vissza a főoldalra

 2016.02.26. 

Gyógyító humor

Nem szeretem azt, ami hiteltelen, ami kamu

Gaál Tibor (T-boy) portrékarikaturista, grafikus tanulmányait porcelánfestőként kezdte a Hollóházi porcelángyárban. Felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára 1986-ban. Felkészítő tanárai: Korga György és Orvos András. A Tokaji művésztelep oszlopos tagja volt 1980-tól 1989-ig (a művésztelep megszűnéséig). Karsai Zsigmond és Jolláthy Attila voltak a tanárai és mentorai. Több hazai kiállítást rendezett a ’90-es években, például a Hilton Casinóban kétszer is volt tárlata. A karikatúraművészethez 1997-ben csatlakozott. Több nemzetközi kiállításon vett részt, Amerikától, Európán át egészen Ausztráliáig. Több hazai karikatúrapályázaton különböző helyezéseket ért el. Eddig két nemzetközi első helyezést kapott pályafutása során. A Magyar Kultúra Alapítvány 2009-ben rendezett nemzetközi karikatúrafesztiválján győzött a szabadon választott kategóriában. Amire a legbüszkébb: a 2010-ben a foci-világbajnoksággal szimultán rendezett, világ-karikatúraversenyen – amely egy hónapon át tartott – aranyérmet nyert Puskás Ferencről készült rajzával. „Öcsibá” mégis aranyérmes lett. Internetes újságban rajzol és a Magyar Hírlapban publikál. Itt jelent meg elsőként Nagy magyarok sorozata nyomtatásban. 2013-ban a Magyar Írószövetségben Szakolczay Lajos író, művészetkritikus barátja és mentora kezdeményezésére mutatta be elsőként a folyamatosan bővülő nagy magyarokról készült portrésorozatát. A felnövekvő generációnak készíti alkotásait, mintegy kulturális missziót is végez, hogy ismerjék meg nagy elődjeinket. 2015 májusában a Pest Megyei Kormányhivatalban volt ismét egyéni kiállítása. 2015 szeptemberében ismét egyéni kiállítása nyílt a Központi Szabó Ervin Könyvtárban, a Wenckheim-palotában (Kálvin tér). Két alkalommal is szervezett nyári nemzetközi karikatúra tábort. A MÚOSZ Karikatúraművészeti Szakosztályának szervezőtitkára.

 Az Írók – levelek kiállításának megnyitója után beszélgetünk a Magyar Írószövetség székházában. Több képzőművész panaszkodott lapunknak, hogy a megnyitóra eljönnek az ismerősök, barátok, kollégák, de utána a kiállítást alig látogatják. Ön is ezt tapasztalta?

 – Nem szoktam megfigyelni, hogy mennyien tekintik meg a kiállításaimat. Az Írószövetség székházában azt közölték, hogy mivel több rendezvényt tartanak, így sokan megnézik a képeimet.

 Egyáltalán nem foglalkoztatja ez a dolog?

 – Ha a szakma látja, az jó. Annak is örülök, ha a kedves közönség is megnézi alkotásaimat, mert közülük kerülhetnek ki leendő vevőim és szponzoraim is.

 Elsősorban a fiatalságot szeretném megszólítani

 Azt szokták mondani, hogy minden művész hiú. Ön nem?

 – Szeretem, ha kapok jó visszajelzéseket. Tudom, vannak, akik figyelemmel követik, hogy mennyien nézik meg a kiállításukat. Én annak örülök, ha sokan megnézik.

 Főleg kiállításokra rajzol?

 – Kiállításokra is, emellett szeretek publikálni, ahogy a Magyar Hírlapban is. A legjobban azt kedvelem, amikor egy-egy grafikám megjelenik egy újságban. Lehet, hogy nagy kifejezést használok, de kulturális missziót végzek, mert elsősorban a fiatalságot szeretném megszólítani.

 Ez nem nehéz küldetés?

