vissza a főoldalra

 2016.02.12. 

Válságban a felvidéki magyarság

A kommunizmusban bezárták a hatalom ellenségeit, a demokráciában kizárják őket a közéletből

Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én megrendezett ünnepi eseményen – a Szent Korona másolatának jelenlétében – két egyetemes és tizenkilenc Magyar Kultúra Lovagja címet adományoztak. Felvidékről Duray Miklós és Szarka Tamás kapták meg az elismerést. Duray Miklós személyét a kuratórium, azaz a díjat alapító lovagok javasolták. Duray Miklós számára az elismerést „A felvidéki magyarság érdekében kifejtett életművéért” adományozták. Duray Miklóst, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnökét a megosztottságról, a fiatal nemzedék politizálásáról, a kiábrándultság okairól és az autonómia időszerűségéről kérdeztük.

 Szerkesztőségünk nevében gratulálok a kitüntetéshez! A Magyar Kultúra Lovagja elismerést hová helyezi el a díjak sorába?

 –A mostani kitüntetés abban különbözik az előzőektől, hogy eddig főleg politikai és társadalmi „színezetű „kitüntetéseket kaptam. 2010-ben felhagytam az aktív politizálással; azóta megváltozott a társadalmi megítélésem, már civilként tartanak számon, és ez is befolyásolta a cím odaítélését.

 A rendszerváltás után aktívan politizált. Majd hátralépett…Tudatos döntés volt, hogy az írásnak és az oktatásnak szentelje életét?

 –Hat évvel ezelőtt tudatosan távoztam a politika mezejéről. Lehet, hogy nem történt volna ennyire egyértelműen és határozottan akkor, ha a Magyar Koalíció Pártja bejut a parlamentbe a 2010-es választásokon. Levontam belőle a konzekvenciát, hiszen az előző évtizedekben én is benne voltam a politika alakításában, és felelősség terhelt azért, hogy kialakult egy olyan helyzet, ami a felvidéki magyar társadalom jelentős megosztottságához, illetve közéleti kiábrándultságához vezetett. Ebben természetesen a felvidéki magyar közélet szereplőinek személyileg más-más a felelőssége, de közös bűnünk, hogy ezt hagytuk. Van, akinek sokkal nagyobb, míg másnak annyi, hogy a gondokat nem tette szóvá kellő időben és eréllyel.

 Rendszeresen olvassuk írásait, és Duray Miklósról nem mondható el, hogy ne fogalmazta volna meg az aktuális problémákat.

 –Láttam, hogy mi történik a felvidéki magyar politikumban, felismertem a gondokat, de mégsem léptem föl kellő eréllyel – néhányad magammal nem istudtuk volna a problémákat orvosolni. Nem voltak hozzá megfelelő partnerek.

 Milyen a kapcsolata a fiatal nemzedékkel? Kikérik a felvidéki magyarság emblematikus személyiségének véleményét?

 –Nagyon jó a kapcsolatom a fiatal generációval, a Via Nova Ifjúsági Csoporttal. Hozzájuk érzem magam a legközelebb állónak, mert bennük látom azt a törekvést, ami bennem volt az 1960-as években. Természetesen a körülmények megváltoztak. Hiába hangoztatjuk azt, hogy most demokráciában élünk, most sem kedvezőbbek a körülmények a társadalomépítéshez, mint hajdan a szocializmusban.

 Diktatúrának álcázott demokráciában élnek?

 –Másként közelítem meg a kérdést. A bukott rendszerben és a mostaniban is elég erős a magyarság körében a félelem, a félelemkeltés. Ez nem mai gyökerű. Szinte évszázadok óta mindig kellett valamitől félni. Így lehet, hogy ez szinte egy genetikailag megalapozott társadalmi probléma. A kommunista rendszerben attól kellett félni, hogyha másként cselekszem, mint azt a hatalom diktálja, vagy ha határozottan szembeszegülök, akkor börtönbe is zárhatnak. A mostani helyzet annyiban különbözik, hogy az ilyesmi cselekedetekért nem börtön jár, hanem perifériára szorítják az embert, ellehetetlenítik az életét. Ez nem kizárólag a hatalmi szervek befolyásolásától függ, hanem ez egy társadalmi jelenség. Amennyiben valaki nem fogadja el egy állami hivatal intézkedését, vagy egy befolyásos érdekcsoport elvárását akkor az illetőt az emberi gyarlóság és nem az intézmény, nem a csoport  teszi tönkre. A megfelelési kényszer pedig az emberi gyarlóság egyik fő jellemzője. Ez a kényszer olyan magatartásokat eredményez, amely társadalomellenes méreteket is ölthet. A társadalomból való kizáráshoz vezethet. Most kizárás működik, míg a kommunista rendszerre az elzárás volt jellemző.

 Az öncenzúra fogalma is kapcsolódik a félelemhez?

 –Az öncenzúrával kapcsolatban nem a félelem szempontjából fogalmazom meg álláspontom. Szükséges az öncenzúra, hogy senki se beszéljen, vagy írjon le ostobaságokat. Amennyiben elolvassuk a tömegízlést kiszolgáló, illetve befolyásoló sajtót, akkor világosan látjuk, hogy vagy badarságok jelennek meg, vagy olyan témákról nem írnak, amiknek meg kéne jelenniük. Tehát hiteltelenné vált a sajtó azértmert nincs a szerkesztőknek, újságíróknak öncenzúrájuk vagy amiatt, hogy hatalmi, politikai és gazdasági érdekkörök befolyása alatt állnak. Az öncenzúra nem csak azt jelenti, hogy félelemből nem írok le valamit, hanem saját gondolkodásom ellenőrzését is. Csak hitelesen szabad megnyilvánulni, s ehhez folyamatosan meg kell vizsgálnunk saját értékrendszerüket. A kérdés, hogy kiben dolgozik a félelem, s kiben a hitelesség igénye.

