2016.12.09.
Csurka
István: Eddig két csiszlikpárt volt: az MSZP és az SZDSZ.
Most
már legalább három van. A Jobbik a legkülönösebb.
Húsz, huszonkét
évvel ezelőtt Moszkva elengedte Kádár–Aczélék, Grószék
kezét. De Aczél előrelátása következtében már rendelkezésükre
állt az akkori legendás ellenállók csapata, a szamizdatosok hősi
társasága. Mindenki bedőlt nekik, sokáig, bevallom magam is.
Akkor nem Magyar Gárda volt az érdem, az úttörés, a hősi
hivatkozás, hanem jól szerkesztett szamizdat. Elkobzott stencilgépek,
amelyeket azonnal pótoltak. Szamizdatbutik és legenda minden
mennyiségben. Ebből lett az SZDSZ. És a dicső szamizdatosok
1994-ben frigyre léptek a volt karhatalmista Horn Gyulával és
Demszky, a Kádárral is elégedetlen volt maoista majdnem húsz
éve főpolgármester Budapesten. És milyen város ma Budapest?
És ki mert ezzel szembeszállni, ki merte ezt leleplezni 15 évvel
ezelőtt? S kinek lett igaza? Akkor az MSZMP-ből MSZP-t csináltak
és megpróbáltak a fékezett változások élére állni, de az
új MSZP-be már bele volt szerkesztve a szamizdatos liberális
lelkiség, a vezetői egyszerre voltak szocialisták és
szabaddemokraták. Rendkívüli mohósággal vetették magukat a
gazdasági, pénzügyi pozíciókra és magára a pénzre, az új
tőkés réteg, a nómenklatúraburzsoázia kifejlesztésére. Ez
akkor sikerült nekik. Most másféle eljárást választottak.
Sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint akkor voltak. Sokkal gyengébbek
és sokkal inkább lelepleződtek. De teljesen most sem esélytelenek,
mert a magyar sajtó, a politológusok és a politikusok kórusban
szajkózzák a Jobbik valódiságát.
Ezek
az anarchisták most sem esélytelenek, mert a társadalom el van
rontva. Kialakult a mélyszegénység. De létrejött a sokszor
nincstelenül is konzumáló, de mindenképpen áru birtoklására
mint önmegvalósításra vágyó, anyagias és szűk látókörű
tömegember. A régi értékek ma már nem értékek. A család és
a becsület, a kereszténység és a művelődés, a tudás iránt
alig érdeklődő, roppantul befolyásolható tömegtársadalomban
adatik élnünk. Szétszivárgott a nemzeti öntudat, a jellem és
a tartás. Emlékezzünk: a jellem, a kitartás, az ügyért való
szenvedés mítosza mekkora szerepet kapott Rákosi Mátyás életében,
aki 16 évet ült a szegedi Csillag börtönben, Kádár János életében,
aki hármat Rákosi börtönében, és egyszerű ember volt,
krumplilevest vagy paprikás krumplit szerető, ultizó és
sakkozgató, vagyis: jellem, munkásjellem. És még Horn Gyula
karhatalmista múltjának is mennyire meg akarták adni a testvérbátyja
megölése miatti proletár felháborodásból táplálkozó férfias
alapját, s hogyan törekedtek-tolongtak az elvtársak a partizánszövetségekbe,
hogyan lett hősies vállalkozás a spanyol polgárháborúban a köztársasági
oldalon való részvétel. Ez mind a jellem feltétlen szükségességét
bizonyította. Egészen mostanáig csak jellemes férfi lehetett
vezető, vezér, miniszterelnök. A változást Medgyessy és
Gyurcsány hozta meg. Medgyessyt maguk leplezték le, mint
D-209-est, Gyurcsány egyetlen érdeme pedig az volt, hogy jókor
volt jó helyen. Bajnai pedig valamivel későbbecskén, valamivel
még jobb helyen. De ez maga az igénytelenség. Ilyen alakok
kinevezését, feltolását korábban meg sem lehetett volna kísérelni.
Ez a csiszlikek
kora volt. Ha lesz még magyar történelemírás, abba ez így
fog bevonulni. Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek most vége, a
csiszlikek korának azonban nincs. És számos jel mutat arra,
hogy éppen a két bukott párt és a mögötte álló
csiszlikhatalom akar a végtelenül zavaros csiszlikvilág
fenntartásába menekülni. Ez a lefelé menekülés. Találtak még
maguknál is légneműbb, végtelenül üres embereket,
eltartottakat, semmihez sem kötődőket és ezeket tolják maguk
előtt. Szamizdat helyett pedig van Magyar Gárda, és ma már
mindenki elfogadja, hogy Magyar Gárdára és vele Vonára, Balónéra
van igény. Szabolcsban. A legkönnyebben félrevezethető, legtájékozatlanabb,
legszerencsétlenebb környezetben.
Eddig két
csiszlikpárt volt: az MSZP és az SZDSZ. Most már legalább három
van. A Jobbik a legkülönösebb.
