vissza a főoldalra

 

 

 2016.01.29. 

Csökken az állami bürokrácia

Az a hivatal, mely nem végzi el határidőig az ügyeket, visszaszolgáltatja a befizetett díjat

Az idei díjcsökkentésekkel mintegy tízmilliárd forintot hagy az állampolgárok zsebében a kormány, és ezt az összeget tovább szeretnék emelni. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes lapunk érdeklődésére közölte: egyre több olyan költségvetési tartalék áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a bürokrácia lebontását.

 Milyen állampolgárokat érintő díjcsökkentéseket vezettek be 2016-ban?

 – Mielőtt erre rátérnék, fontos beszélni arról, hogy az állam működését kell új alapokra helyezni. Ennek három célfüggvénye: az állam gyorsabban, hatékonyan és olcsóbban biztosítsa az ügyintézést. Hiszen az állam fenntartására is jelentős adóforintokat fizetnek a polgárok. Akkor jogos a kérdés, hogy miért kéne fizetni még a különböző állami eljárásokra további díjakat. Az elmúlt évek azt igazolták, hogy a magyar reformok működnek és megteremtődött a pénzügyi fedezete annak, hogy egyre több állami ügyintézési kategóriában a meglévő díjtételeket, járulékokat csökkentsük, vagy teljes egészében eltöröljük. Ezek most alapvetően olyan díjtípusokhoz kötődnek, melyeket gyakran igénybe vesznek. Mostantól évente négyszer lehet ingyenesen igényelni erkölcsi bizonyítványt, a személyi igazolvány és a lakcímkártya kiállítása minden esetben ingyenessé válik, hasonlóan az ellopott okmányok pótlásához. A jogosítvány kiváltása első alkalommal díjmentes, ingyenes a családi állapot miatti névváltoztatás miatti okmánycsere, miként a diákigazolvány és a pedagógusigazolvány kiváltása is. Szimbolikus döntések is vannak ebben a csomagban, mint például a továbbtanulás szempontjából jelentős, hogyha valaki felsőoktatási intézménybe jelentkezik, akkor ennek nincs járulékos költsége. A mozgáskorlátozott igazolvány kiváltása és cseréje is ide tartozik, vagy az a szempont, ami a családok támogatását helyezi a kormányzati működés fókuszába. Erre példa a családi otthonteremtési támogatás bevezetése – egy 300 négyzetméteresnél kisebb ingatlanra nem kell építési engedélyt kérni, csak bejelentési kötelezettség terheli az építtető családokat. Tehát azt gondoljuk, hogy viszonylag széles körben, jelentős segítséget tudunk adni olyan ügytípusok esetében, amelyek kirívóan nagy számban fordultak elő az állampolgárokat érintő ügyintézésben. Az állam részéről a legnagyobb bürokrácia-, illetve rezsicsökkentő lépés nem csak abban érhető tetten, hogy jelentősen, mintegy tízmilliárd forinttal csökkennek az állampolgárok számára a díjtételek, hanem abban is, hogy megváltozik az állami eljárásrend. Tehát teljesen mindegy, hogy milyen ügytípusról beszélünk, ha az állami hivatal, vagy bármelyik hatóság túllépi az állampolgárok hivatalos ügyeinek elintézésére rendelkezésre álló határidőt, akkor automatikusan visszajár a díjtétel a befizetőnek. Ezzel arra ösztönözzük az állami szereplőket, hivatalokat, hogy határidőn belül végezzék el a rájuk rótt feladatokat, és szolgáltassanak, hiszen az állam van az állampolgárokért, és nem fordítva.

 A cégek számára mi minden válik ingyenessé, illetékmentessé?

 – A cégek esetében egyebek mellett az adóhatósági nyilatkozatok, igazolások kiállítása válik ingyenessé, ahogyan a vállalkozói igazolvány kiadása is, és illetékmentesen állítják ki a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat. Ez csak az első lépés volt; várjuk az állampolgárok és a cégek további javaslatát arra, hogy milyen ügyintézések váljanak hatékonyabbá. Hiszen egyre több olyan költségvetési tartalék áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a bürokrácia lebontását.

 Több kormányablak lesz 2016-ban?

 – A program végére mintegy 270 kormányablak lesz, már csak néhány tucatnyi hiányzik. 2016 közepére elérjük, hogy minden járásban működjön kormányablak. Azt akarjuk, hogy a kormány legyen jelen azokon a hétköznapi élettereken, például vasútállomásokon, ahol az állampolgárok gyakran megfordulnak, s hogy az ügyintézést a lehető legkevesebb időráfordítással lehessen megoldani. Ennek a folyamatnak a kiteljesedése 2018-ban történik meg, amikor az egész országban elérhető lesz a széles sávú internethálózat, s így megnövekszik az elektromos ügyintézések száma.

 

Medveczky Attila