vissza a főoldalra

 

 

 2016.01.29. 

Vučić: Szerbia Délkelet-Európa gazdasági tigrise lehet

Amennyiben Szerbia végrehajtja a gazdasági reformokat, s az első eredmények azt mutatják, hogy sikerülni fog, Délkelet-Európa gazdasági tigrisévé válhat, bizakodik Aleksandar Vučić kormányfő, aki részt vesz a davosi Világgazdasági Fórumon. Vučić a fórum hivatalos honlapján közzétett írásában arról értekezik, hogy Szerbiában nagy a gazdasági növekedési potenciál.

A kormányfő hangsúlyozza, annak ellenére, hogy Szerbia kelet és nyugat között van, eltökélt, hogy a nyugati szabványokon alapuló társadalmi és gazdasági rendszert hozzon létre, ugyanakkor fejleszteni kívánja gazdasági kapcsolatait keleti partnereivel is, mind beruházási, mind pedig kereskedelmi szempontból.

 A szerb gazdaság jövője című szövegében a miniszterelnök emlékeztet arra, hogy a mai változó és globalizálódó világban a versenyképesség és a gazdasági növekedés egyre nagyobb kihívást jelent.  

Vučić szerint az eddig elvégzett reformok első eredményei ígéretesek, de „ambícióink sokkal nagyobbak”.

 A miniszterelnök hangsúlyozza a Magyarországtól Macedóniáig és Bulgáriáig húzódó autópálya, valamint a Belgrádtól az Adriai-tenger montenegrói partjáig terjedő autópálya befejezésének, továbbá a Belgrád–Budapest gyorsvasút kiépítésének fontosságát.

 Hozzáteszi, a szerkezeti reformokon keresztül Szerbia nemcsak „gyors növekedést”, hanem „intelligens és fenntartható gyors fejlődést” kíván megvalósítani, ezen tervéhez pedig elengedhetetlen a szerbiai intézmények helyzetének javítása.

 Vučić továbbá kiemeli, hogy a gazdasági reformok sikeres befejezése, a nagyobb növekedési ütem és a csatlakozási tárgyalásoknak az évtized végéig történő lezárása hivatalosan is igazolná Szerbia sikerét.

 A miniszterelnök emlékeztet arra is, hogy Szerbia 2008 óta hatalmas gazdasági kihívásokkal szembesült, mint például külső tényezőként a globális gazdasági válsággal, belső tényezőként pedig a makrogazdasági instabilitással, többek között a fiskális deficittel, a magas munkanélküliségi rátával vagy az ingadozó inflációval, de az árvizek is megviselték az országot.

 A kormányfő szövegében azt is hangsúlyozza, hogy a versenyképesség fejlesztése érdekében reformcsomagokat vezettek be, amelyek által a munkaerőpiac rugalmasabbá vált, visszaszorították a szürkegazdaságot, megreformálták a bürokratikus eljárásokat az építési engedélyek kiadása tekintetében, s még egyéb hasznos dolgokat is megvalósítottak.

 Vučić továbbá büszke arra, hogy Szerbiában sokkal intenzívebb a külföldi beruházások növekedése, mint bármelyik másik közép- és délkelet-európai országban, írja a Tanjug.

 

(vajma.info)