2016.01.15.
Csurka István: Történelemhamisítás
A hazugság ártó szándéka, nemzetellenessége
A gyakorlat
ugyanez volt: vészjelzés Pestről – sikoly Nyugaton és a
sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegyverként
való üzemmódot már akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek
az Antall-kormányra és persze a mögötte álló népi erőkre,
szélsőségesekre. Volt taxisblokád, Surányi-ügy, Göncz-purparlé,
Charta, médiaháború, volt pokoli hangzavar, és lett belőle
Horn kormány és kiárusítás.
Ha valami hamisítás,
vagy annak a gyanújába esik, az ellen fel kell lépni. A helyes
rovatcím tehát A történelemhamisítás és az ellene való
küzdelem volna.
A történelemhamisítás
kérdését azért tűzöm magam elé megvizsgálandó, figyelmet
ráirányítandó feladatként, mert először is létének tudomásulvételét
elengedhetetlennek tartom, és ezen felül a történelemhamisítás
zavartalan folytatódását a jelen átalakulására és a magyar
megmaradásra a legnagyobb veszélynek látom.
Szembe kell nézni
több nehézséggel is. Az első ezek közül az, hogy a hamis történelem
nemzedékek során kizárólagosan rögzült a fejekbe, az emberek
sokasága nem is lát ki belőle, és kevés a kiválasztott, aki
a kitörést vezethetné.
A fogalom meglehetősen
használaton kívüli és erősen filozófiai jellegű, tehát sok
újságolvasó számára nehéz és mindennapi küzdelmei, létproblémái
szempontjából nézve távoli. S a lap húzódozó olvasójának
kétségtelenül igaza van. Ha eddig eligazítást, netán vitaérvet,
s megvilágítást kapott mindennapi dolgaiban, a frontharcaiban,
most miért ragadtassék el a filozófia elvont égboltjába –
egy nem is filozófus próbálkozásai által. Ezt a nehézséget
úgy próbálom leküzdeni, hogy megmaradok a mindennapok apró és
nagyobb jelenségei, tényei és a politikai ok-okozat kutatás
keretei között és egyúttal, s éppen ezek által a mindennapok
történelemhamisítását is leleplezem. Talán valami örömöt
is szerzek azzal, ha rámutatok véletlennek hitt eseményekben,
az ártatlanságnak feltűnőkben a történelemhamisításra, az
imperializmusra.
Igen, a történelemhamisítás
– imperializmus.
De kezdjük talán
mégis egy aprósággal. Itt van mindjárt a magyar körbezártság
kérdése, amely a balliberális vagy másképpen liberálbolsi
magyarországi sajtó kedvenc témája és új állítása az új
médiatörvény szövegének közreadása, parlamenti elfogadása
és a köztársasági elnök által történt aláírása óta.
Mindenki kifogásol, rosszal, szigorúan néz ránk, állítja a
hazai sajtó terjedelemben, tőkében, hangerőben nagyobbik fele.
Tekintélyes vagy hirtelen tekintélyesnek nyilvánított nyugati
lapok aggódnak a magyar sajtószabadságért, a demokráciáért
és első vagy másodvonalbeli nyugati kormányférfiak fejezik ki
fenntartásaikat a magyar eljárások diktatórikus volta iránt,
és egyes magyarországi nagyvállalatok külföldi anyacégei
folyamodnak az EU-hoz a magyar kormány intézkedései elleni védelemért.
Egyeduralkodói magatartást látnak kialakulni. Az idegen nagyvállalatok
is a demokráciát féltik, nem az extraprofitjukat. Körbe
vagyunk zárva. Egyedül vagyunk, mert Orbán autoriter. Kilöket
bennünket az európai népek öleléséből, óbégatja a magyar
sajtó fentebb jellemzett része. Úgy is mondhatnánk, kilöknek
bennünket a kisdedóvóból, amelyben eddig minden játékunkat
elvették a nagyobbak, viszont az óvónéni mindig megsimogatott
bennünket, hogy oly szépen, oly hangtalanul tűrtük ezt. A tényt
azonban, hogy mindent elvettek tőlünk, azt is, amit alázatosan,
Károlyi Mihály-módra odaadtunk, meg azt is, amit csak
vonakodva, ezek a körülzártságot hirdetők nem említik.