 – A Központi Szabó Ervin könyvtárban, tehát Wenckheim-palotában is volt kiállításom, és oda nagyon sok fiatal jár. A visszajelzések szerint rengetegen nézték meg képeimet. Még csoportosan is elvitték oda a diákokat. Egyik célkitűzésem, hogy gimnáziumokban is állítsak ki. Szakolczay Lajos barátom azt tanácsolta, hogy Erdély felé is kéne nyitnunk. Ezért is szeretnék kiadványokat megjelentetni. Már készítettem is olyan naptárt, amelyen műveim szerepelnek. Ezek megjelentetéséhez mecénást, szponzort keresek, aki lát benne fantáziát. Szívesen venném, ha egy kiadványban megjelennének Nagy magyarok sorozatom eddig elkészült grafikái.

 Ez a sorozat lezárt, vagy még bővíti a repertoárt?

 – Természetesen bővíteni szeretném, százig meg sem akarok állni. Eleinte 23-25 volt, majd 45-re emelkedett a szám, most 55-nél tartok. A jelenlegi kiállításomból is átveszek újakat a sorozatba. Hiszen itt is szerepelnek „húzónevek”. Ilyen például Páskándi Géza és Sütő András. Hogy mivel és kikkel tudom bővíteni a sorozatot? Hála Istennek vannak még szép számban nagy magyarok. Így Neumann János, Jedlik Ányos, Trefort Ágoston, Szent-Györgyi Albert, Bánki Donát. Az utóbbiakról már el is készültek a karikatúrák. Nem csak zenészeket, festőművészeket, hanem tudósokat, költőket, írókat is rajzolok. A mostani kiállításra nem vittem el mindegyiket.

 Miként válogatja ki, hogy milyen művei szerepeljenek egy adott kiállításon?

 – Ezt a tematika határozza meg. Ha az Írószövetségben vagy a kormányhivatalban rendeznek kiállítást számomra, akkor az írókat, költőket mutatom be. A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépészmérnöki Karjára is meghívtak, őket természetesen a mérnöki vonal érdekli. Így akkor Bánki Donátot, Csonka Jánost, a nagy magyar feltalálókat állítom majd ki.

 Mi az alap: a fotó, a litográfia?

 – Főleg az internetről dolgozom. Könyvtárba járok, elolvasom a híres magyarok életművét. A jelenlegi kiállításomon 16 személy látható. Páskándinál ott szerepel az óra, mint attribútum vagy szimbólum, hiszen társszerzője volt a Hány az óra, Vekker úr? forgatókönyvének. Határ Győzőnél az égő szív sem véletlenül szerepel. Fiatal korábban megjelent Ragyogó szívvel című költeménye, amelynek a pártállam idején nem volt sikere. Ezért felkutatta az összes eladatlan példányt, és elégette azokat. Tehát nem csupán a fotó a lényeg, hanem sokat foglalkozom a költők, írók, tudósok életútjával. Most éppen Benjamin Franklint és Abraham Lincolnt rajzolom.

 De ők nem éppen nagy magyarok…

 – A Francia Intézetben szeretnék egy nemzetközi kiállítást, amire már három éve készülök. Monet és Toulouse-Lautrec francia, de közben „született” már egy Salvador Dali is. Benjamin Franklin úgy ül a képemen, hogy kezében villámhárítót tart és a lábánál egy papírsárkány van. Franklin találta föl a villámhárítót. Úgy kísérletezte ki, hogy sárkányt eregetett a zivatarban – előzőleg a sárkányról lelógó drót végére egy kulcsot rögzített. Amikor az átnedvesedett dróton himbálózó kulcsba csapott bele a villám. Ezen elv alapján készült el a villámhárító. Neve az amerikai Függetlenségi nyilatkozat egyik szerzőjeként is bekerült a történelemkönyvekbe, így ez a dokumentum látható az asztalon. Lincoln pedig bilincset tart a kezében, ezzel jelképezem, hogy ő szabadította föl a rabszolgákat, s egy gyapotföld van mögötte. Akiket érdekelnek ezek az attribútumok, ha szeretnének, olvassanak utána. A kiállításmegnyitókon pedig szívesen elmondom, hogy az alakok mellett miért pont az a szimbólum látható. Tehát ez egy figyelemfelhívás, s a fiatalok számára kultúrmisszió, mert annyira tájékozatlanok szegények – tisztelet a kivételnek.

 Sokan azt akarják: ne gondolkozzanak az emberek, tartsák magukat távol a tudástól, kultúrától, legyenek gyökértelenek

 Tájékozatlanok, vagy elbutították őket?

