vissza a főoldalra

 

 

 2016.07.08. 

Ada: Átadták a község nyilvános elismeréseit

Július 2-án délelőtt tartották meg Adán a községi képviselő-testület községnapi díszülését, amelyen átadták a község nyilvános elismeréseit, a díszoklevelet, az érdemérmeket és a dicséreteket is.

A rendezvény kezdetén, a szerb és a magyar Himnusz felcsendülése után Búcsú Attila, a községi képviselő-testület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd az adai Bartók Béla Zeneiskola tanulói, Bács Ágnes, Bognár Odett, Tóth Ádám és Virág Anna, valamint tanára, Szabó Zoltán adtak alkalmi műsort. Az ünnepség folytatásában átadták az idei községi elismeréseket is. A községi képviselő-testület ezúttal egy díszoklevelet, két érdemérmet és két dicséretet ítélt oda azoknak a polgároknak és jogi személyeknek, akik, illetve amelyek munkájuk vagy tevékenységük révén jelentős mértékben hozzájárultak Ada község fejlődéséhez és fejlesztéséhez. Díszoklevélben részesült az adai Műszaki Iskola, amely a tanműhelyek pályázatokon keresztül történő sikeres felszereléséért, a tanulók hazai és nemzetközi versenyekre való kimagaslóan sikeres felkészítéséért, továbbá a helyi kulturális és közösségi élet ápolásában betöltött szerepéért, valamint a helyi szervezetekkel, egyesületekkel és a testvériskolákkal folytatott példás együttműködésért érdemelte ki az elismerést. Érdeméremben részesült Kelemen József a sokéves társadalmi tevékenységéért, valamint a helyi sport- és művelődési élet, továbbá a civil szervezetek odaadó erkölcsi és anyagi támogatásáért, aki helyett leánya vette át az elismerést, valamint dr. Borislav Radosavljević szakmai és tudományos munkáinak publikálásáért, a lakosság számára szervezett oktató jellegű előadásaiért, valamint a község pozitív egészségügyi politikájának alakításáért. Dicséretben részesült Németh János a sakkjáték népszerűsítése terén elért eredményeiért, valamint számos sakkfeladvány újságokban való megjelentetéséért, valamint Papilion Csilla, az Ifix Ifjúsági Szervezetben kifejtett önkéntes tevékenységéért. A községi képviselő-testület díszülése kötetlen közös ünnepléssel zárult.

 

H. A.

 

Vajma.info