vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.19. 

Kevesebb állami támogatás Hargita megyének

A kormányzati megszorítások ellenére sem bocsátunk el senkit

A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. Borboly Csaba tanácselnököt a „szükségköltségvetésről”, a hitelállományról, és a hivatal működési költségeinek csökkentéséről kérdeztük.

 Január 28-án elfogadták Hargita megye 2016. évi költségvetését. Miért nevezte ezt „szükségköltségvetésnek”?

 – Szűkös a költségvetés tavalyhoz képest, és ennek több oka van: a kormány idén visszatért egy korábbi elosztási módszerhez, aminek folytán Hargita megyének 40 millió lejjel kevesebb jutott tavalyhoz képest, az előző esztendő költségvetése emellett még egy hitelfelvétel és a 2014-ből megmaradt pénz miatt is nagyobb volt. Ráadásul most év elején átmeneti készpénzhiányról is beszámolhatok, mivel megelőlegeztük több európai uniós pályázat költségeit, várjuk ezeknek a pénzösszegeknek a megtérítését az illetékes minisztériumoktól.

 Tavaly vettek-e föl hitelt a beruházásokra, és ha igen, akkor azt miből tudják visszafizetni?

 – Mint említettem, 25 millió lejes hitelt vettünk fel az egységes megyei hulladékkezelési rendszer kiépítését célzó, európai uniós finanszírozású pályázatunk befejezésére, ennek törlesztését a rendszer működtetéséből származó jövedelemből tervezzük; kilenc és fél év alatt kell megtéríteni. Az önrész és egyéb el nem számolható költségek fedezése miatt volt szükség erre. Banki kölcsön helyett sikerült a kincstárhoz folyamodni, és így – a szakjelentésbe foglalt számítások alapján – alacsonyabb a kamat.

 A kevesebb összeg elbocsátásokkal is jár?

 – Intézményünkben a korábbi évek kormányzati megszorításai ellenére sem kellett csökkentenünk az alkalmazottak létszámát, és ehhez az eszközhöz, hála Istennek, ezúttal sem kell folyamodnunk.

 A költséghatékonyság érdekében milyen korlátozásokat voltak kénytelenek bevezetni?

 – Elsősorban a hivatal működési költségeit csökkentettük: kevesebbet szánunk protokollra, személyzeti kiadásokra, mediatizálásra, és nem vásárolunk idén személygépkocsit.

 Melyek azok az elkezdett beruházások, melyeket folytatniuk szükséges, és milyen új fejlesztésekben gondolkodnak?

 – Idén 53 millió lejt irányoztunk elő beruházások folytatására, illetve elkezdésére, ezenfelül pedig 19 millió lej értékű vállalást tettünk a következő évi beruházásokra, így nekifoghatunk azok előkészítésének. A beruházási listán elsősorban azokat az utakat hagytuk meg, amelyeket folytatni kell, ám néhány új munkálat elkezdése, tervezése is szerepel rajta. Az utaknál folytatjuk a solymosi (Székelykeresztúr térsége), valamint a büdösfürdői és a csíkpálfalvi út felújítását, a csicsói Olt-híd építését (utóbbiak csíkszéki helyszínek). Emellett az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út korszerűsítésén is tovább dolgozunk. Az új projektek között szerepel a járdaprogram – amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogosforgalom biztonságát szolgálja –, a Csíkszereda és Csíkcsicsó közötti csibai út felújítása, két gyergyótölgyesi kis híd létesítése, Hidegségen támfal építése, a 131A jelű út jelfelújítása (a Nagy-Homoród mentén).

 Az egyesületeknek, közösségi fejlesztési társulásoknak fizetett tagdíjak összege nő, vagy csökken az elvonások miatt?

 – A szűkös költségvetés ellenére növeltük a tagdíjakat, ezek közül kiemelném a felcsíki Önkormányzati Fejlesztési Társulásnak fizetett tagdíjat, amelyet idén több mint kétszeresére, 113 600 lejre növeltünk (eddig 50 000 lej volt az évi hozzájárulás), ezt a karcfalvi jégpályának, illetve a Felcsík SK-nál sportoló gyerekeknek szánjuk.

 Szinten tudják tartani a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét?

 –A megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét ugyancsak növeltük. Pályázati kiírásainkon civil szervezetek, egyesületek, egyházak jelentkezhetnek számos területről, többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, készenléti tevékenységekre igényelhetnek támogatást.

 Csak az erdélyi megyéket érinti ez a visszaesés, vagy a többieket is?  

– A kormány visszatérése a korábbi elosztási módszerhez az ország összes megyéjére érvényes, de ez minket nem vigasztal.

 

Medveczky Attila