vissza a főoldalra

 2016.12.02. 

Mágusveszély

A Magyarországon született nagy zsidó mágus, Soros, nem a ködös múltban, hanem idén januárban a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon jelentette ki: Donald Trump esélye a nullával egyenlő, és Hillary Clinton földcsuszamlásszerű győzelmet arat majd. A Reuters szerint a Davosban összegyűlt pénzügyi elit okkal feszengett, ha Trump versenyben akar maradni, akkor saját pártja hiába dobja be a törölközőt, ő elindul az elnöki posztért vagy a republikánusok jelöltjeként, vagy függetlenként. Ebben az esetben a Soros által maga előtt tolt tökéletesen alkalmatlan, múltja miatt erősen támadható öreg hölgy bukik. Trump tudniillik brutálisan népszerű volt az amerikai fehér középosztály körében. A liberálisok hiába hitegették magukat azzal, hogy „a Trump-láz nem fenntartható folyamat, és nem fog győzelmet hozni a jelöltnek”. A Huffington Post vezetője nyíltan megmondta, ők megpróbálták komolytalannak beállítani Trumpot, mások nevetségessé akarták tenni, a McKinsey tanácsadócég az Egyesült Államokra, sőt az egész világra leselkedő veszélyként festette le. A CNN amerikai hírtelevízió által készíttetett felmérések valódi adatait rendre elhallgatták, és gyakorlatilag a teljes amerikai sajtó Hillary Clinton szekerét tolta.

A világsajtó és az utánuk lihegő, őket majmoló, elhülyült liberálisok által uralt és terrorizált hazai sajtó Hillary Clintonról ódákat zengett, ezzel mit sem törődve Orbán Viktor Erdélyben a nyár derekán tartott tusványfürdői találkozón azt mondta, hogy Donald Trumpnak van igaza. Ez így nem fog tovább menni. Egyszerűen azért nem, mert az európai és a nyugati világ elitje súlyos válságba kormányozta magát. Azoknak a megegyezéses alapon egymást váltogató ún. jobb- és baloldali vezetőknek a számlájára írható ez a helyzet, akik 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és azzal áltatták egymást, hogy így képesek garantálni Európa növekvő jólétét. De nem voltak képesek.

Donald Trump meggyőző fölénnyel nyerte az amerikai választást Hillary Clinton előtt. A demens liberális tanácsadói kör még a választások éjszakáján is szembement a tényekkel olyannyira, hogy a Newsweek magazin Clintonné képmásával jelent meg, noha nem volt titok, hogy Trump a hamisan kérdésesnek jelölt Floridában, Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban is aratott. Bánhatták, hogy Sanderst már az előjelöléskor manipulatív módon kiejtették, pedig népszerűbb volt, mint Clintonné.

Mit tettek az aljas, a versenytárs minden áron való ellehetetlenítésére szakosodottak, mikor szembesültek bukásukkal?

Clintonné nem volt képes kamerák elé menni, mint ilyenkor szokás, és elismerni vereségét, mert szabályos roham tört rá, állítólag toporzékolt, lámpákat vagdosott a kampánystáb tagjaihoz.

Vele szemben: „Itt az idő, hogy begyógyítsuk az ország sebeit” – mondta elegánsan Trump győzelmi beszédében, és hogy lenyugtassa a vénasszonyt, még hozzátette: együtt fogunk dolgozni az ország újjáépítésén és az amerikai álom megújításán.

Azokhoz is szólt, akik nem rá szavaztak:

Ahogy a kezdetektől fogva mondtam, mi nem kampányt, hanem mozgalmat vezettünk, elképesztő potenciál van Amerikában, s a republikánus elnök megígérte, hogy helyrehozzák az országot, munkahelyeket teremtenek, és gondoskodnak a veteránokról, remek gazdasági tervük van, a külkapcsolatokban pedig azt ígérte, hogy ugyan Amerika érdekeit veszik előre, de mindenkivel fair módon fognak bánni. Tulajdonképpen a sötét demokratáknak is kezet nyújtott. Szeretem ezt az országot. Köszönöm! – mondta végül.

 Vajon hogy döntöttek a gonosz bukottak, belenyugodtak a vereségbe, hálásak, hogy nem kezdeményeznek büntetőeljárást ellenük, noha okot adtak rá bőven? Nem. Soros György a túlságosan sokszor mellényúló mágus bosszúért liheg. Az indokolatlanul zseninek, sőt bölcsnek kikiáltott és mindenkinél előrelátóbbnak felcsacsenolt „erőszakszervnek” ajtót kéne mutatni, mégis ő szervezi a „pénzeszsákok” ellenállását. Hogy a négerben van ez? – kérdezik a Kiskopárban. Ennek a beképzelt, felsőbbrendűségi téveszmében szenvedő, valójában bunkó buta bagázsnak és magyarországi imádóinak megszégyenülten el kellene tűnnie a balfenéken. No nem azért, mert vesztett: mert ha ez természetes módon ment volna végbe, akkor a győztes gratulációjával a zsebben, mint egy nemes versenyben alulmaradót megilletné a következő mérkőzésre való felkészülés törvényes joga. Csakhogy ők tesznek a törvényre.

A Demokrácia Szövetségbe tömörült kampánybefizetők a napokban összegyűltek egy új stratégia kidolgozására. És ez vészjósló.

Mindig, de éppen most nagyon nagy szükségünk van a nemzeti egységre. Helyzet van. A pragmatikusan dönteni képes és kérlelhetetlenül magyar érdekű kormány mögött kell állnia annak a hárommilliónál is több embernek, aki nemmel szavazott az idegenek csoportos betelepítésére, mert Sorost és bandáját a kudarc a bukott amerikai harcmezőről átrepítheti gyengélkedő kontinensünkre, és akkor Isten óvja a vén Európát!

Bár zord lesz a harc, ám mi ne legyünk kicsinyhitűek, akarjunk hasonlítani azokhoz a magyarokhoz, akikről tapasztalati tények alapján történelmi távlatban mérve épp csak tegnap mondták, hogy „A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához.”„A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség a magas erkölcs megnyilatkozása.”

Talán van mire szerénynek lennünk. A kormány tagjai ellen összehordott tücsköt, bogarat be ne vegyük. Tekintetünket emeljük magasabbra. Hogy messzebbre lássunk.

czyla