vissza a főoldalra

 

 

 2016.02.26. 

A szabad szemmel nem láthatók

Az ATV műsorait a súlyosan elfogult szemlélet jellemzi. Műsorvezetői a bukott libertarianizmus elkötelezettjei. A libertarianizmus vagy libertarizmus a liberalizmusban és az individualista anarchizmusban gyökerező politikai ideológia, mely ellenez minden korlátozó törvényt. A szexuális abnormalitások és a drogok dicsőítői, a kötelező katonai szolgálat, az állam az egyház, a hagyományos család ellenzői. Nem is akarnak objektívnek mutatkozni. Annak ellenére, hogy a csatorna rendre szervez olyan műsorokat, melyekbe behívják a jelenlegi kormányzópárt egyik-másik politikusát, illetve a kormányzópárthoz közelállónak sorolt szereplőket is. Így szerepel a csatornán rendszeresen Csintalan Sándor mint fideszes, ami mondjuk meg őszintén komikus, akkor is, ha a Fidesz néppárt. Ez az általunk kifogásolt, legutóbb látott műsor, egy fikarcnyit sem felelt meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.

A műsor vezetője Mészárosnak, az egyik sajtóklubosnak a lánya. (ATV-s informátorunk szerint belső régi kutyák lobbizták ki a sajtóklub megszüntetését a csatornától, helyet csinálva kölykeiknek), de szerintünk mellékes, hogy melyikük a Mészáros és melyikük a Róna, secko jedno, ám a régi sajtóklubnak tetszik nem tetszik, volt egy Avarja, mint megrögzött MSZP-barát, legalább dühös beszólásaival néha kis kavicsot dobott az SZDSZ és a korlátlan libertarianizmus dogmatikusainak bepállott pocsolyájába. Ő sima bolsevikként képes volt érzékelni a libertáriánusok felé megnyilvánuló összközösségi utálatot. Praktikus, általában jól helyezkedő ember lévén jó előre még ő is azt jósolta: maguk alatt vágják a fát azok, akik az MSZP-t szétforgácsolják, és helyébe a világ egyre több helyén bukásra álló szőrszálhasogató, köldöknéző, nemzetellenes, idegenimádatból idegenimádatba ájulókat akarják felhozsannázni. Hiába mondta. Avarfélék balra el, maradtak, illetve jöttek az anarchista Antoniák, Egonok, okos Emilik.

Nos a minap, mikor a Mészáros lánya meghívta Csepreghy Nándor államtitkárt és az egy személyes liberális párt Bodnár nevű szakértőjét, abból az alkalomból, hogy Jóó Hajnalka kérésének eleget téve kiadták a Századvég szakértői munkáit, ismét kicsapott medréből a libertáriánus szennyes áradat. Az objektivitás nyugdíjazva, a valóság száműzetésben. Ez nem tényfeltárás, ez kizárólag sunyi inszinuáció, a befeketítés szándékával. A műsoridő döntő részében a liberális párt szakértője beszélt. Az utolsó szó is az övé volt, a meghívott vendég nem reagálhatott, csupán csak a maradék időn osztozhatott az államtitkár a másik oldal véleményével 100%-ig azonosuló, közbeszólásaival minden elfogadható mértéken túllicitáló műsorvezetővel. Attól függetlenül, hogy az igazság kiderítését remélő, kíváncsi nézőt Csepreghy nyugodt magatartásával, s korrekt válaszaival a maga oldalára állította, a köz semmilyen érdemi információval nem lett gazdagabb. Tudniillik a liberális szakértő úgy bírálta, hogy nem olvasta, így fogalma sem volt róla, mi áll a Századvég látatlanban bírált anyagában. Feltételezte, hogy ami abban áll, használhatatlan, és nem zárta ki a csalás szándékát. Mi sem tudjuk mi áll az anyagban, de azt már megtanultuk, mert sokszor tapasztaltuk, ki mint él, úgy ítél.

A Századvég a kormány stratégiai tanácsadóiból, szakértőiből áll. Joó Hajnalka, 2012-ben az Origo újságírójaként indított pert a Miniszterelnökség ellen. Persze senki nem gondolhatja Udo Ulfkotte német újságíró önleleplezése óta, hogy Hajnalka, mint a mesebeli kis kíváncsi Fáncsi fejéből pattant ki az ötlet. Azóta Hajnalka megjárta a vs.hu-t, talán a 444-et is, de a lényeg, hogy az akció mögött felsejlik a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért rövidítése), amely bár civilnek, sőt jogvédőnek mondja magát, véleményünk szerint eddigi működése alapján inkább olyan politikai alakulatról van szó, melynek 200 millió forintra rugó költségeiből 2014-ben Soros fizetett több mint 137 milliót, a fennmaradó összeg jelentős részét pedig a Norvég Alap.

Mit gondol, kik állhatnak az újságírók befolyásolása mögött, kik támadják Magyarországot? Kérdezték Udo Ulfkottétól leleplező könyve megjelenésekor. Megneveztem azokat a milliárdosokat és titkosszolgálatokat, akik fizettek nekem. Nem lehet kihagyni Soros Györgyöt – válaszolja –, akiről részletesen írok a könyvemben. A sajtóban még senki nem állt elő ilyen részletes, dokumentált bizonyítékokkal az újságírók konkrét megvesztegetéséről.

 

czyla