vissza a főoldalra

 2016.02.26. 

Kormányfők

A mögöttünk álló hét legjelentősebb magyar külpolitikai eseménye kétségkívül a hétfőn lezajlott kormányfői találkozó volt Beata Szydlo és Orbán Viktor között. A hivatalos megbeszélést követő kétoldalú sajtótájékoztatón miniszterelnökünk arról beszélt: Lengyelország biztosan számíthat hazánk támogatására az uniós támadásokkal, a brüsszeli kettős mérce alkalmazásával szemben. A magyar képviselők egyetlen, a lengyel államot diszkrimináló uniós intézkedést sem fognak megszavazni. „Minden méltánytalansággal szemben, amely Lengyelország irányában tapasztalható, a miniszterelnök asszony és a lengyel nép számíthat Magyarország szolidaritására” – jelentette ki Orbán. A kormányfői sajtónyilatkozatokból nekem az a rész tetszett legjobban, amikor a két nemzet történelmi barátságáról azt mondták: egy kipróbált, több száz éves múltra visszatekintő kapcsolatrendszerről van szó, amely nem a politikusokon múlik; ha úgy hozná az élet, gond nélkül tovább létezne a politikusok nélkül is. Hát igen, ebben mélyen egyetértünk. E rovatban több alkalommal leírtam már, hogy a lengyel–magyar barátság évszázadok óta alulról építkezik, az úgynevezett kisemberek találkozásaiból, gesztusaiból – és nem az uniós szónoklatokból, a bársonyszőnyeges-vakufényes pózolgatásból és a svédasztalos politikai fogadásokból.

A konkrét bejelentések sorából egy örvendetes hírt emelek ki: a gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében a két ország keleti iparvidékeit a közeljövőben négysávos gyorsforgalmi utakkal fűzik össze. Egészen pontosan Miskolc, Kassa és Rzeszów városok összekötéséről van szó. Ez remek hír azoknak, akik gépkocsival szoktak közlekedni Lengyelország felé – jelenleg Hidasnémetiig hajthatunk sztráda minőségű úton, a magyar–szlovák határtól viszont nem túlzottan jó állapotú, túlnyomórészt kétsávos közútra kényszerülünk, egészen Rzeszówig. Még szerencse, hogy a távolság szlovák szakasza csak alig több mint száz kilométer, így viszonylag hamar ledarálható. A lengyel szakaszon viszont a mostani közúton lassabb a haladás, a sűrű településrendszer miatt. Ha öt-tíz év múlva megvalósul a négysávos gyorsforgalmi út, lényegesen csökkenni fog az utazási idő. Mi több, Beata Szydlo és Orbán Viktor most arról is megállapodtak, hogy a két ország közvetlen légi járatot létesít Budapest és Krakkó, illetve Katowice között. A vasúti összeköttetés tervezett fejlesztése már csak hab a tortán. Az ezredfordulón rendszeresen utaztam a Cracovia nemzetközi „gyorsvonattal” a pesti Keleti pályaudvar és Krakkó között – gyalázat volt, egész egyszerűen gyalázat. A Tátra kikerülése miatt 650 kilométeres távolságot a vonat tizenkét óra, igen, fél nap alatt tette meg, vagyis az éjszakai gyorsvonat óránként ötvenöt kilométert vánszorgott… Ráadásul a szlovák szakaszon, Kassa környékén egy bizonyos népcsoporthoz tartozó bűnözők olykor kifosztották az elcsigázott, alvó utasokat. Egy alkalommal engem is megloptak, egy másik utam során pedig szemtanúként sikerült megakadályoznom a lopást.

