2016.12.20.
Megjelent a
Havi Magyar Fórum decemberi száma!
A tartalomból:
Márai: Mennyből az angyal
Csurka István: Vasárnapi jegyzetek - Advent, Búgócsiga,
Reformkommunisták, Ziccerszerep, Aláírtuk, Árukapcsolás, A véres
karácsony üzenete, Tiborcok panasza
Az advent a legátélhetőbb
keresztény misztikum. Talán éppen azért, mert alig több, mint
egy égbe vetített hétköznapian emberi élet. Minden család lényegi
története adventtal, azaz a kisded eljövetelére való várakozással
kezdődik. Éppen ebben a várakozásban teljesedik az addigi
szerelmespár, hitvespár családdá. Meghallani a már eltéveszthetetlen
jeleket és felkészülni a fogadására. Az advent is ilyen befelé
figyelés, az emberi közösség nagy megcsendesedése, milliók
halkabban vett lélegzetvétele, befelé bámulása ködös, szürke,
téli tájba, jelkiolvasás a hosszú éjszakák fagyreccsenéseiből,
távoli fölsóhajok. Advent az emberiség legenyhébb, megbocsátó
mosolya. Az advent a nagy csendesség. Mintha a kezét domború
hasán nyugtató, az egész világra rámosolygó Máriára révedne
vissza az ember az adventi kisded-várásban. Ugyanakkor advent a
legszegényszagúbb ünnepre készülődése is a keresztény világnak,
mert végpontján, a megérkezés jászolba történik. Jászolba,
vagyis a legszegényebb környezetbe. Szegény ember szívéhez azért
állt közel az advent már régtől fogva, mert bizton remélhette,
hogy ha bendőjét igazából teletömni nem fogja is, majd a megjövetel
estéjén szegénységét a sorsazonosság valamiképpen megdicsőíti.
Háromkirályok fognak tisztelegni a jászolba-született előtt s
ezzel mintegy fejet hajtanak a szegénység egyeteme előtt.
Salamon doktor,
Genf: „Aki magyar velünk tart” – 60 éve volt
A
hűvös reggeli harmat teljesen átáztatta a szandálomat. Kordbársony
zakóm és esőkabátom gallérjait egyaránt felhajtva próbáltam
megmelegedni a fűtetlen HÉV-kocsiban. A körülöttem ülő
embereken nem látszott, hogy valamit is tudnának az előző esti
eseményekről. Nagyrészt munkásemberek voltak, akik bóbiskoltak
az egy órányi zötyögés alatt. Még csak kedd volt, de ők már
olyan fáradtnak látszottak, mintha egy egész hét munkája
lenne mögöttük. Ezek az elcsigázott, fáradt emberek voltak állítólag
a hatalom birtokosai, a „forradalmi munkásosztály”, melynek
nevében Moszkva kommunista kiszolgálói kezükben tartották a
hatalmat. Amikor reggel hétre megérkeztem az egyetemre, Danner
Jancsit már ott találtam a négyes számú portánál. Jancsi idősebb
volt nálam, lehetett vagy 26-27 éves, és 5-6 centivel magasabb
is volt, 190-195 centi magas lehetett. Üdvözlésként jól hátba
vágott és átadott egy nemzetiszínű karszalagot.
–„Menj
a kettes kapuhoz és igazoltass mindenkit, aki belép. Idegeneket
ne engedj be, csak a műegyetemi igazolvánnyal rendelkező tanárokat
és diákokat. Senki mást!”
Rátz Ilona: Az én ’56-om
Édesapám
felveszi munkabérét és a Parlament felé indul. A Kossuth tér
sarkán egy férfi áll, Kossuth-címeres kitűzőt árul egy
rajztáblán, melyet a vállán átvetett két heveder tart. A címer
festett, piros-fehér-zöld színű, egyszerű gombostűre
nyomott. Egy forint darabja, apukám vesz egyet nekem és a kabát
hajtókájának belső részére tűzi. Átlós irányba megy át
a Kossuth téren a tömeg között, bizonyos, hogy belehallgatott
a beszédbe is, de továbbment. A Földművelésügyi Minisztérium
alatt van éppen, amikor a sortűz eldördül. Egy és ugyanazon
pillanatban történt: a lépte, a lövés és a minden irányú tömegnyomás.