Az ügylet hamissága
könynyen átlátható. Hazudnak, nem vagyunk körülzárva. A
sajtóművelet szervezettségét és alattomosságát már
nehezebb elemezni és bizonyítani. A szervezés ugyanis a hamis történelem
talaján történik, begyakorlottan, titkos ösvényeken, sokszor
titkosszolgálatiakon, évtizedes tapasztalatokkal, sőt adott
esetekben évezredes rutinnal. Mire alapuljon hát a támadó fellépés,
a visszacsapás? Inkább elmarad. A kormány inkább tűr és bátortalanul
helyreigazít. Megállapítódik ugyan, hogy a nyilatkozó
miniszterhelyettes a szocialista munkáspárthoz tartozik, a sajtóban
sokszor a vélemény rovatokban megjelent levelekre hivatkoznak,
de az egésznek egy központból szervezettségét, esetleg hazulról
való pénzeltségét, netán egyes nagy nemzetközi alapítványokkal
való összekötöttségét már nem említik, mint ahogy a
hitelminősítő intézetek, a vaskosan leminősítők függését,
eltartottságát sem teszik szóvá érdemben. Mert minden jó szándék
ellenére a kétharmados kormánytisztviselők fejében is ott ül
a hamis történelem. Tisztelik és félik a hitelminősítőket,
még ha látják is, mennyire piszkos a kezük és elismerik a
balliberális sajtó jogát a földalatti szervezkedésre, mert
azok csinálják, akik csinálják. Félnek a hamis történelem
kalodájától, sőt guillotine-jától. Mert eddig mindig, a második
világháború óta pedig kizárólagosan az az imperializmus győzött,
amely a művelt nyugat ruháját öltötte magára. A magyarság
maradjon csak a Barbaricumban. Majdcsak el leszünk valahogy. Már,
ha megmaradunk.
De ez még nem a
teljes körképe a történelemhamisításnak. Minden mai küzdelemnek
van előzője, mintája, természetesen fenyegetése is. Ez a hálózat
1989–90–91-ben már dolgozott, amikor a nemzeti-népi hatalomátvételt
akarta megakadályozni. És akkor is célt ért. Megtörtént az a
privatizáció, amelynek folyományaként ma a nagyvállalatok Brüsszelben
panaszkodnak. Akkor minden sikerült a hálózatnak és a magyarságot
megverték egy hálózati csatatéren. Sok népi elem elkallódott,
megkeseredett. Mindenki emlékszik rá. A támadás akkor sokkal tömegesebb,
fedezettebb volt és a Nyugat-imádattal jól meghintett magyar
talajon meleg magágyakra talált. A tömeg gyarapodni akart és
elszegényedett. Most, húsz év tapasztalatai után vergődéses
a dolog. A Nyugat már semmilyen értelemben nem példakép, nem
eszmény, hanem csak vonzó munkahely nagyobb fizetései miatt,
ennélfogva az onnan ide irányított sajtószabadság-óvások,
intések süket fülekre találnak. Akkor az Antall-kormánynak
nagy gondot okoztak, mert maga a kormány tele volt tűzdelve
olyan átmentett káderekkel, akik kívánták is, hogy nagy
gondot okozzanak és azért is, mert voltak komoly bankgaranciái,
valamint kormányfedezetei az üzeneteknek. A gyakorlat ugyanez
volt: vészjelzés Pestről – sikoly Nyugaton és a sikoly felerősítése
szintén itthon. Az ismétlőfegyverként való üzemmódot már
akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kormányra
és persze a mögötte álló népi erőkre, szélsőségesekre.
Volt taxisblokád, Surányi-ügy, Göncz-purparlé, Charta, médiaháború,
volt pokoli hangzavar, és lett belőle Horn kormány és kiárusítás.
Ma sokkal gyengébbek.
Ott van mögöttük a Lehmann and Lehmann bankház bukása, azaz
egy válság ténye, nyomora, az egész nyugati világra ráboruló
árnyéka, amelyet ha általuk kiprovokáltnak és szándékolt öncsődnek
tekintünk is, mégiscsak csőd, és ott van mögötte három
borzalmas, értelmetlen háború, az iraki, az afganisztáni és a
gázai, amelyet a művelt Nyugat már csak erkölcsi önfeladással
tud megemészteni. Ebben a helyzetben, amikor szükségképpen háborús
cenzúra működik, nagyon nehéz magasztos elvvé felfújni annak
a sajtónak a szabadságát, amely hallgat ezeknek a háborúknak
az értelmetlenségéről. Mit írjon az az amerikai sajtó a népek
önrendelkezési jogáról, amelyiknek demokráciahozó első
hadserege ezzel a wilsoni elvvel hajózott át Európába, hogy örök
békét és szabadságot teremtsen és most képtelen megakadályozni
a palesztinok évtizedek óta tartó rabságát, irtását, bebörtönzését?