 2016-ban választásokat tartanak Szlovákiában. Milyen eszközökkel lehetne újraéleszteni a felvidéki magyarok társadalmi aktivitását?

 –Tapasztaljuk, hogy a felvidéki magyarok jelentős része kiábrándult a politikából, és sokan távol maradnak a szavazó urnáktól, és nem szívesen vesznek részt környezetük befolyásolásában. Amennyiben megvizsgáljuk 2006, sőt 2002 óta a választási eredményeket, látjuk: egyre inkább csökken a politikailag, közéletileg aktív magyarok száma a Felvidéken, mert nagyon sok rossz tapasztalatot szereztek az elmúlt évtizedekben. Azt mondják: „minden politikus gazember és lop.” Ez általánosságban nem állja meg a helyét, de nagyon sok politikusra vonatkoztatva már igaz. Számomra is az volt a legszörnyűbb, mikor azt vettem észre a Magyar Koalíció Pártjában 1998 és 2006 között, hogy a kollegáim jelentős része csak saját ügyeivel, vagy azokkal a gazdasági érdekekkel foglalkozott, amelyeknek a kiszolgálója volt. Nem a közösséget szolgálták. Ezért kellett 2007-ben leváltani a párt éléről azt a Bugár Bélát, aki a politikailag szervilis és a gazdasági érdekeket kiszolgáló csoportok működését tette lehetővé, s mindig háttérbe szorította a közösségi érdeket. Ennek az lett az eredménye, hogy Felvidéken jelenleg két párt is számít a magyar választók szavazatára, egyiket Bugár vezeti, míg a másikat azok, akik a közösség érdekét tartják fontosnak. Azért is lett a párt neve Magyar Közösség Pártja, mert ez jelképezi a legjobban az MKP küldetését. Kérdés, hogy mennyi magyar képes elhinni azt, hogy valóban létrejött ez a szemléletváltás az MKP-n belül, mert általában nem látták azt, hogy milyen gazemberségek folytak a színfalak mögött. Így nem tudták megkülönböztetni a tisztességest a tisztességtelentől. Ez az igazi válsága a felvidéki magyar közéletnek, és ezért kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehetséges választóink értsék meg: a Magyar Közösség Pártja 2007-től fokozatosan megtisztult azoktól, akik eladták a közösségi érdekeket.

 1990-től több mint 120 ezerrel csökkent a felvidéki magyarok száma. Ennek az oka az asszimiláció, vagy az elvándorlás?

 –Mivel a statisztika csak az elhalálozásokat és a születéseket mutatja ki, ezért nagyon nehéz megállapítani az asszimiláció és az elvándorlás mértékét. Az viszont tény, hogy a halálozások nagyobb száma önmagában kevés ahhoz, hogy 1/5-ével csökkenjen a felvidéki magyarok lélekszáma. Tehát mind az elvándorlás, mind az asszimiláció jelentős. 1992. nyarán, még a csehszlovák állam fennállásának idején, tartottam egy nagy sajtótájékoztatót arról, hogy mi következik Csehszlovákia megszűnése után. Vészforgatókönyvet vázoltam föl, miszerint Szlovákiából, s főleg a felvidéki magyarság köréből olyan nagymértékű elvándorlás veszi majd kezdetét, amelynek három iránya lesz. Egyik Csehországba, másik Magyarországra, a harmadik Európa többi államába, hiszen Szlovákiában a legnagyobb munkanélküliséget éppen a magyarlakta területeken mérik. Miután ezt felvázoltam, sokan azt mondták, ez egy ostobaság, ez nem következhet be. Sajnos a jelen egem igazolt.

 Többen fölvetették, hogy az autonómia szükséges a felvidéki magyarság számára. Hogyan vélekedik erről a kérdésről?

 –Mindig időszerű az autonómia kérdése, csak azt kell tudni, hogy a társadalom mikor és milyen mértékben fogékony rá. Az 1990-es évek közepéig a felvidéki magyaroknak több mint 80%-a az önálló önkormányzatiságot, az autonómia valamilyen formáját szerette volna Szlovákiában. Érezték, mennyire fontos, hogy kevésbé legyünk kiszolgáltatva a központi hatalomnak. Sajnos akkor a magyar kollégáim jelentős része mindent megtett annak érdekében, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről, mert ez akadályozta gazdasági érdekük érvényesítését. Ennek lett az a következménye, hogy a felvidéki magyarok gazdasági helyzete annyira leromlott, hogy ma már az autonómia kérdésével alig foglalkoznak, hiszen a saját megélhetésük biztosítása került előtérbe. Szegény embert nagyon nehéz megközelíteni olyan elvont fogalmakkal, mint az autonómia, hiszen még annyi pénze sincs, hogy busszal átutazzon a szomszéd faluba. Holott tény, hogy éppen az autonómia orvosolja az elvándorlást, az elszegényedést, amire a legjobb példa a dél-tiroli önrendelkezés.

Medveczky Attila