vissza a főoldalra

 2016.02.05. 

Szép és aktuális zene a magyarság számára

Saját utamon járok, saját stílusomban komponálok

Andrássy Krisztina zeneszerző, zongoraművész a Magyar Állami Operaház címzetes magánénekese és korrepetitora, a Szirt Együttes alapítója zenei tanulmányait a Bartók Béla Zenekonzervatórium zeneszerzés és szolfézs-zeneelmélet szakán kezdte, majd a Zeneakadémián szerzett karvezetői és zongorakísérő-korrepetitori diplomát. 2001-től a Magyar Állami Operaház tagja először mint énekkari tag a szoprán szólamban, majd 2002-től mint címzetes magánénekes, 2003-tól pedig az Operaház megbízott korrepetitora. Énektanulmányait szintén a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban kezdte, majd László Margit operaénekesnő és Kaposi Margit énektanárnőnél folytatta. Jelenlegi énektanára: Misura Zsuzsa Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. 2003-tól számos turnén vesz részt mint énekes (2003 július – Japán, a Bécsi Staatsoper operagála turnéja; 2004–2006 – Japán és Thaiföld, az Operaház turnéi) és mint zongoraművész (2007 február – Miami, Florida zongorakoncertek Brahms, Liszt, Kodály, Bartók műveiből). 2005 nyarától férjével, Andrássy Frigyessel valamint operaházi kolleganőjükkel, Sánta Jolánnal megalapították a Szirt Együttest. Azóta minden évben egyre több fellépésük van. 2010-ben elnyerte az Operaház Énekkarának „Év énekese” díját. Mint zeneszerző páros, férjével 2007. májusában debütáltak a Nádor Teremben Új magyar zene nagy magyar költők verseire címmel. Azóta minden évben nagy sikerű szerzői estet rendeznek. 2012 októberében a Magyar Állami Operaház bemutatta Andrássy Frigyes az 1956-os forradalom emlékére írt Sír a téli éjszaka c. egyfelvonásos drámai daljátékát, melynek zenéjét együtt komponálták. 2015. október 22-én az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Elnöksége ’56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt kitüntetést adományozott Andrássy Krisztinának. A Szirt Együttes 10 éves Jubileumi koncertje az Andrássy Duo szerzeményeiből 2015. decemberében az Erkel Színházban volt.

 Mi volt előbb a zeneszerző, a zongoraművész, vagy a magánénekes Andrássy Krisztina?

 – Általános iskolai tanulmányaim mellett, 7-8 évesen kezdtem el zongorázni tanulni, de nagyon korán, már 9 évesen zongoradarabocskákat írogattam.

 Szülei nem próbálták lebeszélni erről a hivatásról?

 – Édesapám, Bedő István művésznéven a pécsi operatársulat alapító tagja volt, s az első nagy szerepe 1959-ben Pécsett a Rigoletto címszerepe volt. Nyolc éves voltam, amikor meghalt, s e tragikus esemény miatt magamba fordultam, és elkezdtem kis darabokat írni. Az egész család a zene bűvkörében élt, édesanyám korábban szintén opera-énekesnőnek készült, így aztán otthon senki sem beszélt ennek a pályának a hátrányairól. Örültek neki, mikor a Magyar Rádió Gyermekkórusába kerültem, és így kötelező volt zongorát és szolfézst tanulnom.

 Ezeket a kis korai zongoradarabokat meg is mutatta valakinek, vagy a „fióknak” írta?

 – A Magyar Rádió Gyermekkórusának Thész Gabriella volt az egyik karnagya, aki az Egyesült Államokban is tanított, így többször hozott Magyarországra amerikai csoportokat. Egy ilyen alkalommal bemutatott nekik, mint zeneszerzőt. Akkor eljátszottam kis darabjaimat nagy sikerrel. Majd felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába zeneszerző és szolfézs szakra. A felvételinél néhány zongoradarabomat mutattam be. Később kellett más hangszerekre is komponálnom. Sőt dalokat, kórusműveket is kötelező volt szerezni. Magamtól viszont akkor még csak zongoradarabokat írtam.

