vissza a főoldalra

 

 

 2016.01.15. 

Megújult a vágfarkasdi református parókia

Az impozáns, három szintes Vágfarkasdi Református Egyházközség lelkészi hivatala 1968-72 között épült. A parókia a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén lévők közül a legnagyobbak közé tartozik. Az épület magába foglalja úgy a hivatali részleget, a közösségi helyiségeket, illetve a mindenkori lelkipásztor lakrészét. Az elmúlt években történtek ugyan kisebb-nagyobb munkálatok az épületen, de ezek elsősorban a külső állag megőrzését szolgálták. A belső terek viszont olyannyira elhasználódtak, hogy már nem feleltek meg a mai kor elvárásainak. Ezért a 2015-ös évben több mint tizenegyezer (11 147,79.-)euró értékben ezek is felújításra kerültek. A költségek több mint feléhez (6 240 euró) a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési kerete járult hozzá. A költségek fennmaradó részét pedig saját forrásaikból teremtették elő.

 A munkálatokra azért is szükség volt, mert a helyi lelkipásztor, Erdélyi Pál 2010-ben megnősült, és sejthető volt, hogy a család gyarapodásával előbb-utóbb szűkösnek fog bizonyulni a lakrész, és össze fog mosódni a lelkészházaspár magánélete a gyülekezeti teendőkkel.

Ezt a problémát egy új, harmadik szint építésével oldották meg, ahol a lelkészcsalád nyugodt és kulturált környezetben, minden igényt kielégítve élhet és pihenhet.

 Ki lettek cserélve a nyílászárók, melynek költsége mintegy 2 910 eurót ölelt fel. Ugyanúgy kicserélésre kerültek a régi konvektorok, melyeket központi fűtés váltott fel.

Továbbá megújult a fürdőszoba, több helyen is álmennyezet készült, az egész szint ki lett festve. Újra lettek csiszolva és lakkozva a helyiségekben lévő parketták. De átépítésre került az emeleteket összekötő lépcsőház is, mely le lett szigetelve, illetve egy ajtó beépítésével, radiátor üzembe helyezésével és a belső tér leszűkítésével sikerült kizárni a télen elviselhetetlen hideget és fokozni a kellemes hőérzetet - számolt be a felújításról a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos honlapjának Erdélyi Pál lelkipásztor.

 

A reformata.sk nyomán Felvidék.ma