vissza a főoldalra

 

 

 2016.07.13. 

MEGJELENT A MAGYAR FÓRUM 28. SZÁMA!

A tartalomból:

Csorja Gergely: A belső ellenség

A Nyugat összeomlására, végnapjaira, alkonyára sok forgatókönyv készült. Ezek közül a legmegalapozottabb és „legtudományosabb” Oswald Spengler 1918-ban megjelent gigantikus munkája, a Nyugat Alkonya. Spengler elsősorban a Római Birodalom – és más civilizációk – végnapjainak elemzésével határozta meg azokat a folyamatokat, melyek a civilizációk bukásához vezetnek. Ezek közül a civilizációt létrehozó és fenntartó népek népességcsökkenése, illetve a civilizációban megjelenő más kultúrájú, származású, vallású népek tömeges megjelenése meghatározó elem. A mostani dallasi lövöldözés, ahol a feketék tüntetnek az amerikai rendőrök, azaz az állam rendfenntartó ereje ellen, és ahol feketék jól felkészülten és célzottan mészárolnak le rendőröket, lényegében új jelenség Amerikában. Ha az egész Nyugatot nézzük, akkor nem a dallasi az első eset. A második és harmadik generációs, Európába betelepedett közel-keleti és afrikai, többnyire muzulmán csoportok, melyek a Nyugat elpusztításán fáradoznak, már korábban is hajtottak végre hasonló akciókat: lásd Párizs. De mégis, egy ennyire nyilvánvalóan, célzottan, ráadásul egy, a nyugati alkotmányok által védett jog, a gyülekezési jog égisze alatt végrehajtott támadás, új jelenség.

 Csurka István: A társadalom kénytelen felébredni, mert ráordít a kegyetlen EU-idõ

Európa nyugati és északi felének most azzal a szabadságjoggal van a legtöbb gondja-baja, amelyik annak idején innen, a leeresztett vasfüggöny mögül a legelőnyösebbnek látszott, az átjárható határokkal, az emberek és eszmék szabad áramlásával. Könnyű kimondani az emberi fajták egyenlőségét – ezt mi is valljuk –, de nehéz elviselni. és együtt élni vele. Feldühödik az angol dokkmunkás, ha a volt gyarmatról beözönlött fekete belelöki a tengerbe, viszolyog a francia az arabtól, a holland a suriname-itól, a német a töröktől és a kurdtól, és együtt elkezdik szidni, és görbe szemmel nézni egymást is.

 A Liget Projekt

Első három kérdésünk:

Mit keresnek külföldi állampolgárok egy budapesti kormányellenes demonstráción?

Ki fizeti őket, és milyen érdekek szolgálatában állnak?

Ez lenne a 2016-os ősz reciproka?

A most civil jelmezben rendőrre támadó idegen ajkú tüntető, képletesen akár lehetne egyike az annak idején rendőrruhába öltöztetett pribékeknek, akikkel agyba-főbe verették a forradalom és szabadságharc évfordulóját ünneplő magyarokat. Csak átcsomagolták az importárut a „civil szervezetek” rendezvényére. Ezek a megmozdulások tulajdonképpen selejtezők, a szponzorok a 2018-as választási balhé válogatottját állítják össze. A Liget Projekt után legközelebb, az őszi népszavazás ellen demonstrálók csapata lép színre. Az internacionalista válogatottba a legjobb „ellenállók” jutnak tovább. Számukra az erőszakos betelepítés elleni népszavazás ellehetetlenítése is szép feladatnak ígérkezik.

 Győri Béla: Meghalt Csete György

Csete György a haza legnagyobb és legtevékenyebb építőművésze lett. Úgy mondják, a népi építészet hagyományaira alapozó organikus építészet atyamesterévé vált. Keze munkája nyomán felépült az orfűi Forrásház, Pakson pedig az atomerőmű melletti lakótelepen szembesült a döbbenetes látvánnyal, a mindent átható szörnyű szürkeséggel. Az épületek homlokzatára tulipánokat álmodott és varázsolt. Az embereknek nagyon tetszett. Az országban vitatni kezdték, illik-e a tulipán a panelekre? Sokan felháborodtak. A tulipános házakról vitatkozott hetekig az Élet és Irodalom.

A délszláv háború után csupa betonból ökumenikus kápolnát épített Beremenden. Békéljenek meg már végre a szerbek, horvátok, németek és magyarok. A kápolna avatásán a falu SZDSZ-es polgármestere cenzúrázott. Ki szólhatott a békéről és ki nem.

 Jó hír a horgászoknak

Elképesztően sok őshonos halat telepítenek állami program keretében

A dunai haltelepítési program első állomásán 600 kilogramm kecsegét engedtek a folyóba. Dr. Bitay Márton, állami földekért felelős államtitkár megkeresésünkre közölte: kecsegét és széles kárászt telepítünk, de az utóbbit nem a folyókba, hanem elsősorban mocsaras területeken fekvő állóvizekbe. Idén 66 millió forint értékben telepítünk és szeretnénk, ha ez a folyamat a jövőben is folytatódna. Azt gondolom, ha hosszú éveken keresztül rendszeresen telepítünk, illetve ha tovább javul a vízminőség, valamint továbbra sem lehet majd nagyüzemi halászatot folytatni a természetes vizeken, akkor ennek pozitív eredménye lesz.