 A konzervatóriumban különböző stílusokban is kellett komponálni?

 – Főleg zongorára kellett írni egy adott stílusban. Néha egy szerző stílusát is meghatározták. Emlékszem, hogy többek között Couperin francia barokk zeneszerző művei alapján kellett stílusgyakorlatokat írni, de stílusgyakorlatok voltak klasszikusoktól is, és a hangszerelés alapjait is megtanultuk. Nagyon erős zenei képzést kaptam olyan remek tanároktól, mint Fekete Győr István, Csemiczky Miklós, Dukay Barnabás.

 Arra soha nem gondolt, hogy meg lehet-e élni a zeneszerzésből? Mert valakit vagy „felkapnak”, vagy nem.

 – Erre sosem gondoltam, mert szinte sodródtam a zenei pályán. A barátnőm miatt kezdtem el zongorázni, és első iskolás kori szerelmem vitt el a Rádió Gyermekkórusába, ahol nagyon sokat tanultam. Majd mikor egyik barátom ment a konziba, akkor én is oda jelentkeztem. Sosem foglalkoztam azzal, hogy mit mondanak mások. Sőt az Operaházba is úgy kerültem, hogy mindenki le akart beszélni róla, de én csak azért is jelentkeztem. Kaposi Margit énektanárnő javasolta, hogy próbáljam meg először az Operaház énekkarát. Egy énekesnőnek élete végéig tanulnia kell. Több éve Misura Zsuzsa a tanárnőm, akit nagyon szeretek, s aki remek tanár; az énektechnikán túl ismeri azokat a hagyományokat, amelyek fontosak az opera világában, és át is tudja adni azokat a tanítványainak.

 Több külföldi turnén vett részt. Van-e szégyenkeznivalójuk a magyar operaénekesnek?

 – Semmiképpen sincs, sőt nagyon tisztelnek minket – ezt főleg az USA-ban tapasztaltam. A magyarországi zeneoktatás elismert külföldön, ismerik és értékelik a Kodály-módszert. Nagyon muzikális emberek zenélnek, énekelnek külhonban, mert itthon színvonalas a képzés nemzetközi szinten. Japánban főleg a klasszikus operákat szeretik, hagyományos rendezésben. Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla műveit világszerte ismerik, és az USA-ban már minket is, mert ott elénekeltem néhány dalunkat.

 Vannak még egyáltalán egyéniségek a színpadon? Akikre betódul a közönség?

 – Néhányan vannak, de mivel a televízió már alig közvetít operaelőadásokat, riportokat, így kevesen ismerik őket. Számomra a legnagyobbak Tokody Ilona és Kelen Péter voltak. Tokody Ilona csodálatos egyéniség, többször is dolgoztunk együtt, most is épp készülünk egy közös koncertre. Sajnos a fiatalok között egyre kevesebb az egyéniség, úgy érzem, hogy a tehetséges énekesek nem tudnak igazán kibontakozni.

 Kissé előre sodródtunk… A Zeneakadémián miért nem a zeneszerzői szakra felvételizett?

 – A konziban nagyon sokan olyan kortárs, modern stílusban írtak, amitől egyre inkább eltávolodtam. Úgy éreztem, ez már nekem sok! Sokkal szebbeket szerettem volna írni, ezért kissé megcsömörlöttem a zeneszerzéstől. Pedig tanárom biztatott, hogy felvételizzek a zeneszerzés szakra, tehetségesnek tartott. Végül is karvezetői és korrepetitor szakon végeztem a Zeneakadémián.

 Az atonalitást, a melódia nélküliséget érti a modern stílus alatt?

 – Pontosan, meg a disszonanciát, a harmóniamentességet. Ez volt akkor a divat, és csak néhány évvel ezelőtt tértek vissza a zeneszerzők a „neo stílusok”, vagy a színvonalas könnyűzene felé. Férjemmel, Andrássy Frigyessel az Operaház kórusában ismerkedtünk meg, és ennek volt a hozadéka, hogy újra nekiláttam komponálni. Örültem, hogy ő is a szép dallamokat kedveli.