Ott van egy régi kocsifogatoknál használt idomvas... Ott lépett...
amikor a sortűz eldördült... ugyanis a jobb lábát nem tudta a
bal lába mellé helyezni. A tömeg a bal lábát odanyomta az
idomvashoz. A várakozás éjszakájára nem emlékszem, csak
arra, hogy felöltözötten ruhában voltunk. Másnap reggel öt
órakor érkezett haza apukám, gyalog a Kossuth tértől az Üllői
úton. Az egész utat elmesélte, állandóan izgatottan beszélt,
de részletekre nem emlékszem. A Cséri-telepre emlékszem, ami
akkor a főváros aktív szemétlerakó helye volt. Ott sokan megbújtak
és nem lehetett tudni, ki milyen szándékú, „mozgott a Cséri-telep”.
Kiss István Béla: Ami elhangzott, és ami nem – egy
konferencia tanulságai
Hézagpótló szerepe volt, illetve van a Veritas Történetkutató
Intézet által november 18-án a Nemzeti Múzeum dísztermében
rendezett nemzetközi konferenciának (A szuezi válság és
Magyarország:1956). Az '56-os magyar forradalom és szabadságharc
eseményeinek, sorsának nemzetközi összefüggésekbe ágyazása
persze nem új téma, de konferencia témaként, ilyen összefoglaló
jelleggel és sokoldalú megközelítésben eddig még nem találkozhattunk
vele. Hallhattunk itt ilyen című előadást is, hogy a szuezi válság
és Magyarország egyiptomi szemmel, autentikus forrásból,
egyiptomi előadótól, sőt, ilyet is, hogy: Szuez látképe
Tel-Avivból. Az egyik legfontosabb kérdés azonban mindmáig az
'56-ra emlékező közvélemény számára, és úgy tűnt, hogy a
konferencia előadói számára is az, ami Jeszenszky Géza volt külügyminiszter
előadásának címével azonos: Cserbenhagyta- e Magyarországot
a Nyugat 1956-ban? Aki attól tartott, hogy erre valamiféle
nemleges, „négermosdató” választ fog kapni, kellemesen csalódhatott.
A miniszter úr mondandójának végkicsengése is az volt, hogy
mulasztás terheli a Nyugatot, illetve Magyarország érdemben való
megsegítéséhez (ahelyett, hogy az USA nyilatkozatban adott
szabad kezet a lánctalpas hatalomnak a magyar forradalom és
szabadságharc vérbefojtására, mondván: neki „nem érdeke”
hazánk Varsói Szerződésből való kiszakadása) több
politikai szakértelem és képzelőerő kellett volna, vagyis
mind a kettő hiányzott. Ennek fényében a „kettős beszéd”,
amibe a kitartásra buzdítás is belefért, főleg a Szabad Európa
Rádió részéről, valóban nem vet jó fényt a nyugati diplomáciára,
(a segítőkész civil lakosságra persze ez nem vonatkozik).
Aligha véletlenül jutnak ilyenkor eszünkbe költőink keserű
szavai: „a vigéc Európa/ száját tépve buzdított,/ s
eladta, mint gyarmatot/ barikádnyi jövőnket...” (Döbrentei
Kornél: Halottak napi vers). „Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?/
Mért nem várta csendben a végét?”/ Miért, hogy meghasadt az
égbolt,/ mert egy nép azt mondta: elég volt!?” (Márai Sándor:
Mennyből az angyal).
