vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.19. 

Alkotmánymódosítás

A terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslatnak az a lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, amikor a magyar állam nem képes szavatolni a polgárainak biztonságát – mondta Gulyás Gergely.

„AZ ELŐTERJESZTÉS SEMMI MÁST NEM TETT, MINT EZT A MA IS LÉTEZŐ VESZÉLYHELYZETI TÉNYÁLLÁST TERRORVESZÉLYHELYZETKÉNT IS MEGFOGALMAZZA ÖNÁLLÓ TÉNYÁLLÁSKÉNT.”

Gulyás Gergely elmondta: a terrorfenyegetettségre Európában mindenhol próbálnak megfelelő jogalkotási válaszokat adni, ezért lepte meg, hogy a kormány javaslata ilyen belpolitikai vitát váltott ki. Különösen azért, mert az alkotmányban ma is szerepel veszélyhelyzet, amely az elemi csapásra vonatkozik.

Gyakorlatilag az előterjesztés semmi mást nem tett, mint ezt a ma is létező veszélyhelyzeti tényállást terrorveszélyhelyzetként is megfogalmazza önálló tényállásként – magyarázta el a kormány szándékát.

Gulyás Gergely úgy látja, az ellenzék azért kötött bele a módosítási szándékba, mert kommunikációs lehetőséget lát abban, hogy a rendkívüli jogrend kemény intézkedésekre jogosítja fel a mindenkori kormányt.

Közölte, miután az ellenzék világossá tette, hogy nem támogatja ezt a módosítást, a frakcióülésen tárgyalnak majd a kérdésről, hiszen a kormánypártoknak nincs kétharmados többsége az alkotmány módosításhoz.

„Olyan jellegű ellentmondást látunk a szükséges intézkedési jogosultságok és az ellenzéki vélemények között, amely pillanatnyilag nem tűnik áthidalhatónak” – mondta Gulyás Gergely.

 

czyla