 Bárki, bármilyen stílusban szerez jelenleg zenét, mégis csak kortárs, hiszen most komponál. Mi az oka, hogy többen idegenkednek a kortárs operáktól?

 – A kortárs kifejezés degradálódott. Ezért, ha meghallják, hogy új magyar klasszikus darab született, akkor az nem vonzza annyira a zeneszerető közönséget. Éppen ezért nagyon örülök annak, hogy mikor hallják a férjemmel együtt szerzett zenéinket, fellélegeznek a nézőtéren, hogy végre valami szépet hallhatnak. Tudjuk, hogy a kritikusok többsége főleg ezt a kortársnak mondott irányzatot kedveli. Ez abból fakad, hogy többen azt hiszik, nem lehet már leírni új dallamot, mert már mindent leírtak. Így sokan egyszerűen nem mertek leírni új dolgokat, és meg akartak felelni az adott irányzatnak.

 Milyen stílusban alkot?

 – Egyetlenegy stílust sem követek. A zenénk modern, nem hasonlít semmire, ami régi. Nem neoromantikus, és mégis könnyen befogadható, szerethető. Ezt nem csak én állítom, hanem a közönség is. S minket a publikum véleménye érdekel. Nekik írunk, s nem az esztétáknak, a kritikusoknak.

 Mégis mi adja az ihletet?

 – Általában egy adott költemény, az operáknál pedig a téma, a szövegkönyv. Mostanában újra írok zongoradarabokat, de általában verseket zenésítek meg. A költemények pedig szinte „adják” a dallamot. Persze sokkal egyszerűbb lenne valami modernkedő, disszonáns művet írni, de azzal nem tudok azonosulni. Új utakat kerestem, és sikerült is „rájuk lépnem”, még akkor is, ha rögösek. Eddig nem bővelkedünk elismertségekben. Az ’56-os szervezetek viszont nagyon kedvelik a darabjainkat. Az egyik tévés csatorna fölvette a jubileumi koncertünket, ami jó lehetőség arra, hogy jobban megismerjenek minket a zeneszeretők.

 Hogyan születik meg a Szirt Együttes egy darabja?

 – Felvállaltam, hogy segítője leszek a férjemnek, aki kitalálja a dallamot. Megihleti a vers, megszületik benne egy dallam, én pedig zongorakíséretet írok hozzá. Előfordul, hogy először hangrögzítőre fölveszem a kíséretet, s csak utána kottázom le.

 Vitatkozik egymással a szerzőpáros?

 – Eleinte sokszor vitatkoztunk. Mivel tanultam zeneszerzést, úgy gondoltam, én ismerem jobban a komponálás szabályait. Lehet azon vitatkozni léteznek-e ilyen szabályok. Szerintem igen, mert a zene is „lélegzik”, van mondatszerkesztése. Frici pedig nagyon sokat fejlődött menet közben, közvetve, közvetlenül tanítottam is, így most már alig vitatkozunk valamin – mint szerzőpár is összeszoktunk.

 Előfordul, hogy átírja a darabjait?

 – Nagyon ritkán. Inkább a hangszerelésnél. Ha észrevesszük, hogy valamely hangszer kevés egy adott darabban, és néha más instrumentumot is beillesztünk a jobb hatás és hangzás kedvéért. Olyan sok új darabot írunk, hogy legtöbbször inkább meghagyjuk eredeti formájában a művet.

 Felnőtteknek és gyermekeknek is írtak operákat. Melyik korosztály számára nehezebb zenét szerezni?

 – Nem a nehézségen van a hangsúly, hanem a különbözőségen. A gyermekek számára egyszerűbb, de nem gagyi dallamokat írunk. A hangszerelés pedig tükrözi a vidámabb karaktert. A hangképzés területén azt érdemes tudni, hogy a gyerekek nem szeretik a nagyon magas és túlzottan mély hangokat. Ezért számukra a középláge a megfelelő.

 Közre is működnek a darabjaikban. Mennyire egyszerű gyerekközönség előtt játszani?