Dr. Pákozdy Ferenc, Tarjáni Imre, Körömi
Ferenc versei
Dr. Kiss Lajos: Mivel a földöm jónak lenni oly
nehéz
A címet Babits
Mihálytól kölcsönöztem. Első sora annak a versnek, amelyről
itt elmélkedem. E költemény szép és igaz is. Nekem ezt nem
volna szabad mondanom. Negyven évig két egyetemen az ellenkezőjét
tanítottam. Az esztétikum nem az igaz és szép egysége. Természetesen
lehet az is, mint például a Babits-versben. A művészi szép tágasabb
a hétköznapi szépségnél. Költő hazudj, de rajt’ ne
fogjanak – tanácsolja Arany János. Az abszurd ábrázolás és
a híven bemutatott problematikus is lehet szép. Úgy tetszik,
Babits Freud iskolájában is sokat tanult. Tudatalattinkban sok
az elfojtott, illetlen vágy, rosszmájúság. Az ember „kínzottja
sok-sok méla vágynak”. (Ady) Az önmagára adó ember örökösen
küzd mélytudati kényszereivel. A Babits-vers ezt a nem szűnő,
fel-fellobbanó harcot állítja elénk. A költő gondolatait
tegyük prózába. Az erények elhagynak, akár az ifjúság, de a
bűnök hű kutyaként követnek. Ha elfáradsz s leülsz, arcodba
néznek, s mintha mondanák: „nem menekülsz”. Ha bottal elűzöd
őket, hátrébb húzódnak. S ha nem figyelsz, újfent bátorságra
kapnak. A rossz vágyak éberebbek, mint te, s ezért erősebbek
is. Az ember tiszta szándékokat szeretne szolgálni. Arra nevelődött,
hogy jó legyen.
Vass Krisztián: Számadó Ernő: költő vagy álköltő,
népi, vagy műnépi
A népi írók
jobbszárnyához tartozott Számadó Ernő és Szerető Sándor. Két
verseskötetben is közösen jegyeztek. Bár politikai elköteleződésük
rokonította őket, mégis civódtak egymással. Olyan ellentétek
feszülhettek köztük, melynek írásos lenyomata is maradt. A második
világháború idején lezajlott szellemi csatát idézem fel.
A Magyarság című
nemzetiszocialista napilapban megjelent egy Számadó Ernőt méltató
cikk, Szerető Sándor népi költő neve alatt: „Én láttam Számadó
Ernőt, amikor még nyarakon kijárt a tanyára tenni-venni a
tanya körül, kint Bánompusztán”. Az irodalmár azonban 1941
szeptemberében nyilatkozatot tett közzé a Magyar Élet
nemzetpolitikai szemle hasábjain: „Hát én így Számadó
Scheligó Ernőt sohasem láttam, de valószínű, hogy a cikk
ismeretlen szerzője sem, mert Számadó Scheligó sohasem járt
ki a tanyákra tenni-venni, sőt nem is szívelhette valami nagyon
a tanyai magyarokat, abban az időben. Hogy azóta megváltozott a
Számadó (Scheligó) véleménye a tanyai magyarokról, nagyon jól
megérthető, hiszen Sinka István, Sértő Kálmán, Szabó Pál,
Veres Péter után parasztnak, illetve parasztszármazásúnak
lenni dicsőség és divat.”
Kimmel István: Írók és költők a XX. század diktatúráiban
A szocialista
ideológiát dicsőítő magyar írók, költők közül párat
emelek ki, általában Kossuth- József Attila- és Baumgarten-díjasok,
és több állami kitüntetés birtokosai, elismert művészek,
akik boldogulásukért, jobb megélhetésükért dicsőítették
verseikkel a hatalom urait, Sztálint és Rákosit, majd Kádárt.