Egyáltalán kinek lehet ma szava a sajtószabadságról? Amikor a
sajtószabadság pénzfüggő és bankfüggő. Amikor az újságok
többségét el kell tartani, mégpedig nem csak az olvasók által,
hanem a hirdetők által is és a hirdetők, tisztelet a kivételnek,
politikai befektetésnek tekintik leadott hirdetéseiket. Mert a
rendszer így van megszervezve, hálózatba szőve. Meg úgy, hogy
a nagy nézettségű tévék a hamis történelmet és a jelent is
meghamisítva közlik, a sokkal kisebb tömeghatású napi- és
hetilapok pedig megengedhetnek maguknak igazmondást, leleplezést.
Azért, hogy a háttérhatalom hivatkozhasson rájuk mint a sajtószabadság
tényeire.
A CNN amerikai hírtelevízió
annak idején élőben közvetítette az iraki háború egy részét.
Ameddig szenzáció volt. Láttuk a sarkon beforduló bombákat,
hallottunk az iraki légelhárítás légtér-ellenőrzés teljes
megbénításáról, de azt, hogy a háborúnak nem volt oka és
amit oknak feltüntettek, az hazugság volt – nem voltak tömegpusztító
fegyverek Irakban – azt nem, később sem. Az már nem volt hír.
A mai világ
egyetlen imperialista gyalázatáról, egyetlen valódi képtelenségéről
nem beszél, nem ír, nem közvetít semmit a szabad sajtó.
Amikor valaki ezek felé a jelenségek, embertelenségek felé közelít,
rögvest ráfogják, hogy összeesküvés-elmélet rabja. Meg
antiszemita. Törvényt hoznak és fogadnak el sok helyen a
holokauszttagadás tilalmáról, nálunk megfejelték a
kommunizmus bűnei tagadásának tilalmával is, és senki nem
akarja észrevenni, hogy az egész mekkora képtelenség, merénylet
a szabadság és a sajtószabadság ellen.
A sajtószabadság
tekintetében éppen fordított a helyzet, mint ahogy azt a sajtószabadság
mai felkentjei, Moszad-irányította népszabadságosai, népszavásai
és ATV-sei állítják. Ők, a hálózatba szervezettek, a külföld
beavatkozásáért sírók, fejüket a Soros Alapítvány falába
verdesők szeretnék fenntartani a hamis történelmet – az
extraprofitért. Semmi másról nincs szó. A további tetszés
szerinti hazudozás, félrevezetés, elhallgatás, csúsztatás, a
káosz sajtószabadsága az extraprofit kinyerésének alapfeltétele.
Az ő sajtószabadságuk
egy-egy célra szervezett, a kiválasztás és kiképzés monopóliumát
bíró, rendszerint etnikai alapon és szigorú megbízhatósági
tesztek alapján működő szerkesztőség teljes függetlenségét
jelenti. Mitől is? Hát a nép akaratától és a nemzeti lét kötelező
fegyelmétől, s ennyire tragikusan kiszolgáltatott nép esetében
a megmaradás feltételeitől. Az ő szerkesztőségi, saját sajtószabadságuk,
akármi és akárki is a tényleges fenntartó, csak a hálózatnak
tartozik szolgálattal, csak ennek tartozik megfelelni. A hálózat
őstípusa, amelybe ezen magyarországi sajtótermékek, tévék
tartoznak, a Rothschild bankház eredeti hálózata, amely ma is működik.
Az öreg Anzelmnek, a dinasztia megalapítójának, aki frankfurti
gettóban szerezte meg az indulópénzt, mint pénzügyi zseni, öt
fia volt. Aztán az egyik a nápolyi, a másik a bécsi, a
harmadik a párizsi, a negyedik a londoni és az ötödik a
frankfurti bankot vezette. Minden nagyobb üzletüket egyeztették,
állandóan kapcsolatban álltak egymással, évenként legalább
egyszer összeültek Rothschild csúcstalálkozóra. Királyoknak,
államoknak, hercegeknek hiteleztek. Háborúkat pénzeltek. Ez még
a XIX. század elején Napóleon bukása után, a Szentszövetség
korában alakult ki és aratta fényes sikereit. A Rothschild
testvérek jó testvérek voltak. De a lényeg a hálózat volt.
