vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.17. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVIII. évfolyamának 7. száma!

A tartalomból:

 CSÚCSOK (címlapon)

Merkel Politik ist ein Desaster, azaz Merkel politikája egy katasztrófa írja a ma 70 éves die Zeit egyik kommentelője. Az újság több cikkében foglalkozik a V4-gyel, s nem elsősorban a visegrádi országok együttműködésének jubileuma alkalmából, melyen részt vett a bolgár és a macedón kormányfő is. A prágai csúcsra kedden jöttek össze és csütörtökön lesz a brüsszeli csúcs. Az EU omladozik, írja a német hetilap levelezője, egy német polgár, s aggódik, hogy ez a német politika még majd összehozza Franciaországot Oroszországgal, és a kelet európai országokat szükségképpen visszalöki a putyini érdekszférába. A visegrádi országok fellépését a brüsszeli politikával szembeni megoldásnak látja, és köszönetét fejezi ki érte.

 Csurka István: NO, TE VAGY AZ A CSURKA (2.oldal)

Egy hosszú fehér comb egy nyugágyon, a Szent István gőzös fedélzetén, 1956 nyarán, amint a ragyogó napsütésben Bécs felé szeli a habokat velünk, írókkal. Az Íróhajó. Ötvenhat nyarán, a nyitás jegyében több egymást követő kirándulást szerveztek a budapesti értelmiség, a művészek és írók számára Bécsbe. Ausztria 1955-ben szabadult fel, vált semlegessé, s a vasfüggöny még le volt eresztve, de hírek azért érkeztek odaátról, hogy rövid egy év alatt is micsoda fejlődés indult meg az irigyelt császárvárosban. Közembernek kijutni Bécsbe egy hajón? Szinte érthetetlen ajándék volt ez. Számomra és több nemzedéktársam számára egy bizonyos számú megjelent írás, novella, költemény, s végeredményben az Írószövetség, még pontosabban – csakhogy ezt akkor még egyáltalán nem láttam ennyire tisztán – a szervező hatóság, pártközpont és a belügy jóindulatú hozzájárulása kellett a hajóra való felkerüléshez. Rangot jelentett Pesten. Szó, ami szó, felkerültem a hajóra, soron kívülien és jutányosan. Mint fiatal író, aki még nem tagja az Írószövetségnek, de az lesz, mert be van adva a kötete, és minden hónapban megjelenik egy-egy novellája az Új Írásban.

 Mozgalom a magyar örökségért (5.oldal)

Minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely megállíthatja az asszimilációt

Az Örökségünk című dal a magyar nyelv megőrzésére, a magyarság megtartására ösztönöz, miközben közösséget kovácsol, kiváló lehetőséget teremt arra, hogy erősítse a világ különböző pontjain élő magyarok kapcsolatát az anyaországgal és egymással – közölte szerkesztőségünkkel Potápi Árpád János államtitkár.

 Magyarországon lesz az Eucharisztikus Világkongresszus (6.oldal)

Még érzékelhető a hanyatló liberalizmus romboló hatása

A Fülöp-szigeteki Cebu városában megrendezett 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén Ferenc pápa bejelentette, hogy a következő, 2020-as kongresszust Budapesten rendezik meg. Soltész Miklós államtitkár lapunk megkeresésére kijelentette: Európa nagy része migránskérdésben a magyar álláspontot sokkal inkább követendőnek tartja, mint néhány nagy nemzet vezetőjének mára jól láthatóan megbukott elképzeléseit.

 Be a szervezetbe! (6.oldal)

Amikor én még kislány voltam az általános iskolában naponta hat óránk volt, utána egy óra szolfézs, valamit bekaptunk ebédre, délután edzés majd hetente kétszer a felső tagozatban irodalmi szakkör. Mikor és hol írtunk leckét? Mikor és hol tanultuk meg a verseket, színdarabokat, amelyeket előadtunk? Mikor és hol írtunk olvasónaplót vagy kötöttünk mosdókesztyűt? A maradék időben, otthon. Volt, aki napközis volt, de akinek nem dolgozott az édesanyja az is egész nap el volt foglalva és csak késő délután mehetett haza, pont úgy, mint a napközisek. Mostanában hallom a panaszt, hogy a másodikos gyerek túl van terhelve, mert a 48+17 összeadását sem tudják a gyereknek megtanítani a számtan óra alatt, sem fejben, sem írásban. Nem túl magas és felesleges követelmény ez számítógépes korunkban, hiszen minek akkor a gép? Bújik meg a következő kérdés néhányak fejében. Akik azt terjesztik, hogy a közoktatásban felesleges a gyerek terhelése, saját gyerekeik számára meg tudják fizetni az igencsak szigorú magániskolákat, melyek a szegényebbek számára elérhetetlenek.

 Megújult a Dél-pesti Kórház röntgengépparkja (7.oldal)

Ezáltal lényegesen rövidebb lesz a várakozási idő

A közelmúltban felújított XX. Kerületi Szakrendelő és a csepeli Weiss Manfréd Kórház hőszigetelésének felújítása mellett egy harmadik energetikai pályázatot is elnyert 2015-ben a Dél-pesti Kórház. Dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója a fejlesztésekről, az uniós, kormányzati, önkormányzati támogatásokról, s az orvoshiányról nyilatkozott.