 – Elbutították őket. Ezért nagyon fontos a nevelés. A civilizációs vívmányoknak megvannak a maguk hátrányai és előnyei. Az internetről nagyon sok fontos dolgot tud meg az ember. Viszont azt tapasztalom, hogy a technika sátáni médiapolipja megragadja szegény gyerekek agyát. Világtendencia, hogy sokan azt akarják: ne gondolkozzanak az emberek, tartsák magukat távol a tudástól, kultúrától, legyenek gyökértelenek. Azt sulykolják bele már a fiatalokba is, hogy a különböző technikai dolgokat vegyék meg, mert azok nagyon fontosak, nem lehet nélkülük élni. És ha nem veszi meg valaki, akkor azt sokan lenézik. „Ha nem vagy trendi, akkor lemaradsz, kimaradsz valami jóból” – hangoztatják. Már néhány grafikám elkészült a tervezett Médiapolip kiállításhoz. Szeretnék minél több gimnáziumban, egyetemen kiállítani. Amikor még gyermek voltam, akkor fekete-fehér, kifakult nyomatokon voltak láthatók a magyarság és a világ nagyjai. Ez sokunknak okkal nem tetszett. De így, hogy grafikáim színesek, és humorosak is, sokkal jobban befogadhatók. Egyik rajzomon például már a tévé olvas. Mert a gyerekek alig olvasnak. Ha 100 fiatalból csak 10-et érdekelnek alkotásaim, már jó úton járunk.

 Ehhez a kultúrmisszióhoz más művészek is csatlakoztak?

 – A Nagy magyarok sorozatot én kezdtem el, tehát ez az én misszióm és küldetésem. Természetesen vannak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. A MÚOSZ Karikatúraművészeti Szakosztálya tavaly, a Zene világnapja alkalmából kiállítást rendezett. Nem csak magyar zeneszerzőket rajzoltunk le. Én Paganinit, Liszt Ferencet választottam ki. Legközelebb pedig a tudósokról rendezünk újabb kiállítást. Mivel külföldi hírességeket is rajzolunk, ezért szeretnénk Nyugat felé nyitni, ott is kiállítani. Az említetteken kívül politikusokról is szeretnék grafikákat készíteni. S ezért jó lenne, ha a képviselőktől, frakcióktól is kaphatnék munkáimhoz támogatást. A hírekben azt halljuk, hogy a kultúra összeköt bennünket, s az állam támogatja a kultúrát. De a művészek többsége azt érzékeli, hogy hozzájuk nem igazán érkezik támogatás. Persze írnak ki pályázatokat. Erről Makovecz Imre találóan azt mondta: „a pályázat megöli a művészt”. Ő például soha nem pályázott. Sokunknak nincs időnk erre. Vagy rajzolok, vagy pályázok. Egyedül ez nehéz. Ha valaki segít, akkor tudok közben alkotni.

 Jelenleg egyik mentora, Szakolczay Lajos közeljövőben megjelenő könyvét, az Írók – leveleket illusztrálta. Ilyenkor vannak viták a szerzővel, hogy mi hová kerüljön?

 – Ez a könyv Szakolczay Lajos levelezéseit tartalmazza, és hozzá készítettem illusztrációkat. Egy másik kolléga pedig a leveleket válogatta ki a kötethez. Súrlódásokról nem is beszélhetünk, mert nagyon tisztelem Lajost, hallgatok rá. Egyszer felhívtam, hogy én nagyon szívesen lerajzolom azt, hogy egyes alakok ülnek az asztal mellett, ha ehhez ragaszkodik. Hiszen az írók és a költők nem csinálnak mást, mint hogy hivatásuknak megfelelően írnak. Ezért megbeszéltük, hogy az összes író nem ülhet, mert unalmas lenne, ha mindegyik alanyt ugyanolyan módon ábrázolnám. Ezért találtuk ki azt, hogy például Palocsay Zsigmondnál a horgászat is megjelenjen. Hiszen ez volt a hobbija. Palocsay zenetanár is volt, hegedűművész szakon végzett, amit a netről nem tudhatunk meg, Lajos viszont ismerte őt jól, ahogyan Páskándit is. Határ Győzőnél pedig alaposan utánajártam annak, hogy wimbledoni palotája hogyan is nézzen ki. Lajos tanácsára felhívtam a Petőfi Irodalmi Múzeumot, ahol átirányítottak Thuróczy Gergely könyvtáros muzeológus úrhoz, s ott egy képet találtunk a házról. Tehát vannak nehézségek, és van, mikor nagyon könnyen megy a szimbólum felfedezése.

