vissza a főoldalra

 2016.01.22. 

Reménysugár

Hogy mennyire nem normális országban élünk, azt jól mutatja, milyen mértékben lepődünk meg a normális gesztusokon, döntéseken. A román igazságszolgáltatás gyakorta megbicsaklott magyar ügyekben, így tavaly szinte hihetetlen volt, amikor a magyar himnusz perében nem a prefektúrának adtak igazat, és kimondták, nincs helye a jogi csűrcsavarnak, szabadon énekelhető bármely állam himnusza bárhol, bármikor.

Ugyanilyen meglepő volt most a Maros Megyei Törvényszék döntése, mely szerint nincs joga a polgármesternek önkényesen megakadályozni a neki nem tetsző utcai tiltakozásokat, a székely szabadság napján mégis felvonulhatnak a magyarok, a városháza köteles kiállítani az engedélyt. Két teljesen normális, jogállamhoz méltó döntés.

 Sok mindennel magyarázható, hogy nem tudjuk kellő természetességgel fogadni a fentebbihez hasonló határozatokat. Elsősorban, mert ritkák, mint a fehér holló, sokkal gyakrabban esik szó vélt vagy valós jogsértésekről, ellenünk hozott ítéletekről, hatósági visszaélésekről. Amikor a politikum beletenyerel, vagy az államszintre emelt nacionalizmus rátelepszik mindenre, bizony szokatlan a józan hang.

 Minden bírósági ítélet, minden letartóztatás esetében szárba szökken a gyanú: vajon valóban vétkes az illető, vagy legfőbb bűne a magyarsága? Nincs hitelük a bűnüldöző vagy korrupcióellenes szerveknek, az igazságszolgáltatásnak, és régóta nincs már hitele a román sajtónak sem, amely napokig harsogta december elején, hogy „magyar terroristát” fogtak a hatóságok, ám most, az Aranyglóbusz átadása után nem győztek ódákat zengeni a „román” Molnár Leventéről, akinek magyarságát a dicsőség fényében elfelejtették kiemelni. Teljesen eltorzult világunk, ahol már a sportmérkőzések is a székely himnusz miatti hőbörgésről, a nacionalista megnyilvánulásokról szólnak.

 Nagyot lépett hátra Románia az elmúlt két-három esztendőben, újra visszaköltözött a legsötétebb kilencvenes évek elejét idéző hangulat, hatósági segédlettel, állami irányítással. Az oly sokat dicsőített Ponta-kormány sunyi módon engedte elszabadulni a magyarellenes indulatokat. Miközben lépten-nyomon azt hangsúlyozták, mily példás módon rendezte Románia kisebbségei helyzetét, meglévő jogaink védelmére kényszerítettek, hogy se idő, se energia ne maradjon az újak követelésére.

 Nem csoda hát, ha bizakodással tölt el bennünket minden normalitást idéző gesztus. Feléled a remény, hogy talán vége az újabb sötét korszaknak, ha az ország legfelsőbb vezetése, a kormány nem támogatja, talán mégis visszaszorulnak, csitulnak a magyarellenességet gerjesztő sötét erők. Igazságot szolgáltat az igazságszolgáltatás, valóban bűnösöket tartóztatnak le a bűnüldözők, a média pedig feladatához híven a valóságról szól, nem uszít, manipulál.

Talán beköltözik Romániába is a normalitás.

Farkas Réka

Háromszék