vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.05. 

Valamennyi nyugdíj értékét meg kell őrizni

Elismerjük a nők többszörös szerepvállalását

A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban – mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

 Idén mekkora összeggel nőnek a nyugdíjak?

 – Januártól átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban.

 Ez az emelés minden nyugdíjasra vonatkozik? Tehát azokra is, akik kiemelt nyugdíjat kapnak?

 – Az emelés összesen 3,5 millió ellátás folyósítását érinti. Az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz.

 Többen felvetették, hogy ha valakinek 60 000 forint a nyugdíja, akkor az emelés számukra csupán 960 forintot jelent, ami három kenyér ára. S ezzel akarják „kiszúrni” a nyugdíjasok szemét. Mi erről a véleménye?  

– A nyugdíjrendszer alapvetően a biztosítási elvre épül, bár számos szolidaritási elemet is tartalmaz. Az elsődleges elvnek megfelelően a nyugdíj összege azt tükrözi, hogy a nyugdíjas milyen hosszú ideig, mekkora összeget fizetett be a nyugdíjrendszerbe. Valamennyi nyugdíj értékét meg kell őrizni, ezért a nyugdíj összege mindenkinek nő.

 De miért éppen 1,6 százalékot határozott meg a kormány?

 – A nyugdíjemelés mértékének meghatározásáról a nyugdíjtörvény úgy rendelkezik, hogy minden év januárjában a tárgyévre tervezett nyugdíjas inflációval azonos mértékű emelést kell végrehajtani. Meg kell jegyezni, hogy az elmúlt évek kedvező gazdasági folyamatainak, a végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően az éves infláció mértéke elmaradt a tervezett mértéktől, így a nyugdíjaknak nemcsak megőrizni sikerült az értékét, hanem 2011-től számítva mintegy 8,6%-kal növelni is.

 Az öregségi nyugdíj mellett még milyen juttatásokban részesülnek az idősek?

 – A nyugdíjasok által igénybe vehető kedvezmények között említhetjük az Erzsébet-programot, mely 2012 óta 64 ezer (2012-ben 17 ezer, 2013-ban 28 ezer, 2014-ben 19 ezer) nyugdíjasnak biztosított szociális üdülési lehetőséget, ezen felül 45 ezren kedvezményes fürdőbelépőt vehettek igénybe. Összesen 109 ezer fő részesülhetett a kedvezményekben.

Idén e pályázatokra 70 ezer nyugdíjas jelentkezett. A nyertesek országosan mintegy 80 fürdő és 40 szálláshely közül választhatnak.

 Az emelésekkel kapcsolatban egyeztettek a nyugdíjasok szervezeteivel?

 – A nyugdíjemelések mértékét törvény határozza meg, de ahogy az például a termékbemutatók esetében is tapasztalható volt, folyamatosan egyeztetünk a nyugdíjas szervezetekkel.

Hogy 2011–2015 között mennyivel nőttek a nyugdíjak, hasonlítsuk össze a szocialista kormányok emelésével. A szocialista kormányzás idején egy havi nyugdíjat elvettek, a vásárlóérték növekedése alapján ezt most visszakapták a nyugdíjasok, csak nem egyszeri juttatásként az év végén, hanem havonta elosztva.

 Folytatódik a Nők 40 program. Mi ennek a lényege, és eddig mennyien éltek ezzel a lehetőséggel?

 – 2011. január 1-jétől bevezettük a nők számára a 40 év jogosultsági idő alapján igényelhető öregségi nyugdíjat. Az intézkedés célja, hogy elismerje a nők többszörös terhelését, szerepvállalását, ezért korhatárra tekintet nélkül, 40 év jogosultsági idő megléte esetén a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb életkorban is nyugdíjba vonulhatnak. A szabályozásban érvényesül a gyermekvállalás preferenciája, mert a gyermeknevelési ellátások igénybevételének ideje is jogosultsági időnek számít. A 40 év jogosultsági idő alapján megállapított nyugdíjban részesülők száma a bevezetéstől (2011) 2015. október végéig meghaladta a 151 ezer főt.

 

Medveczky Attila