vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.12. 

Politikai és hadifoglyok, kitelepítettek – Kárpótlást a gyermekeknek is

Törvénymódosítással készül tágítani a kárpótlásra jogosultak körét a Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ), ehhez azonban előbb fel kell mérniük a volt politikai foglyok, hadifoglyok, politikai okból kitelepítettek, kényszerlakhelyesek leszármazottainak számát. És egyúttal a kulákokat is szeretnék beemelni a kárpótlásra jogosultak körébe.

Az utólag sok kiegészítéssel módosított 118-as törvényerejű rendelet még 1990-ben született, első alkalommal ez a jogszabály adott lehetőséget a felsorolt kategóriák anyagi kárpótlására; később, 2009-ben megszületett a 221-es törvény, amely egyrészt a kárpótlásra jogosultak körét bővítette a leszármazottakkal, illetve bevette a kulákokat is, másrészt már nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi kártérítés lehetőségét is biztosította.

 A 221-es törvényt utólag visszavonták, lévén, hogy nem eléggé pontosan rögzített bizonyos kitételeket, így például különböző bíróságok különböző értékű kártérítést ítéltek meg ugyanolyan feltételű jogosultaknak.

 A VPFSZ most azt szeretné elérni, hogy a 221-es törvényben biztosított többletjogokat emelje be a parlament a 118-as törvénybe, erről már előzetes tárgyalások folytak a törvényhozó testülettel, amely egy felméréshez kötötte a törvénymódosítást – tájékoztatott Török József, a VPFSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke. Arról van szó, hogy a törvénymódosításhoz szükséges ismerni a volt politikai foglyok, hadifoglyok, politikai okból kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyerekeinek számát a szükséges költségvetés megállapítása végett, illetve ha a kulákokat is sikerül beemelni a törvénybe mint kárpótlásra jogosult kategória, az ő gyerekeik számát is.

 A VPFSZ tehát arra kéri a volt politikai foglyok, hadifoglyok, politikai okból kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyermekeit, jelentkezzenek a szövetség sepsiszentgyörgyi székházában (Beör-palota, Martinovics Ignác utca 1. szám) az igazoló iratok másolatával: személyazonossági igazolvány, születési bizonyítvány, névváltoztatás esetén az azt igazoló okmány és a szülő státusát igazoló irat (határozat, amely alapján a szülő jogosult a 118-as törvény szerinti kárpótlásra, hadifoglyok ese­tében a katonakönyv másolata, kulákok esetében az a törvényszéki végzés, mellyel elutasították kárpótlási jogosultságukat).

 A VPFSZ sepsiszentgyörgyi irodája keddenként 10–12 óra között, pénteken 10–12 és 17–19 óra között tart nyitva, a jelentkezésre határidőt nem szabtak meg, de jó volna kihasználni azt, hogy jelenleg megvan a politikai akarat a törvénymódosításra. Érdeklődni Török József VPFSZ-elnöknél lehet a 0726 237 944-es telefonszámon.

 

Váry O. Péter

Háromszék