 Azért érdekes, amit mond, mert a legtöbb ember azt hiszi, hogy egy karikaturistának nem muszáj hitelesnek lennie.

 – De annak kell lennie. Legalábbis én, ahogy a szakosztály többi tagja, erre törekszem. Nem szeretem azt, ami hiteltelen, ami kamu. Mindennek utánajárok, és így nem is lehet kritizálni alkotásaimat. A valóságra törekszünk. Ha attribútumokat rajzolunk, nagyon lényeges, hogy valóságosak legyenek.

 Ha azt halljuk, hogy karikatúra, akkor a valóság eltúlzására gondolunk. Alkotásait mégsem ez jellemzi. Egyéni stílust választott a műfajon belül?

 – Így van. Amikor felkértek kollégámmal Dluhopolszky Lászlóval, hogy a politikusokról készítsünk karikatúrákat, és három hónapon át bejártam a Parlamentbe, azt vettük észre, hogy amikor a képviselők – különösen a hölgyek – meghallották azt a szót, hogy karikatúra, már nem is kérték a rajzot. Ezért is mondtam nekik, hogy nem gúnyolom ki őket a rajzaimban, és nem lesz eltúlozva a karikatúra. 2011-ben volt a kiállítás a Parlament képviselőházában, s azután hozzászoktam ahhoz, hogy csak egy nagyon kevés túlzással éljek, s ezzel is elkerülöm azt, hogy ne legyen az egészből sértődöttség. Tudok úgy is rajzolni, hogy valakinek nagyon elhúzom az állát vagy a fülét, de az már sok az alanynak. Ezért megmaradtam a finomabb megoldásoknál.

 Főleg színes karikatúráit ismerjük. Ez egy tudatos döntés?

 – Sokan fekete-fehérben rajzolnak, főleg az idősebbek. A Médiapolip sorozatomban lesz azért fekete-fehér és színes alkotás is. A színeket nagyon szeretem. Nem fehér, hanem testszínű papírra dolgozom. Ha ilyen papírra fehér ceruzával kezdek el dolgozni, az nagy könnyebbséget jelent. Nem is kell így színezgetnem magát a testszínt. Az orral kezdem a rajzot, onnan építem fel a vázlatot, s utána a fehér ceruzával meghúzom a kontúrokat, a fény-árnyék játékot, innen már szinte megvan az út a végleges rajz felé. Mikor már tudom, hogy kit kell megrajzolnom, akkor a netről összeszedem a fotókat, az illetőről írt szövegeket, s azokat berakom egy számítógépes mappába. Utánajárok annak, hogy a valóságot ábrázoljam. Majd nyugodt körülmények között elkezdek dolgozni. Mások a nagy zsivajt szeretik, én viszont nem.

 Mi tart tovább, a rajzolás vagy az előkészület, az utánajárás?

 – Ez témától függ. Amikor rendelésre, születésnapra, vagy céges partira kérnek föl, akkor az előkészület sokkal rövidebb időt vesz igénybe. A Nagy magyaroknál viszont az előkészület sokkal hosszabb ideig tart a rajzolásnál. Általában szimultán három rajzot is készítek. Mindhármat felvázolom a papírra, és van mikor három különböző ember portréja készül el egyszerre. Ha az egyiket megunom, akkor rátérek a másik rajzra.

 Készülő karikatúráit megmutatja kollégáinak, barátainak, hogy mondjanak róluk véleményt?

 – Készülő rajzaimat nem szoktam munka közben másoknak megmutatni. Csak mikor elkészülök a karikatúrával, akkor mutatom meg kollégáimnak is azokat.

 Nehéz befejezni egy alkotást?

 – Tehát mikor is van kész egy kép? Egy régi mondás szerint, akkor, ha eladtam, hiszen azután már nem tudok rajta korrigálni.

