vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.05. 

GYÁSZ
Kolozsváron eltemették Tőkés Istvánt

A kolozsvári Farkas utcai református templomban közel ezer tisztelőjének részvételével tartották Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese, Tőkés László édesapja gyászszertartását. A szertartáson részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az erdélyi magyar egyházi közélet emblematikus alakját a gyászszertartás után a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Tőkés Istvánt élete századik évében, múlt pénteken kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében érte a halál.

Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.

Az Erdélyi Református Egyházkerületben 1941-től püspöki titkár, 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.

A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.

2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.

 

czyla