 – Férjem mindig is szeretett gyerekek előtt fellépni, míg bennem eleinte volt egy kis félsz. Amikor bemutattuk Kacsa Kázmér barátai zenés-verses mesejátékot, abban én voltam a Pipi, és nagyon izgultam, mert nem tudok negédesen beszélni. Ennek ellenére megértették a mondanivalót, nevettek a poénokon – komolyan játszottunk a gyerekeknek. Ha érzik, hogy természetesen játsszunk a színpadon, és nem gügyögve, akkor hálásak, és befogadják a darabot. A gyerekek a legkeményebb kritikusok, mert ha valami nem tetszik nekik, akkor azt már az előadás alatt közlik.

 Elég sokan temetik az opera műfaját. Kell szólni már a „sírásóknak”?

 – Isten ments! Az lenne az üdvös, ha kicsit több teret adnának azoknak új kezdeményezéseknek, melyek aktuálisak. Írtunk az 1956-os forradalomról is operát Sír a téli éjszaka címmel. Célunk, hogy a magyaroknak aktuális és szép zenét szerezzünk. Még a zenés mesejátékunk fináléja is arról szól, hogy milyen szép a mi országunk, és az a jó, ha a magyar a magyarral összefog. Írnak operát hazai szerzők is, de leginkább nem magyar témában. Szinte nem is érthető, hogy mit akarnak vele kifejezni – tisztelet a kivételnek. Azt is problémának tartom, hogy a régi klasszikus operákat legtöbbször úgy rendezik meg, hogy a történetet kiforgatják, a darabot megcsúfolják. Ez szintén csak a kritikuslobbinak tetszik, mert a közönség gyomra nem veszi be – persze vannak jó rendezők is. Ezért lenne hasznos, ha minél több új és jó operát írnának idehaza és külföldön. Népszerűvé pedig csak akkor válhatnak ezek a művek, ha szépek és dallamosak, mert az emberek erre vágynak.

 Milyen új darabra készülnek?

 – Az első és a második világháborúról, a recski kényszermunkatábor történetéről, a kitelepítésekről, tehát a XX. századi magyar sorstragédiákról szeretnénk írni. Recskről nagyon kevesen tudnak. Viszont, ha egy művészeti alkotásba belekerül ez a tragédia, az egyben széles körű ismeretterjesztés is.

 Mit tapasztal, milyen fokú az irigység és a kollegialitás a művészvilágban?

 – Az irigység inkább az énekesekre jellemző, de azért, mert félnek. Hiszen nagyon nehéz kontrollálni azt, hogy mikor szólal meg az énekhang. Az énekesek legtöbbje stresszben él, és ezért irigyek, de persze nem mindenki. A fiatalabb énekesek már jóval kollegiálisabbak. Mint zeneszerzőkre senki sem irigykedik ránk, szívesen jönnek fellépni estjeinkre.

 Nagyon sokat dolgozik. Jut ideje kikapcsolódásra?

 – Szentendrén lakunk, ahol nagyon jó a levegő, szeretek kirándulni, és az olvasás is kikapcsol. Sétálás közben is előjön néha az ihlet. Most viszont a már említett új darabon dolgozunk.

 De a zeneszerzést lehet egyáltalán erőltetni? Meg lehet azt tenni, hogy minden nap leül a zongorához és komponál?

 – Erre képtelen vagyok. A konziban volt olyan osztálytársam, aki minden héten behozott 5-6 új darabot. Ő Sztravinszkijt követte ebben, aki ahogy fölkelt, máris nekiállt dolgozni. J. S. Bach számos művet írt megrendelésre, de ő olyan szférában alkotott, ahol még az idő is megállt. Olyan ihletett magasságokban komponált, ahol egyszerűen nem létezik idő. A mai rohanó világban, ha valaki leül, és ihlet nélkül elhatározza, hogy ír valamit, abból szerintem nem lesz jó darab. Amikor zongoradarabokat írtam, azt általában erős érzelmi hatás váltotta ki. A mi zenénk főleg verseken alapul, de a zongorakíséret megírásához is nélkülözhetetlen a hangulat. Az igazi hangulat megtalálása a legfontosabb szempont. Ha megvan az irányvonal és a fő motívumok, akkor már könnyebb a feladat.

Medveczky Attila