 Előfordul, hogy egyik rajzát teljesen megmásítja?

 – Ez nem jellemző, az viszont igen, hogy hozzáteszek valamit.

 Ha már eladásról van szó: mennyire megy ez mostanság, mikor ön is azt mondja, hogy a kultúrával alig foglalkoznak az emberek?

 – Hullámvölgyről beszélhetünk, mert volt rá példa, hogy valaki rögtön „beleszeretett” egyik művembe, és megvásárolta azt. Többen felkeresnek azzal, hogy „láttam a neten a rajzait, s kérem, hogy egy születésnapra készítsen karikatúrát”. A Nagy magyarok sorozatból eddig még nem adtam el, mert a cél a kultúrmisszió. A kiállításokon sosem az eredetit rakom ki. Kinyomtatom a rajzot, aláírom, ami gyakorlatilag eredetinek számít. Ha valaki azt mondja, hogy neki kéne az Ady Endre eredetije, az 1/1-es, azt természetesen drágábban adom el. Azért sem rakom ki az eredeti képet, mert több kollégám mondta, hogy ellopták az eredeti művét.

 A portrékarikatúránál nem számít a határidő

 Portrékarikaturistának nevezi magát. Mi a különbség a portrékarikaturista és a sajtókarikaturista között?

 – A sajtókarikatúra alkotása sokkal gyorsabb, kevésbé kidolgozott. A kiállításaimon jelenik meg a portrékarikatúra. A sajtókarikatúra úgy működik, hogy megkapom a napi híreket, és felkérnek, hogy egy gyors rajzot készítsek azzal kapcsolatban. A portrékarikatúránál nem számít a határidő, senki sem zavar alkotás közben.

 Menjünk kissé vissza az időben. Hogyan is lett egy porcelánfestőből grafikus, karikaturista?

 – Kitanultam a porcelánfestészetet. E „műfajban” terpentint használunk, s emiatt ekcémás lett a kezem. De nem hagytam föl a porcelánnal, ha felkértek, akkor megfestettem azokat a család részére vagy ajándékként. Ezután különböző tanfolyamokra is jártam. Évtizedekig látogattam a Tokaji Művésztelepet, ami sajnos megszűnt. Viszont később én is szerveztem nyári nemzetközi karikatúratábort Szigetmonostoron 2013 és 2015 között. A harmadik már virtuális volt – pénzhiány miatt.

 Mi volt a tábor lényege? Mondhatni menetrendje?

 – Mikor megérkeztünk, finom vacsorával, szeretettel fogadtak bennünket. Másnap kihirdettük a napi témakört. Kimentünk például a főtérre, és akár ingyen portrékat készítettünk a minket felkereső emberek számára. Majd megadtunk különböző témákat, például a halászatot, a lecsófesztivált. Ezekből a rajzokból a tábor végén kiállítást rendeztünk. A képeket a szigetmonostori polgármesteri hivatalban őrzik. Tehát mi a rajzainkkal „fizettünk”.

 Eleinte honnan merítette a témákat?

 – A való életből. Húsz évig dolgoztam a Hilton Casinóban mit kasszás. Nem volt ott könnyű dolguk az „átkosban” az alkalmazottaknak. Így a humor védekező mechanizmusként alakult ki közöttünk. Rajzoltam és festettem is régebben. Megjegyzem, rendelésre most is festek. Életem úgy alakult, hogy utána a Gundelben dolgoztam, majd Németországban is szakács voltam, sőt Ausztráliában is jártam. Elmondható, hogy sokat látott és tapasztalt karikaturista vagyok. A szakácsmesterség közben is egyfolytában rajzoltam. Így születtek meg gasztroart műveim. Ilyen például a Kígyóuborka, ahol egy uborkából tekeredik ki a kígyó.

 Tudtommal, szobrászattal is foglalkozik.

 – Pontosítsunk: kerámiával, amit Tokajban szerettem meg, ahogy a fafaragást is. Az utóbbi viszont elég nagy zajjal jár. S ezt ezért inkább vidéken, elhagyatottabb helyen lehet művelni. Sokat korongoztam, vázákat készítettem. De számomra a rajz, a grafika az első. Most éppen Adyt és Liszt Ferencet készítem kerámiából. A Nagy Magyaroknál Ady mellett egy női lábból nő ki az Eiffel-torony. Tudtam, hogy ezt a művet a gyerekek is megtekintik majd. Arra törekedtem, hogy a ledér hölgyeket és Párizst finoman érzékeltessem.

