vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.05. 

Felbomlóban a német kormánykoalíció?

Angela Merkel nehéz helyzetbe került. A német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről – jelentette ki kedden Münchenben Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa.

A bajor tartományi kormány üléséről kiadott közlemény szerint Bajorország szövetségi állam hivatalos levélben követeli a szövetségi kormánytól a „menekültáradat korlátozását”. A berlini vezetés a jelenlegi menekültpolitikájával „alkotmányjogi értelemben megsérti az alaptörvényt”, ezért Bajorország az alkotmánybírósághoz fordul, ha a szövetségi kormány a határvédelemben nem tér vissza haladéktalanul a jogszabályok alkalmazásához és nem állítja helyre a rendet – mondta Joachim Herrmann.

Az Angela Merkel vezette CDU-val és a CSU-val szövetségi szinten kormányzó szociáldemokraták (SPD) bírálták a bajor koalíciós társat. A CSU a szövetségi kormánynak küldött levéllel „bejelenti, hogy szakít a koalícióval” – mondta Thomas Oppermann, az SPD parlamenti frakcióvezetője.

Az ügy előzménye, hogy Horst Seehofer pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szavai szerint fékezetlen menekülthullám „próbára teszi a társadalmi és politikai stabilitást”, ezért azonnali fordulatra van szükség a menekültpolitikában.

A Bajorországban egyedül kormányzó CSU elnöke hozzátette, hogy valamennyi politikai és jogi lehetőséget megragadnak a fordulat kikényszerítésére. Mint mondta, nemzeti szintű intézkedéseket kell tenni a menekülthullám feltartóztatására. Ezek nem állnak ellentétben a válság európai uniós és nemzetközi rendezését célzó erőfeszítésekkel, és amíg ezek nem vezetnek eredményre, Németországnak saját hatáskörben, nemzeti szinten kell lépnie – fejtette ki az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártjának elnöke.

Amennyiben a CDU–CSU és az SPD koalícióján alapuló kormányzat legstabilabb része a kormányzat ellen fordul, úgy megnő az esélye, hogy a kialakuló belpolitikai válság maga alá temeti a kormányt. Egy esetleges kormányválság az Európai Unió legerősebb államában az egész unió politikájára kihathat és felerősítheti az unión belül létrejövő szorosabb szövetségek szerepét. Így a Visegrádi Négyek jelentősége is megnőhet.

 

Csorja Gergely