|
 2016.01.22.
A legszenvedélyesebb tűzoltó
A Veritas Történetkutató Intézet estje Széll Kálmánról
Január 5-én, a
Budapesti Gazdasági Főiskola aulájában került sor a VERITAS történelmi
vitasorozatának tizenharmadik estjére, s a téma nem volt más,
mint az „ország vezérigazgatója”: Széll Kálmán pályája,
pénzügyminisztersége, miniszterelnöki pályafutása. Széll Kálmán
Terv, Széll Kálmán Alapítvány, Széll Kálmán tér –
halljuk gyakorta, s rögvest fölvetődik: ki az a Széll Kálmán?
Megtudhatjuk a korszerű történetírás követelményei szerint
tanulmánykötetbe foglalt legfrissebb történészi kutatási
eredményekből. A dualizmus egykori pénzügyminisztere és
miniszterelnöke, dukai és szentgyörgyvölgyi Dr. Széll Kálmán
(1843–1915) kiemelkedő politikus volt, a Magyar Tudományos
Akadémia tagja. Deák Ferenc tanácsára pénzügyekben kiképezve
magát, politikusi pályáján a XIX. század egyik legnagyobb hatású
magyar financiális szakemberévé vált. Ennek okán az 1880-as
években „Magyarország vezérigazgatójának”, illetve „főbábájának”
is nevezték. A király (I. Ferenc József) pedig a „legszenvedélyesebb
tűzoltó”-nak titulálta. Az 1875-ben pénzügyminiszterré választott
Széll egyik nagy érdeme, hogy rendet teremtett az államháztartásban,
növelte az állami bevételeket, s megszervezte az adófelügyelői
intézményt, jelentősen leszorította a súlyosan növekvő államadósságot.
Gergely András,
az est moderátora bevezetőjében kiemelte: köszönöm, hogy
ezen a hideg téli estén is sokan eljöttek körünkbe. Azt
gondoltuk, hogy Széll Kálmán talán nem kelt akkora érdeklődést,
mint Tisza István vagy Károlyi Mihály. Hiszen az említett két
politikus neve hallatán sokan felháborodnak. Náluk „simulékonyabb”
politikus volt Széll Kálmán. Talán ennek is köszönheti a
karrierjét. Először tehát a karrierépítéséről essen szó,
majd pénzügyminiszterségéről, s utána miniszterelnöki tevékenységéről.
Honnan jött ez az ember, milyen kapcsolatrendszerrel, s milyen
politikai háttérrel?
Ifj.
Bertényi Iván emlékeztette a hallgatóságot, hogy Széll Kálmánnak
a kortársaihoz képest kiemelkedő szaktudása volt. A XIX. századi
magyar politikusokról, erről a nemesi eredetű elitről, nagyon
sokan és sokszor elmondták már, hogy ez egy jogászkodó, jogi,
sőt közjogi kérdést tüzetesen ismerő, de más szakkérdésekben
kevésbé járatos tudással rendelkező, ebből következően
„csupán” jogászi szakvégzettségű csoport volt. Pro forma:
Széll Kálmán is jogot végzett, de ő ezt pénzügyi, gazdasági
szakismeretekkel kiegészítette, elmélyítette. Az anekdota
szerint maga Deák Ferenc ajánlotta ezt neki, pont ugyanezt mondván,
hogy jogászból Dunát lehet rekeszteni, s ezért „menj a pénzügyi
pályára, ha valami újat szeretnél adni a hazának.” Széll Kálmán
karrierje azért indult el igen korán, s azért tölthetett be
viszonylag fiatalon pozíciókat; parlamenti bizottságokban nem
csak jegyzői, hanem egy idő után még ennél is befolyásosabb
munkaköröket, mert egy olyan ritka tudás birtokában volt, ami
rögtön kiemelte az átlagból. Önmagában ez nem lett volna elég,
mert okos emberek Magyarországon kapcsolatok nélkül ritkán
csinálnak karriert, így kellett hozzá valamilyen családi háttér,
kapcsolat is. Erről még ismertebb is volt, és ezért sok támadás
is érte. Hiszen Széll Kálmán felesége az a Vörösmarty Ilona
volt, akinek a neve önmagában is sokat mond. Vörösmarty Mihály
lánya nem a költő miatt volt fontos, hanem a gyámapa, Deák
Ferenc miatt. Deák nagyon sokat tett a Vörösmarty-árvákért,
mint gondnokuk. Amikor Széll Kálmán 1867-ben megnősült, rögtön
kapott egy „pótapóst” Deák Ferenc személyében. Ilyen családi
háttérrel már nem meglepő, hogy a fiatal Széll Kálmán hamar
képviselő lesz, s azután egyre följebb ível a karrierje. Ráadásul
Széll Kálmán családi-rokoni kapcsolatrendszere még korábban,
Vas megye és a dunántúli közbirtokos családok révén is
kialakult. Apja, aki megyei tisztségeket töltött be, majd
1848-ban országgyűlési képviselő lett, a Deák-féle nemzeti
liberális társaságnak volt az egyik közembere. Távoli rokona
volt Deáknak. A XIX. században a rokoni kapcsolatok tudatos számontartása
pedig kulcsfontosságú, a mainál sokkal fontosabb tényező
volt. Így Deák már ezt megelőzően ismerte a fiatal Széll Kálmánt,
mielőtt gyámleányát hozzáadta volna.