 Märle Tamás: A közoktatás gondjai és a baloldal bérencei (7.oldal)

Az „átkos Horthy-fasizmus” óta nem volt olyan nagy a tanárok anyagi megbecsültsége, mint manapság, az elmúlt napok tüntetéseit szervezőkben azonban ez is csak úgy csapódott le, hogy Klebelsberg Kunót leantiszemitázták. Jól jellemzi ez őket. Tanárok által szervezett demonstráción talán elvárható lenne az emelkedettebb, a diákok számára példamutató stílus, ehhez képest mérhetetlenül primitív beszédeket és rigmusokat lehetett hallani szombaton, a Kossuth téren. Azonban mit várjunk azoktól a pedagógus szakszervezetektől, amelyek Galló Istvánnétól kezdve hemzsegnek a liberálbolsevik elemektől? Elvileg a közoktatás sérelmei miatt jött létre a hétvégi megmozdulás, mégis alpári stílusban beszéltek a kormány tagjairól – akikkel egyébként meg akarnak egyezni – ment a trafikmutyizás, a termőföldezés, a devizahitelezés, a quaestorozás.

 Javítják a bérszámfejtést (8.oldal)

Eltűntek a fehér foltok a mentő-térképről

Igaz, hogy sztrájkolnának a mentősök? Valóban rossz a helyettesítési és a szabadságolási rendszer? – kérdeztük Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatójától, aki elmondta, hogy szerencsére szó sincs sztrájkhangulatról, viszont még februárban is kevesebb bért utaltak az állomány egy részének. Az ok valószínűleg az, hogy a jogszabályváltozások, illetve a bérszámfejtő program jellegzetességei nehezen hozhatók összhangba a mentőszolgálat speciális működésével.

 Erős nemzetállamok nélkül nincs erős unió (9.oldal)

A háborút még nem nyertük meg, de a csatában győztünk

Csepreghy Nándor miniszterhelyettest a kohéziós politika folytatásáról, a visegrádi országok erejéről, az EU különböző tagállamainak érdekeiről kérdeztük. Miniszterhelyettes úr szerint az unió ereje sokkal inkább attól függ, hogy a Bizottság ráeszmél –e arra, hogy a közös Európa előfeltétele az erős nemzetállamok egymás érdekeit és szándékait figyelembevevő és tiszteletben tartó együttműködése.

 A szabad szemmel nem láthatók (9.oldal)

Az ATV műsorait a súlyosan elfogult szemlélet jellemzi. Műsorvezetői a bukott libertarianizmus elkötelezettjei. (A libertarianizmus vagy libertarizmus a liberalizmusban és az individualista anarchizmusban gyökerező politikai ideológia, mely ellenez minden korlátozó törvényt. A szexuális abnormalitások és a drogok dicsőítői, a kötelező katonai szolgálat, az állam az egyház, a hagyományos család ellenzői.) Nem is akarnak objektívnek mutatkozni. Annak ellenére, hogy a csatorna rendre szervez olyan műsorokat, melyekbe behívják a jelenlegi kormányzópárt egyik-másik politikusát, illetve a kormányzópárthoz közelállónak sorolt szereplőket is. Így szerepel a csatornán rendszeresen Csintalan Sándor, mint fideszes, ami mondjuk meg őszintén komikus, akkor is, ha a Fidesz néppárt.

 Gyógyító humor (10.oldal)

Nem szeretem azt, ami hiteltelen, ami kamu

Gaál Tibor (T-boy) portrékarikaturista, grafikus: a civilizációs vívmányoknak megvannak a maguk hátrányai és előnyei. Az internetről nagyon sok fontos dolgot tud meg az ember. Viszont azt tapasztalom, hogy a technika sátáni médiapolipja megragadja szegény gyerekek agyát. Világtendencia, hogy sokan azt akarják: ne gondolkozzanak az emberek, tartsák magukat távol a tudástól, kultúrától, legyenek gyökértelenek. Azt sulykolják bele már a fiatalokba is, hogy a különböző technikai dolgokat vegyék meg, mert azok nagyon fontosak, nem lehet nélkülük élni. És ha nem veszi meg valaki, akkor azt sokan lenézik. „Ha nem vagy trendi, akkor lemaradsz, kimaradsz valami jóból” – hangoztatják. Már néhány grafikám elkészült a tervezett Médiapolip kiállításhoz. Szeretnék minél több gimnáziumban, egyetemen kiállítani. Amikor még gyermek voltam, akkor fekete-fehér, kifakult nyomatokon voltak láthatók a magyarság és a világ nagyjai. Ez sokunknak okkal nem tetszett. De így, hogy grafikáim színesek, és humorosak is, sokkal jobban befogadhatók. Egyik rajzomon például már a tévé olvas. Mert a gyerekek alig olvasnak. Ha 100 fiatalból csak 10-et érdekelnek alkotásaim, már jó úton járunk.