A találmány a maga nemében mesteri volna, ha nem volna
ismétlés. Nézem a Jobbikot és elfog a dézsavű. Hiszen ilyen
már volt. Az új korszakban nem a volt párttitkárok, apparátusemberek,
állami tisztviselők és technokraták szaktudására, gonoszságára,
keményvonalasságára vagy éppenséggel liberalizmusára fognak
hivatkozni, amikor a pozícióban megtartásuk szóba kerül és a
leváltásuk esedékessé válik, hanem a csiszlikségre. Készül
az új kor hőse: a zseniális csiszlik.
Húsz-huszonkét
évvel ezelőtt a szolid nemzeti elkötelezettségű MDF ellen
kellett bevetni az SZDSZ-t, most a Fidesz ellen kell. Ezért a történelmi
párhuzamról szólnunk kell.
A Fidesz történetében
nem voltak hasonló elemek. 1994-től 98-ig, kormányra kerülésükig
kis pártnak számítottak, de nyolc évet mégis lehúztak már
az Országgyűlésben. Tanultak és dolgoztak a politikában. Néhányan
közülük komoly szerepet játszottak már a rendszerváltás
idején is. A kormányra kerülésüket megelőzte egy nagyon átgondolt
gyűjtőmunka, szervezés. Egész pártokat vagy fél pártokat szívtak
magukba, valamihez értőket, pozíciókat betöltőket –
jellemeket és csiszlikeket. Kormányra kerüléskor azonban még
így is meg kellett alkudniuk, néhány fontos pozícióba
olyanokat kellett beültetniük, akiket nem ismertek jól és akik
nem az ő politikájukat szolgálták, vagy nem teljes mértékben
azt szolgálták. Az árulástól is tartaniuk kellett. A Nyugat
nyomásától és a bizalom megvonásától. Fiatalok voltak, elszántak,
szinte törtetők, de nem csiszlikek.
Orbán nagy teljesítménye
meglehet nem is a négy év kormányzás ezek között a feltételek
között és nem is az a néhány jó intézkedés, terv, magyarságvédő
törvény és viszonylagos előrehaladás, amit elért, hanem ez
az előtte való, ez a gyűjtögető, halász-vadász politika,
amelyet végig kellett vinni a kormányképesség érdekében.
Most tehát a
Fidesz ellen vetik be a Jobbikot, illetve a nemzeti kibontakozás
ellen. A szándék és a módszer ugyanaz, a körülmények mások.
Ma semmi sem indokolja, hogy a Fidesz kesztyűs kézzel bánjon a
Jobbikkal és a hozzá tartozó sajtó a legteljesebb módon ne
leplezze le a nemzeti kibontakozás ellen irányuló idegen
szerveződést. Mert közben az egész nyugati világ elromlott. Ránehezedett
a népvándorlási nyomás, mert a fehér ember fogyatkozik és csökkenne
a népsűrűség, és az eltartóképesség, ha nem töltenék fel
bevándorlókkal. Még fontosabb a politicy correctly korszak csődje,
párosulva a liberális piacgazdaság bukásával. Ezeket most még
egy szándékosan és időzítetten kirobbantott világgazdasági
válsággal ideig-óráig el tudnak takarni, de ettől függetlenül
ezek korszak-meghatározó történelmi tények.
A csiszlikesedés
a Nyugatot is elérte. Nem ebben a magyarországi mértékben, de
ott is érzékelhető. Németországban Helmuth Schmidtnek nem
lett utóda Schröder, Kohlnak Angela Merkel, a bajor Straussnak
meg senki. Celebek mindenütt vannak, mint égen a csillag, de
jellemes férfiak a vezetésben igen ritkák. Európa mintha
elvesztette volna regenerálóképességét. Ahhoz, hogy világraszóló
kulturális útmutatást teremtsen, életformát tartson formában,
a saját politikájának és politikusainak a méltóságát is
meg kellene őriznie. Ma tehát ki lehet bírni a nyomást, mert
arra kell kalkulálni, hogy nem tart soká. Nincs akkora erő a
liberalizmusban, mint húsz évvel ezelőtt. De mindent el kell
mondani a társadalomnak. Nem érdemes félig elfogadni a Jobbikot
és nem annak nevezni, ami.
A magyar romlás
mindent felülmúl. Itt a csiszlikek dáridója folyik. A balliberális
tábor pusztulása annak köszönhető, hogy a kontraszelekció
legerősebben az MSZP-ben érvényesült és még kibontakozni,
picit felemelkedni sem hagytak senkit, akiben volt valami tartás
és valamennyire hitt a baloldali eszményekben. És most is csak
megroggyant, megőszült embereket látunk, akik nem is fogják
fel, mi történt velük és mit várhatnak a jövőtől. Egyetlen
menedékük, ha maguknál is csiszlikebbeknek játsszák át a
hatalmat.
A fő cél a zűrzavar.
Csak rend ne legyen. Csiszlik rend pedig nincs! A liberális
program, Magyarország megszállása ma már csak a
csiszlikprogram keretében képzelhető el. Aki ma, noha látja,
nem leplezi le a csiszlikprogramot, végzeteset vét a jövő
ellen.
|