 Felelősség a múlt és a jövő iránt

Újra önálló az Állatorvostudományi Egyetem

A hallgatók 60 százaléka idegen nyelvű képzésben vesz részt – mondta Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvos-tudományi Egyetem intézményvezetője, s hozzátette, szeretnék az amerikai akkreditációt is elérni. Jelenleg diplomájukat Európában mindenütt elismerik, s az idegen nyelven való képzés tudásexportot is jelent, ami az országnak erkölcsi siker és bevételi forrás.

 Megújul a szombathelyi felsőoktatás

Nem akarunk diplomás munkanélkülieket képezni

A Savaria Egyetemi Központban működő karok kifejezték azon szándékukat, hogy a szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar és a Természettudományi és Műszaki Kar egyeztetési és döntési folyamat végén az ELTE részeként folytassa tevékenységét. Dr. Németh Istvántól, a Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettesétől megtudtuk, hogy az együttműködés három fókuszterülete a mérnöki, a pedagógusképzési, valamint a sport- és egészségfejlesztési terület, amelyek valós, regionális társadalmi-gazdasági igényekre támaszkodnak.

 Évről évre fejlődnek a balatoni strandok

De sajnos térségünkből egyre inkább elvándorolnak a fiatalok

A tó körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyre csaknem negyvenen neveztek. Tavaly óta rangsorolják csillagokkal is a zászlót elnyerő fürdőzőhelyeket. Akkor 27 strand érdemelte ki a zászlót, közülük 8 a legjobbaknak járó háromcsillagosat. Az idén már 36 fürdőhely tűzheti ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat. Balassa Balázs elmondta, a strandok jelentős része az elmúlt évhez képest is fejlődött, és szinte valamennyiről elmondható, hogy törekedett a korábbi minősítés során jelzett hiányosságok orvoslására.

 A kárpátaljai magyar közösség felemelkedéséért

A program célja, hogy a kárpátaljai magyar közösség szülőföldjén maradjon, és ott boldoguljon

A magyar kormány támogatásával induló, a kárpátaljai magyarság megsegítését célzó gazdaságfejlesztési program lebonyolításának feltételeit vitatták meg magyarországi, kárpátaljai és más határon túli magyar szakemberek Felsőszinevéren, a XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem nyitónapján. Dr. Grezsa Istvánt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosát a pályázatok elbírálásáról, a forrásokról, a fejlesztés fő területeiről kérdeztük.

 MEDVECZKY ’75

Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmestert köszöntik 75. éves születésnapja alkalmából barátai, kollegái: Czigány György, Berczelly István, Bede-Fazekas Csaba, Kertesi Ingrid, Ötvös Csilla, Rohonyi Anikó, Sánta Jolán, Lázin Beatrix, Schwimmer János.

 Nem vagyok híve a szekértáborosdinak

A kicsiny társulat miatt „fordítva ülünk a lovon”

A bevételnövelést nem minőséghanyatlással, elbulvárosítással, hanem színvonalasabb értékekkel rendelkező produkciók révén szeretnénk elérni – szögezte le Rázga Miklós a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, akit a kommersz és kísérletező színház közti lavírozásról, a társulat bővítéséről, és a jövő évad műsortervéről is kérdeztünk.

 Ötéves a Bocskai Korona

Értékteremtő közfoglalkoztatás Hajdúnánáson

Hajdúnánást régen az aranyszalma városának is nevezték, hiszen évszázadok óta nagy hagyománya van a szalmafonásnak. Ez sokáig húzónévnek számított. Éppen ezért két évvel ezelőtt új programelemként indították el kollégáim az úgynevezett helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási programot, melynek keretében a helyi kismesterségek újraélesztését, a hagyományok ápolását kívánjuk megvalósítani – számolt be szerkesztőségünknek Szólláth Tibor polgármester, akinek egyik fő feladata a településről való elvándorlás megállítása.

 Märle Tamás: ÖSSZETARTOZUNK- Immár tizedik éve

Számos gyerek már március 15-én vagy a csíksomlyói búcsú alkalmával megkezdte a visszaszámlálást, jelezve felénk is, hogy még hányat kell aludni, mire július 3-án megkezdődött Csobánkán a X. Szövetség az életért tábor; felvidéki, kárpátaljai, székelyföldi, csángó, délvidéki, valamint anyaországi árva és nehéz sorsú gyerekek közös egy hete. Összesen 650 hét és tizenhét év közötti gyermek vett részt a táborban, akiket négy altáborba, azon belül pedig 25-30 fős csapatokba osztottak. A jubileum kapcsán érdemes visszatekinteni, miből nőtte ki magát ez a nagyszabású program. A főszervező, Szűcs Balázs atyában 2006-ban fogalmazódott meg, hogy komolyabban szeretne elindulni ebbe az irányba, és az őt körülvevő fiatalokkal a legszegényebb sorban élő gyerekeken akar segíteni. Úgy gondolta, hogy nem az egyetemistáknak szeretne programot szervezni, hanem az egyetemistákkal.