 Puskás Öcsi aranyérmes lett

 A legnagyobb sikert egy neves futballista portrékarikatúrájával érte el. Miért éppen Puskás Öcsit választotta?

 – 2010-ben a német toonpool.com internetes oldal CARICUP 2010 versenyébe neveztem be. A 2010-es vb előtt két héttel erről az oldalról e-maileket küldtek szét a világ karikaturistáinak, hogy szeretnének-e részt venni egy versenyen egy focista megrajzolásával. 36 karikatúrát választottak ki a több mint ezerből. Ebben benne volt Puskás Öcsi-rajzom is. Elismerem a nagy neves focisták teljesítményeit, de számomra egyértelmű volt, hogy Puskást rajzolom le. Maradjunk a nagy magyaroknál… A verseny rendszere egyébiránt viszonylag egyszerű volt. A honlap rendszeres látogatói értékelték a beérkezett alkotásokat, s az éppen legkevesebb pontot gyűjtő alkotás kiesett. Végül csak hárman maradtak: Cristiano Ronaldo, Rooney és Puskás Öcsi. Nem csak az itthoni, de a külföldi rajongók is szavaztak rám, így nyerhettem meg a versenyt. A hármas összevetésből Öcsi bácsi jött ki pompásan (224 pont), Ronaldo 187-tel ezüstérmes, Rooney pedig a harmadik helyen zárta a ezt a különleges világbajnokságot. Tehát Öcsi bácsi világbajnok lett. Az meg tipikus magyar betegség, hogy némely hazai karikaturista irigykedett rám. De hát az élet már csak ilyen.

 Nagy az irigység a szakmán belül?

 – Milyen szakmáról beszélünk? Hiszen alig tudunk megjelenni… Már akinél. Ez habitus függvénye. Csak az ostobák irigyek. Ha nem nekem szólnak egy karikatúra elkészítésére, hanem valamelyik kollégámnak, akkor nem vagyok arra irigy. Úgyis lesz még más alkalom.

 A Magyar Kultúra Alapítvány által 2009-ben rendezett nemzetközi karikatúrafesztiválon is első helyezést ért el…

 – A Várban mutatták be ezt a kiállítást. A témát szabadon lehetett megválasztani. Ott a BKV-s grafikatúrámmal nyertem meg az első helyet a szabadon választott kategóriában. Csontvázak „állnak” a megállóban, s várják, mikor érkezik be a busz. Akkoriban vezették be ugyanis a járatritkításokat.

 Miért vette föl a T-boy művésznevet?

 – Ezt a nevet 2006-ban adtam magamnak, a rendőrterror, a szemkilövések idején. Akkor az országban tébolyító, őrült állapotok uralkodtak. A T betű pedig a Tiborból ered.

 Mi jellemzi jelenleg a hazai karikatúrát?

 – Sajnos erre a kérdésre nem tudok pozitív választ adni. Hozzávetőlegesen 7000 napja megszűnt a Ludas Matyi, pedig lenne rá igény. Pár napilapban silány minőségű karikatúrát láthatunk. Semmi tudás nincs a rajzok mögött. Sőt még humor sincs. Holott a magyar humor híres.

 Mitől válik valaki karikaturistává?

– Attól, hogy kinevezi magát annak, s csatlakozik egy klikkhez. Azért a szakma előbb-utóbb kidobja azokat, akiknek nincs tudásuk és humoruk. Sajnálatos, hogy Nyugaton sokkal jobban értékelik a karikaturistákat, mint idehaza. Csak akkor beszélhetünk a karikatúráról mint művészetről, ha a rajzok megütnek egy bizonyos minőségi szintet.

 El tudná képzelni az életét rajzolás nélkül?

 – Amíg csak tehetem, rajzolni akarok. Ahogy az utcákat járom, a tömegközlekedési eszközökön utazom, mindig új és új gondolatok jutnak eszembe, s ezek adják a témákat, a poénokat.

Medveczky Attila