Ahogy azt a kormányfői találkozók esetében megszokhattuk, ezúttal is különféle kísérő események, rendezvények zajlottak. A legérdekesebb az, hogy rangos vendégünk látogatása alkalmából az Országgyűlési Múzeum gyűjteményébe került egy 1956-os lyukas forradalmi zászló, amelyet negyven éven keresztül őriztek Lengyelországban, történelmi barátságunk jelképeként. A becses ereklyét az Országgyűlés közgyűjteményi és közművelődési igazgatója, Bellavics István mutatta be a két miniszterelnöknek, valamint Kövér László házelnöknek. E lyukas zászló története persze hányatott. A Fővárosi Autótaxi Vállalat munkástanácsa 1956. november 3-án ajándékozta azoknak a lengyel fiataloknak, akik a krakkói orvosi egyetem diákjainak adományait szállították Magyarországra. A lengyelek a zászlót nagy örömmel magukkal vitték; hónapokon keresztül a krakkói egyetemi újság szerkesztőségének falát díszítette. 1957 elején átkerült az orvosi egyetem kollégiumába, majd a lengyel politikai légkör szigorodása miatt rejtegetni kellett. Jerzy Michalewski, az egyetemi újság szerkesztője magához vette az ereklyét, és lakása egyik zugában őrizte. 1995-ben a két ország „történelmi sorsközösségének ékes példájaként” a derék lengyel úr a magyar nemzetnek ajándékozta a zászlót, amely az 1956-os Intézet tulajdona lett. Onnan vette át most az Országgyűlési Múzeum. A kalandos sorsú lobogót tavasztól bárki megtekintheti az állandó kiállításon.

Most pedig az élet, pontosabban a halál dolgai következnek. A varsói központi bíróság európai elfogatóparancsot adott ki egy Kajetan Poznanski nevű varsói könyvtáros ellen, aki valószínűsíthetően egy nyugat-európai országba szökött. A fickó első számú gyanúsítottja egy borzalmas bűntettnek: minden jel arra mutat, hogy szamurájkardjával lefejezett egy nyelvtanárnőt. A harmincas éveiben járó Poznanski hosszú ideje gyűjtött kardokat. A most nagy erőkkel folyó nyomozás során kiderült, hogy a férfi a filmbéli sorozatgyilkos, Hannibal Lecter megszállottja lett. Mindamellett az ókori kultúra szerelmese – előadásokat tartott a latin költészetről, s közben vérfagyasztó fényképeket vetített a közönségnek. Áldozata egy fiatal nyelvtanárnő, aki az otthonában adott neki olaszórákat. Poznanski a nőt egy karddal lefejezte, majd a holttestet taxival átszállította a saját lakására, amelyet később felgyújtott. A tűzoltók a romok között rábukkantak a nő maradványaira: a törzsére egy nagy bőröndben, a fejére pedig egy hátizsákban.

Végül lássunk egy örömteli hírt. A híres Bialowiezai Nemzeti Park igazgatója hivatalosan bejelentette: a rezervátum lengyel területén élő európai bölények száma több évtizedes csúcsot ért el. Az UNESCO világörökség listáján szereplő bialowiezai őserdő a lengyel–belorusz határvidéken terül el, ez a valahai európai síkvidéki erdőség utolsó megmaradt darabja. Egykor egész földrészünket ilyen vegyes, azaz lombhullató és örökzöld erdő borította. Aki járt már ott, pontosan tudja: valódi sűrű rengetegről van szó, tehát ne a budai János-hegy vagy a Pilis növényzetét képzeljük magunk elé. Az igazgató bejelentése szerint a lengyelországi bölényállomány most 320 tehenet és 258 bikát számlál; tavaly 75 borjú született, szemben a korábban megszokott évi 50-60 utóddal. Hogy pontosan értékeljük ezt a magas számot: a második világháború lezárásakor összesen nyolc(!) példány került elő az erdőségből, az összes többi éhenhalt vagy a kedvtelésből vadászgató németek zsákmánya lett. A szakemberek szerint a mostani magas szaporulat annak köszönhető, hogy a legutóbbi két tél enyhe volt, így az élelem is több, az idős vagy beteg állatok pedig tovább élnek.

Zsille Gábor