Schwarczwölder
Ádám mindezt azzal egészítette ki, hogy ezzel a viszonnyal a
kortársak is tisztában voltak, s ők is kiemelték azt, hogy a
Deákhoz való közelség segítette azt, hogy Széll Kálmán pályája
meredeken ívelt fölfelé. Azonban azt is hozzátették: ha volt
valaki, aki erre rászolgált szorgalmával, felkészültségével,
az Széll Kálmán volt. A legyőzött, korábbi birodalmon belüli
önállóságától megfosztott Magyarországon az 1850-es években
nem látszott esély a politikai kibontakozásra, a Széll család
is birtokain gazdálkodva várta ki a kedvezőbb időket.
Magyarország és Ausztria, illetve a Habsburg-dinasztia viszonyában
az 1860-as évek kezdetétől enyhülés következett be, amely
bel- és külpolitikai okokkal egyaránt magyarázható. Ez a
folyamat vezetett az 1867-es kiegyezéshez. Ez a reális
kompromisszum határozta meg Magyarország közjogi helyzetét a következő
fél évszázadban.
Gergely András
arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként lett Széll Kálmánból
miniszterelnök. Milyen válság emeli ki őt a miniszterek sorából,
és teszi olyan személlyé, akit Ferenc József is elfogad,
hiszen ez akkor alapfeltétel volt. Schwarczwölder Ádám vette
magához a szót, és elmondta, hogy a Szabadelvű Párt megalakulását
követően, Széll 1875 márciusában, mindössze harmincegy évesen
pénzügyminiszter lett. Ezt a posztot 1878-ig töltötte be. S
csaknem 20 év elteltével, 1899 februárjában lett miniszterelnök.
Pénzügyminisztersége későbbi politikai pályáját jelentős
mértékben meghatározta. Későbbi nimbuszát is pénzügyminiszteri
tevékenységének köszönhette. Két évtized alatt európai hírű
mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, valamint a pénzügyi
életben kamatoztatta tudását. Egyszerre két banknak (Magyar
Leszámítoló és Pénzváltó Bank, Magyar Jelzáloghitelbank)
is vezetője volt, nem csekély anyagi haszonnal. 1899-es
miniszterelnöki kinevezését Bánffy Dezső kormányának
hosszas agóniája előzte meg. A Bánffy-kabinet 1898 őszétől
súlyos tartós ellenzéki obstrukcióval nézett szembe.
1897–98 folyamán a gazdasági kiegyezési tárgyalások osztrák
parlamenti jóváhagyása komoly akadályokba ütközött az elhúzódó
osztrák parlamenti válság miatt. Annak érdekében, hogy a tízévenkénti
újratárgyalás ne okozzon a későbbiekben hasonló problémákat,
a magyar és osztrák kormány megalkotta az ischli klauzulát,
amely az osztrák–magyar gazdasági kiegyezés tíz esztendős
időbeli hatályát megszüntette, de fenntartotta a magyar
parlament újratárgyalást kezdeményező jogát. Az ellenzék az
ischli klauzulában a magyar függetlenség sárba tiprását látta,
egyúttal kiváló alkalmat arra, hogy a választások tisztaságát
„beszennyező” Bánffyt megbuktassa. Technikai obstrukció
kezdődött, teljesen megbénítva a képviselőház munkáját.
Az 1899-es évet az ország 1867 óta először exlex, elfogadott
költségvetés nélküli, állapotban kezdi meg. A magyar
parlamenti válságot csak új kormány megalakításával
lehetett feloldani, amelynek vezetője Széll Kálmán lett.
Széll
négyévnyi kormányzása nyugodt periódust hozott a belpolitikában.
Leszerelte az ellenzéki obstrukciót, és a Nemzeti Párt
beolvadt a Szabadelvű Pártba. Megújították a gazdasági közösséget
Ausztriával, szigorították a képviselői összeférhetetlenséget,
új törvényt hoztak a választások feletti bíráskodásról. A
szociálpolitika területén is fontos eredmények születtek:
szabályozták, és állami kézbe vették a lelenc- és árvaügyet,
rendelkeztek az idénymunkások és napszámosok munkaviszonyáról.
Míg Széll annak idején pénzügyminiszterként zilált pénzügyi
állapotokat örökölt, addig a századfordulón, miniszterelnökként
már stabil költségvetési viszonyok mellett működhetett. A
gazdasági és politikai életben is sikeres Széll Kálmán
Magyarország számára szükségesnek és hasznosnak tartotta a
dualista berendezkedést, több kortársa Deák Ferenc, a haza bölcse
szellemi örököseként tekintett rá. Az Osztrák–Magyar
Monarchián belül erélyesen képviselte a magyar érdekeket. Elítélte
az obstrukciót és az ellenzék korlátoltságát, viszont a nyíltan
alkotmányellenes fellépést sem támogatta. Politikai karakterére
inkább a bankvilágban megszokott háttéralkuk voltak jellemzőek,
emiatt nevezték el „Magyarország vezérigazgatójának”.
Kompromisszumkészségének és hiteles meggyőző erejének köszönhette,
hogy négy éven át ellenzéke sem gördített jelentősebb akadályokat
politikája elé. Közéleti jellemére jellemző, hogy gyakorta
idézte azt az igazságot, miszerint az államférfi nem a következő
választásokra, hanem a következő nemzedékre gondol. Az
1901-es választásokon Széll győzelemre vezette a Szabadelvű Pártot,
azonban miniszterelnöksége alatt is tovább erősödött a kormánypárt
megosztottsága az agrárius–merkantil érdekek mentén. A közös
hadsereg létszámának emelését célzó törvényjavaslat 1903
elején újra kiélezte a közjogi ellentéteket, és a ’48-as Párt
obstrukciót kezdett a kormány ellen. Júniusban Széll kénytelen
volt beadni a lemondását.
Medveczky Attila
|