Politikai állásfoglalásuk mellett alkottak maradandó irodalmi
műveket, ezért sem ítélhetem meg és el őket a hatalomhoz való
viszonyuk miatt. Az akkor betiltott és értéket jelentő
irodalmi alkotásaik ma már elérhetőek. Nem kívánom kisebbíteni
irodalmi művészetük érdemeit, de valós értékelésükhöz és
az igazsághoz tartozik a diktatúrához való viszonyuk, esetleg
többszöri pálfordulásuk. A keresztényeket üldöző Saul a
damaszkuszi úton megkapta a szükséges kegyelmet és élt is
vele ahhoz, hogy Pál apostollá, keresztény térítővé
lehessen. Főként a politikusokra jellemző, hogy álláspontjukat,
véleményüket néha, vagy többször is ellenkezőjére változtatják,
mert érdekük azt kívánja, persze pálfordulásaikkal a
hitelességüket elveszítik.
Pósa Zoltán: Az elmulasztott találkozás (regényrészlet)
Vékony kéz
ragadja meg az ujjamat. Szoknyás lányka, sápadt, soványka-karcsúka.
Szép, de jelentéktelen. A mélyedésbe húz. A fehér ajtó feltárul,
mögötte sötét, henger alakú folyosó, mint az angolparki
elvarázsolt kastélyok végső szakasza, csak ez itt nem forog. A
kőpadlója homorú, titok sötétbe vész a vége. Vakon vezetőmre
bízom magam, tapogatózni sem próbálok. Jól sejtettem hát,
hogy nem a múltkori úton járok, a direkció viszont stimmel, így
az első kapuhoz értem ...Mindegy, mit akar tőlem, lényeg, hogy
perceken belül hűsítőt, enyhítőt kérek majd tőle ...Ajtókattanás.
Almazöld fénybe kerülök, fölöttem gömbölyödő plafon,
kettévágott zöldalma belsejében állok. S a szökőkút
mellett, márványpadon, márványasztal mögött
................... lefátyolozott, karcsú, fekete, copfos
.........
Stanczik-Starecz Ervin: A szív középmetszete
/Napló 1984-2004
– töredékek/
Az évszámokat
elhagyom, mert sosem írtam föl akkurátusan szövegeim elé vagy
alá, mint például Petőfi hőspoétánk, ki szinte betegesen,
olykor még az órát is megjelölte: mikoron bonyolódott ama
sorokba, mit papírosra vetett. De előhozakodhatnék Szent Ágoston
úrral is, Hyppo püspökével, kinek elméje a Szentháromság örök
titokzatosságából, a pengénél is élezettebb volt, s mégis húsz
esztendejébe telt, hogy megvilágosodjon az idő lényegéről,
mely emberi furmány, s nem egyéb, mint rozsdás,
hasznavehetetlen kacat. A világ díszletének folyton-folyvást
omladozó vakolata, amit a föld értelmes őslakója újra és újra
átépít, dekorál, hamis jelekkel ír tele, önmaga megnyugtatására.
Ez, persze az én idő-képem és annak bicsakló megfogalmazása.
Augustinus öngyötrő tépelődését megunta az Úr, s leküldte
sétálni a tengerpartra. A szemlélődés nyugalmát élvezte is,
bár ott motoszkált benne az idő fogalmának fölfejtése, amíg
elé nem keveredett egy kisfiúcska / Ez gyakran megesett a
szentekkel; Jézus Urunk szerette eme földi alakot felvenni./ Az
afrikai forró fövenyt ásta nagy buzgalommal a gyermek, s mikor
már karmélységű gödröt kapart, kis agyag edénykéjével a vízhez
rohant, telemerte, s a gödörbe öntötte, ami, persze rögvest fölszívta.
Égnek emelt kézzel, hüledezve kiáltozni kezdett Ágoston:
- Oktalan gyermek, mily botorságot teszel!
A kisfiú fényben úszó, kitágult szemekkel, kissé
megriadva tekintett a kivörösödött arcú, bozontos szakállú
idegenre, de meg sem moccant.
- Az óceánnal töltöm meg a gödröt, testvérem...
