, hogy a közösségben
megtalálhassa önmagát, ahhoz szabadság kell. Ha a szabadságot
az egyén nemcsak önmagának kívánja biztosítani, hanem
felismeri, hogy a saját szabadsága minden ember szabadságától
függ, akkor beszélhetünk demokráciáról. Tehát a két
fogalom: a keresztyénség és a demokrácia szoros kapcsolatban
van egymással. Mivel a személy a közösség része, a
perszonalizmus magában foglalja a személyek közötti közös
felelősséget. A társadalomnak szervezettnek és szervezetek társadalmának
kell lennie, amelyet önkormányzó közösségek sokasága alkot.
A szervezett társadalomban az állam szerepe elsősorban a szükséges
koordinációs feladatokra irányul. A toleranciáról: tudjuk,
hogy az ellenzék jelenléte, az ellenvélemény állandó megléte
a demokrácia lényeges és nélkülözhetetlen eleme. A Biblia
szerint: szenvedjétek el egymást szeretetben. Ennek a – mai szóhasználat
szerinti – toleranciának azonban kölcsönösnek kell lennie.
Az nem megy, hogy tőlünk mindig és mindenkor megértést, egyetértést
és végtelen türelmet várnak el, cserébe viszont nem nyújtanak
semmit. Az igazságra törekvő kölcsönös tolerancia hívei
vagyunk. Az igazság türelem nélkül vak, a tolerancia igazság
nélkül üres fogalom. Elvakult igazságra és minden mindegy türelemre,
azaz balekságra nincs szükségünk. Ha a tolerancia naivitást
takar, akkor nem Isten ártatlan bárányai leszünk, hanem ostoba
birkái.
Ezen
a közel háromszáz oldalon, mint cseppben a tengert, felfedezik,
megismerik az olvasók a legértékesebb protestáns etikai, szociáletikai
sajátosságokat, melyekkel a 16. századi hitújítást követő
keresztyén testvérek már 500 éve igazodnak el a világban,
egyházban az örökkévalóság szempontja szerint.
(Napjaink
dilemmái – Protestáns válaszok – Szociáletikai kézikönyv
mindenkinek; szerk.: Dr. Békefy Lajos–Dr. Birkás Antal.
Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2015.)
M.A.
|