 Mámor a Riviérán, eufória az országban

A válogatott csapatkapitánya reméli: sokan merítenek energiát a siker öröméből

Június hónap legnagyobb magyar sportsikere minden kétséget kizáróan a labdarúgó-válogatott Eb-szereplése volt. Futballistáink éppen harminc év után léphettek ismét pályára nagy világeseményen és ha már ott voltak, igyekeztek is emlékezetessé tenni az Eb-részvételt. Sikerült: teljesítményükkel az egész országot maguk mögé állították. A közönség hálája sem maradt el: amellett, hogy elképesztő futball-láz uralkodott el az országban, a csapatot a hazaérkezéskor húszezer ember köszöntötte a Hősök terén. Bár lassanként minden visszazökken a megszokott kerékvágásba, azért nagyon jó visszatekinteni a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságra. Sportrovatunk vendége a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs, akivel nem csupán az Eb-t idéztük fel, de a kvalifikációig vezető útról és a jövőről is szót ejtettünk, és emellett a végső győztes Portugália ellen két gólt szerző szélső érdeklődésünkre elárulta azt is, neki személyesen mi volt a legemlékezetesebb az elmúlt hónap történései közül.

 Dr. Rácz János, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa: A kis piros munkásfigura

1956-ban a Daily Worker főszerkesztője, John Ross Campbell volt, aki élete legnehezebb kihívásával nézett szembe 1956-ban. Először arról kellett meggyőznie az ekkor fiatal és nagyra tartott kommunista beosztottait, hogy az 1956 februárjában tartott SZKP XX. kongresszuson semmi meghatározó nem történt. Mi tagadás, ebben ő sem volt biztos. Kezdetben az egész szerkesztőség csak jelentéktelen tájékoztatást kapott Moszkvától. Harry Pollitt főtitkár, aki a BKP egyik küldötteként vett részt a kongresszuson, nem bizonyult túl bőbeszédű informátornak az eseményeket illetően, miközben Anasztaz Ivanovics Mikojan, az SZKP Központi Bizottságának a tagja, az 1956. február 16-i beszédében már bírálta a Szovjetunió korábbi külpolitikáját. Mindezzel igazolta az osztrák államszerződés megkötését, és a jugoszlávokkal történt megbékélést.

 

Állítsunk közösen emléket 1956 hőseinek!

A Magyar Fórum heti és havi számaiban, internetes megjelenésein, valamint egy önálló kötettel kíván emléket állítani a magyar szabadságharcosoknak. Csatlakozzanak mozgalmunkhoz és segítsenek nekünk!

Várjuk szerkesztőségünkbe

fényképeik
mozgóképeik
rajzaik
hanganyagaik
visszaemlékezéseik
ritkaságaik
kiadatlan könyveik
cikkeik

bármilyen 1956-hoz kapcsolódó emlékük, relikviájuk eredetijét vagy másolatát. Segítségüket előre is köszönjük!

1956@magyarforum.hu

1092 Budapest, Ráday u. 32. III. emelet 3.

Aki anyagi támogatással szeretne hozzájárulni mozgalmunkhoz, annak támogatását az alábbi számlaszámra várjuk: 11712004-20341426-00000000; A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány. 1956 hősei a mi hőseink! Legyünk mindannyian büszkék rájuk!

 

Keresse a heti Magyar Fórumot július 14-étől az újságárusoknál.

 Most érdemes előfizetni!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amint októberben főszerkesztőnk cikkében jelezte: „Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják, vagy időszakosan előfizetik.” Most érdemes előfizetni. Az előfizetési díjak változatlanok. A 2015-ös évi árak. A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft ., fél évre: 6422 Ft . A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft . Számlatulajdonos: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, számlaszám: 11712004-20341426-00000000. Előfizetéssel kapcsolatos információ: info@magyarforum.hu; +36-1-781-3236. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

 Amennyiben csekken fizet elő, kérjük, igényelje telefonon, vagy e-mailben a csekket, amit elküldünk önnek, és kérjük, olvashatóan töltse ki a feladóvevényt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet.

 

Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000

 Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:

 HU36117120042034142600000000

 Kérjük, ne felejtse el megadni az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!

 Mivel számlavezető bankunk USA-dolláros csekket nem vált be, ezért kérjük, főleg tengeren túli előfizetőinket, hogy vagy más valutában, pl. kanadai dollárban, vagy, ami a legjobb, átutalással küldjék a pénzt a megadott számlaszámra.

 A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a fuggetlenseg.hu és a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 /https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2016. júliusa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.