- Miféle badarságokat hordasz össze, kisuram? – A
hatalmas óceán vizét akarod beletölteni abba a kicsiny gödröcskébe?!
A végtelent a végesbe?! - Jézusom...
És ott állt Jézus. Eltűnt a kisfiú, az óceán, a föveny,
csak az égbolt borult rájuk derengő fényével, holdtalanul,
naptalanul, csillagtalanul, időtlenül...
Dr. Diószegi György Antal: Karácsony ünnepén
Karácsony, Jézus
Krisztus születésének ünnepe a keresztény világ alapvetése.
Ennek jegyében igen fontos, hogy 5 évszázad elteltével
egyetemes értéket jelentett, amikor Dionyszosz Exiguusz kronológiai
tudása és gondolata révén e születés lett az új időszámítás
alapja. Karner Károly ezt rögzítette: „Dionysius Exiguus nevét
ma már csak a tudósok ismerik, pedig mindnyájan ismerjük és
használjuk a keresztyén időszámítást, amelyet először ő
alkalmazott.” „Szkíta származású ember volt”. Rendkívül
jelentős az utóbbi megállapítás is, hiszen a magyar műveltségi
kör kizárólagos ősképe Szkítia: ez a magyarság mindig
megvallott, a Kr. utáni II. évezredben is mindvégig képviselt,
és a mostani évezredünkben is folyamatosan kifejezett
eredettudatunk rendkívül jelentős öröksége. Itt fontos
utalnom arra is, hogy a görög „szkíta” szó értelmét a történettudományban
többen a „szkytho-toxotész” kifejezésből eredeztetik: ez a
nyílvesszőnek az íjon való kihúzó mozdulatot jeleníti meg,
és ekként az „íjfeszítő” vitéz képét ábrázoló
jelentéssel bír. Ez abba az irányba mutat, hogy a görögök
Szkítia néven a lovasíjász-műveltségű népesség által
lakott világot értették!
Dr. Sebestény Sándor: Honvédtisztek az 1848-49-es
szabadságharcban. Lenkey János tábornok és Lenkey Károly
ezredes.
A felvidéki osztrák
betörés hírére a hadügyi kormányzat a Heves megyébe
kinevezett Almásy Pál kormánybiztos mellé állította december
közepén a katonai kiképzéssel foglalkozó Lenkey Károly
nemzetőr őrnagyot. Közvetlen feladatként azt kapta, hogy
szervezzen önkéntesekből és nemzetőrökből lovas harcoló
alakulatot: gyülekezési központként Füzesabonyt jelölték
ki. A toborzás sürgető volt, mert pl. a kassaiak december elején
még csupán 32 lovas nemzetőrrel rendelkeztek. Kossuth Lajos külön
kérte a hevesi kormánybiztosokat, nevezetesen Almásy Pált és
Recski Andrást, hogy „az organisatioban fő tekintettel
legyenek Önök a lovasságra, gyalogság... egy-két zászlóalj
is elég, de lovasság mentül több, annál jobb...” Pulszky
ezredes külön levélben pontosította a kérést: „Csupán lőfegyverekkel
ellátott s azokkal bánni tudó egyéneket” küldjenek, melléjük
„szakértő tiszteket” állítsanak. (Idézi a levelet az
1848. december 15-i megyebizottmányi ülés jegyzőkönyve.)
Keresse a Havi
Magyar Fórumot december 21-étől az újságárúsoknál!
Előfizetési
információk: info@magyarforum;
+36-30-7545-012
A Heti Magyar Fórum
előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft, fél évre: 6422 Ft.
A Havi Magyar Fórum
előfizetési díja egy évre: 5880 Ft., fél évre: 2940 Ft.
Számlaszám:
11712004-20341426-00000000, A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány
Kérjük, a közleményben olvashatóan tüntessék fel a nevet, a címet,
irányítószámmal együtt.
|