vissza a főoldalra

 

 

 2016.07.01. 

A törvényhozók ellen vonultak utcára Bukarestben és Kolozsvárt

Nagyszabású tüntetést rendeztek június 23-án kora este amiatt, hogy a parlamentben az elmúlt napokban több ellentmondásos törvényt is megszavaztak, ugyanakkor a honatyák újfent akadályozták az igazságszolgáltatás működését – számol be a kronika.ro-n. A polgári megmozdulásként meghirdetett tiltakozó akció keretében Bukarestben az Egyetem téren, Kolozsváron pedig a Fő téren gyűltek össze mindazok, akiket felháborít a törvényhozók tevékenysége.

A demonstrálók többek között az ellen emelték fel szavukat, hogy a bukaresti szenátus nem járult hozzá, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson Titus Corlățean volt külügyminiszter ellen, akit hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítanak a 2014-es államfőválasztással összefüggésben. Kifogásolták, hogy a parlament döntése nyomán a polgármesterek és alpolgármesterek, valamint a megyei tanácselnökök és helyetteseik a törvényhozókhoz hasonlóan a tisztségért járó munkabér 26–79 százalékának megfelelő extra nyugdíjat kapnak mandátumuk időtartama függvényében.

 Azt is felháborodással kommentálták a tüntetők, hogy a parlament két házának szerdai együttes ülésén megszavazott törvénymódosítás alapján immár nem minősül bűncselekménynek, ha egy képviselő vagy szenátor 2013 előtt alkalmazta valamely családtagját honatyai irodájában.

Bukarestben lapzártánk idején több mint százan gyülekeztek az Egyetem téren. A demonstrálók egyike

 „A szégyen parlamentje” feliratú transzparenst emelt a magasba, mások közölték: a legnagyobb kánikulában is hajlandóak utcára vonulni annak érdekében, hogy „hűvösre” kerüljenek a tisztességtelen és korrupt politikusok. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport előtt ugyancsak többtucatnyian tüntettek a román parlament tevékenysége ellen.

 A demonstráció egyik szószólója, Bogdan Rădulescu humorista, televíziós személyiség tűrhetetlennek nevezte a képviselők és szenátorok magatartását, és a törvényhozás feloszlatását követelte. „Minél többen vonuljunk utcára, bizonyítandó, hogy rajtuk tartjuk a szemünket. Ha elegen leszünk, megtörténhet, hogy a honatyák nem is mennek vakációra, legalábbis nem a mi pénzünkön”, hangzott el a megmozduláson – írja a kronika.ro.

 

Kronika.ro