vissza a főoldalra

 

 

 2016.01.22. 

A kormánynak vannak barátai és vannak érdekei

Az ancien régime sajtóját az ellenzékbe szorult politikai aktorok és pártjaik csepülése tölti be jó ideje. Mert az ancien régime sajtója elégedetlen a saját politikai garnitúrájával. No nem azért, mert az végképp eljátszotta a becsületét, nem azért mert hazudott éjjel nappal, nem azért mert kifosztotta az országot, nem azért mert idegen kézre játszott mindent és azóta is az idegen érdek képviselője, hanem azért mert vesztett. Csak az a bánata, hogy rosszul kommunikál az ellenzék, most amiatt van tele az ancien régime minden rendű-rangú sajtósa aggódással, hogy kitart-e a buksza, ha még négy évig a Fidesz marad a kormányrúdnál.

Azt nem akarja tudomásul venni ez a sajtó, hogy a szavazótábora már (nagyrészt miattuk) nincs meg a korábbi favoritjainak, csak a sajtója. Belemerevedve régi szerepébe, számon kér. Más szemében a szálkát, de a magáéban a gerendát sem. Az önkritika mint fogalom ismeretlen előtte, a kritikára érzéketlen, erkölcse moslék. Csodálkozik, pedig éppen rajta keresztül ítélik meg politikusait. Madarat tolláról, politikai alakulatot a sajtójáról. Hangadói öncélú, frusztrált katatonok gyülekezetébe tömörülve a népet nézik hülyének. Erre nem mi, akik tudtuk, hogy ők mit mertek, mit tettek évtizedeken át, hanem olyan ártatlan állampolgárok jöttek rá, akik eddig mellettük voltak, rájuk szavaztak. Valamikor voltak a politika iránt érdeklődő emberek, akiknek kb. a fele balra húzott, másik fele jobbra. Ez az elosztás magyarul megmondva a kormányok politikai szándékaitól függetlenül a gazdaság hatalmasainak játékszere. A globalizmus eredményeként négy öt multi diktál a világnak. Ezen nincs mit szépíteni, ez ténykérdés. Ezért aztán nagyon észnél kell lenni az ország szavazópolgárának, ha nem akarja mindenét önként és dalolva odaadni a szép idegeneknek. És ugyancsak fel kell kötnie a gyolcsot az ország vezetésének, ha a saját hazája érdekeit akarja szem előtt tartani.

Az ancien régime sajtója, kedvenceik hazaárulásával végképp lelepleződött, nem véletlen, hogy éppen a Gyurcsányék által átvert ún. baloldali szavazótábor nagy része lett vevő a jobbikos főszereplőknek betanított dumára. Kimutatható, hogy a jobbikosok a kisnyilasok véres szájú bolsevikká fejlődöttek leszármazottainak körében aratták legnagyobb sikerüket, az pedig bebizonyosodott, hogy fő antiszemitájukra az általuk ősmagyarnak eladott Csanádra, a holokauszt-túlélő Szegedi család sarjára bízták, hogy az európai unióban, fekete mundérjában forgolódva égesse ránk magyarokra a rasszizmus-nácizmus-fasizmus undok bélyegét. Ez nem túl bonyolult képlet, csak az a baj, hogy az átvertek számára mindig utólag válik bizonyossá. Amikor már késő. Ezután az átvertek egy része megcsömörlik, másik része protest szavazóvá válik.

Csanád a nagy találmány?

Ő már messze jár, kezében Tóra fején kipa Óperencián innen és túl hirdeti, visszatért ősei hitébe, kis kirándulása szégyenbélyege rajtunk. A tettestársai a parlamentben erkölcsről pofáznak, számon kérnek, feljelentenek. Nyomakodnak, tülekednek, nagy pénzeket kaszálnak, koalícióra készülnek az ancien régime-mel, minden korrupciót elítélnek, amiben nincsenek benne, kormányzati szerepről álmodoznak. A legmocskosabbak hirdetik magukról, hogy ők a tiszták. Az ancien régime sajtója futtatja őket. Nagyinterjú Vonával, életképek a kedves kis családokról.

Kitartottak!

Állapítja meg róluk a kormányfő.

Talált, elsüllyedt. Ám az ancien régime sajtójának mentőcsónakja azonnal elindul értük, konferenciát szervez, tanulmányokat publikál, vitaesteket tart arról, hogy miért nem profitált kedvencük, a Jobbik a migránsválsággal összefüggésben.

Katinkázásukkal ezredszerre mutatták ki a foguk fehérjét. Mint hírlik, Gyárfás Tamás az ancien régime egyik alapembere most mint az úszószövetség elnöke tengelyt akasztott Hosszú Katinka férjével, vagy fordítva. Mindegy is. Gyárfás konfliktusát, kormánykonfliktusként tálalják. Ugyanakkor történt, hogy a Saul fiát ezt a magyar–amerikai vagy milyen koprodukcióban készült filmet az idegen nyelvű alkotások körében Golden Globe-díjjal jutalmazták. Annak ellenére, hogy jelentős magyar pénzből készült a film és magán a Golden Globe gálán mint magyar győztes filmet laudálták, ez persze nem a kormány sikere, az ancien régime sajtója szerint, sőt a kormány ellenére van, szól a vaskos hazugság.

A múltból öröklött lehetőségeit és a nyolcvanas kilencvenes évek zűrzavarát kihasználók népes társaságából azok válnak kizárólag az ancien régime sajtójának céltáblájává akik tisztelettel beszélnek a magyar miniszterelnökről. Ilyen szereplő Gyárfás és Vajna is. Egyikük a nemzetközi sportberkek a másikuk a nem kevésbé bonyolult nemzetközi film és díjügyek sikeresen mozgó figurája.

Most a vörös bárók, a megalvadt struktúrák lovagjai, a maffiás liberálbal vagyis az ancien régime sajtója pellengérezi ki, szólja le őket. Bagoly mondja verébnek. Föl tudja ezt fogni valaki? Hogy az legyen az üzenetük a szavazóiknak, há há há, azok akiket ott a nemzeti oldalon elfogadtak, éppen olyan mocskok, mint mi vagyunk. És ezek után csodálkoznak, hogy mindenki megutálja őket.

 

czyla