Ennek a mindenkinél gyorsabb hálózati információáramlásnak
és szoros együttműködésének köszönhették, hogy az akkori
világ legnagyobb hatalmassága lettek, noha nagyobb bankok talán
voltak a piacon. Háborúk indítása, eredmények befolyásolása,
nehéz helyzetek átvészelése egyaránt a pontos hálózati összeköttetéseknek
volt köszönhető. Amikor aztán az első világháború előtt
Amerikába is áttették magukat, a világ urai lettek, holott
Amerikában Rockefeller mindig nagyobb volt náluk.
Kétségtelen,
hogy a mai magyar sajtót, a tévéket immár a Soros-hálózattal
is megerősítve ez a Rothschild hálózat tartja fenn, inkább
amerikai pénzzel és amerikai utasításokkal, de a világot uraló
globális tőke érdekkijárójaként, s a hamis történelem
fenntartásának, kiterjesztésének, a nemzeti kultúra
elsorvasztásának kötelezettségével. Azok tehát, akik most üres
első oldallal jelennek meg, egyáltalán nem a sajtószabadságért
aggódnak, hanem a hamis történelem terjesztésének megakadályozása
miatt. Pedig a korlátozás ebben a vonatkozásban igen gyermeteg,
nagyon humánus, nagyon megengedő. Mármint a törvényben.
Csakhogy őket a törvény szövege nem is érdekli. Nincsenek
rezidenseik a vezető testületben. Számukra mindig csak ez a kérdés.
Nincs – talán – bent az az informátor, aki a Rothschildoknál
mindig minden kormányban, államgépezetben bent volt, s aki
jelentett és ha kell, fékezett, vagy éppenséggel háborúra tüzelt.
Ők továbbra is
hazudni akarnak, nekik a hazudozás szabadsága a szabadság, de
mit és hogyan hazudjanak, ha nincs bent a fülük a tanácsteremben.
Amellett ők, akár fiatalok, akár idősek, egyszerűen nem is képesek
másra, mint a jól bebiflázott hamis történelem tanait, történelmi
ferdítéseit, hírben, hírcsoportosításban, elhallgatásban
pesti viccben és durva káromkodásban, lélekrombolásban előadni.
Nekik a nyolcvan-kilencven éves pesti kabaré felszínessége,
pesti szlengje kell, a röhögtetés gatyaletolással és
politikai ártás, egyoldalúság, s mindenekelőtt a
nemzetellenesség.
Sajnos az új médiatörvény
szövegéből, irányából egyelőre nem olvasható ki, hogy határozottan
fel akarná számolni a hamis történelem terjesztésének talmi
sajtószabadságát. Az a Deák Ferenc-i tömörség, hogy „nem
szabad hazudni”, egyelőre nincs benne és az a szankció sincs,
amely a hazugra arányos büntetést, akár elhallgattatást mérne
rá. Pedig, ha eddig nem jut el a kétharmaddal felruházott, tehát
a lehető legnagyobb nemzeti felhatalmazással rendelkező törvényhozás,
akkor nem csinált semmit. Mert ha a Magyarországon működő
kereskedelmi tévékre és az internetoldalakra meg mindenféle újabb
fórumokra nem vonatkozik a hamis történelem terjesztésének
tilalma és az igazmondásra törekvés, akkor a hamis történelem
ömlenye még az eddiginél is jobban elborítja majd a magyar társadalmat.
Mert a hálózat a maga által kitalált fenyegetettségben újjáépíti
magát és a sírásával, az üres lapjaival, a nemzetközi óbégatással
eléri, hogy a tengerentúlról, vagy akárhonnan még több pénzt
töltsenek bele. S ha a hamis történelem orgánumaiban jobban
lehet keresni ezután is, akkor hiába a sok tiszta vagy féltiszta
kuratórium, testület, hatóság, a médiatörvény marad, a
hamis történelmet pedig éneklik, költik, hazudják tovább.
A Népszabadság
2011. január 3-án címlapján magyarul és még huszonkét
nyelven hazugságot közölt. A hazugság ártó szándéka,
nemzetellenessége nyilvánvaló. Időzítése nemkülönben. Ha a
médiahatóság a talpán áll, ezért a hazugságért a legkeményebb
büntetést szabja ki. Csak ez bizonyítja ugyanis, hogy hazánkban
van sajtószabadság, de hazudozási nincs. Mert a kettő kizárja
egymást.
(2011)
|