 A legtöbb pénzt a Fico-párti települések kapták (12.oldal)

A magyarlakta települések ismét mostohagyerekek voltak

A közpénzek pénzügyminisztériumi elosztása ismét pártállás szerint történt. A legtöbb támogatást a Smer, illetve a Smerrel koalícióban regnáló polgármesterek által vezetett községek kapták. Sőt a választások közeledtével még durvábbak az arányok Ficóék és elvbarátaik javára. A támogatások felét Smer-es települések kapták. Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja alelnöke szerint a pártok listáján, az MKP-n és a Most-Hídon kívül, alig van olyan jelölt, aki a déli régióból származna. A parlamentben nem is lehet kiállni az itteni lakosság érdekében, ha nincs innen megválasztott politikai képviselet.

 Szűcs Balázs: Próbatételeink (12.oldal)

„Életünk ugyanis ebben a zarándoklásban nem lehet meg próbatétel nélkül; mert előrehaladásunk csak próbatételen keresztül valósul meg, és senki sem ismerheti meg önmagát sem, hacsak előbb nem volt próbára téve, és senki sem koronázható meg, ha nem győzött, és senki sem győzhet, ha nem küzdött, és senki sem küzdhet, ha nincs ellensége és próbatétele.” (Szt. Ágoston) Félünk a próbatételektől, de nap, mint nap tapasztaljuk, hogy ezek nélkül elgyengülünk. Szükségünk van kihívásokra, melyek viszik előre az életünket. Az esküvőkön van egy elgondolkodtató mozzanat, amikor az ifjú pár a keresztre leteszi az esküt, ami mégiscsak egy véres valóságot tükröz. Miért jelenik meg ez az esküvőn? Pontosan azért, hogy a pár élete nehogy egy rettegésben teljen, hogy ha nehézségek lesznek velük, akkor végük van, hanem egy nagy felszólítás, hogy nemcsak az örömben, hanem a próbatételek közt is lehet összecsiszolódni, eggyé forrni.

 Esterházy János csehországi rehabilitálásért (13.oldal)

Cseh és lengyel történészek is tisztelik és elismerik a vértanú gróf munkásságát

 A Prágai Kerületi Bíróság január 25-én bejegyezte a prágai székhelyű Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért magyar civil szervezetet. PhDr. Kocsis László Attila, a szervezet elnöke az Együttélés Politikai Mozgalom mellett működő Esterházy János Emlékbizottsággal kapcsolatban hangsúlyozta: az utóbbi két-három évben a mozgalmon kívüliek közül is egyre többen szeretnének bekapcsolódni a munkába, de akadályt jelent számukra az, hogy az emlékbizottság egy politikai mozgalom struktúrájába tartozik. Ezért vált szükségessé létrehozni egy másik, egy civil szervezetet, mely felvállalja Esterházy János eszmei hagyatékát és elősegíti politikai rehabilitálását Csehországban.

 Kiskopár híradó (19.oldal)

Gyurcsány is abba őrül bele lassan, amibe az egyszeri bennszülött, aki vett egy új bumerángot és el akarta dobni a régit. Kommentálta a Kiskopár politikailag élénk asztaltársaságának Ödi a DK ötéves fennállása alkalmából tartott túlhabzó pártelnök beszédét.

Ödi filozofikus megjegyzésére Dodi durván reagált. – Ötévesek? Nem gondoltam volna, hogy egy ekkora rakás szar ilyen sokáig eláll.

– És azt gondoltad volna, hogy a szocik Jókai utcai székházából pont cukrászda lesz? – adja a lovat Dodi alá Festő Imi. Postás Gabi azonban közbelép: – Tartózkodj a gusztustalan sziporkáktól!

– Jó akkor a továbbiakban nem mondok semmit, és bután fogtok meghalni – indul ki az ajtó elé cigarettázni Dodi.

– Mi van, mit tudhat, mire ilyen nagy az arca – dünnyög csak úgy magának Gabi. Dodi mégis meghallja.

– Mindent kisapám – szól vissza. – El ne feledd, a feleségem kozmetikában dolgozik, ott nálad sokkal jobban tudják azt is, ki csinálta a gyerekedet.

 

Most érdemes előfizetni!

Keresse a heti Magyar Fórumot február 4-étől az újságárusoknál. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amint októberben főszerkesztőnk cikkében jelezte: „Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják, vagy időszakosan előfizetik.” Most érdemes előfizetni. Az előfizetési díjak változatlanok. A 2015-ös évi árak. A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft ., fél évre: 6422 Ft . A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft . Számlatulajdonos: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, számlaszám: 11712004-20341426-00000000. Előfizetéssel kapcsolatos információ: info@magyarforum.hu; +36-1-781-3236. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

 

Amennyiben csekken fizet elő, kérjük, igényelje telefonon, vagy e-mailben a csekket, amit elküldünk önnek, és kérjük, olvashatóan töltse ki a feladóvevényt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet.

 Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000

 Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:

 HU36117120042034142600000000

 

Kérjük, ne felejtse el megadni az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a fuggetlenseg.hu és a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 

/https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2016. februárja

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.