vissza a főoldalra

 2016.07.15. 

Együtt zenélünk, együtt sportolunk

Úgy érzem, hogy Erdély az egyik, Felvidék a másik hazám

Bándi Írisz Réka opera-énekesnő (drámai mezzoszoprán) tizennégy évesen megnyerte az országos népdalversenyt, ám művészi pályafutása a klasszikus zenében teljesedett ki. Párizsban a Conservatoire de Saint-Maurban folytatta zenei tanulmányait. Hazatérése óta számos együttessel szerepelt énekes- és hegedűszólistaként valamint koncertmesterként. Rengeteg koncertet adott, valamint tv-, rádió-, és lemezfelvételei készültek többek között itthon, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Ukrajnában, Erdélyben, Tunéziában és az Egyesült Államokban. Neves magyar zeneszerzőkkel (például: Dubrovay László, Jeney László, Lendvai Kamilló, Orbán György, Petrovics Emil, Szokolay Sándor) dolgozott együtt. Több operatársulat állandó tagja, melyekkel leginkább drámai mezzoszoprán és alt szerepekben lép fel opera-, dal- és oratorikus műfajokban.

Főbb szerepei: Carmen (Bizet: Carmen); Gertrúd (Erkel: Bánk bán); Amneris (Verdi: Aida); Azucena (Verdi: A trubadúr); Eboli (Verdi: Don Carlos); Ulrica (Verdi: Az álarcosbál); Maddalena (Verdi: Rigoletto); Preziosilla (Verdi: A végzet hatalma); Laura (Ponchielli: Gioconda); Adalgisa (Bellini: Norma); Leonóra (Donizetti: A kegyencnő); Delila (Saint-Saens: Sámson és Delila); Dido (Purcell: Dido és Aeneas); Dorabella (Mozart: Cosi fan tutte), Elvira (Mozart: Don Giovanni), Cherubin (Mozart: Figaro házassága); Suzuki (Puccini: Pillangókisasszony); Háziasszony (Kodály. Székely fonó); Berta (Rossini: A sevillai borbély), Paulina (Csajkovszkij: Pikk Dáma).

 Nem volt egyszerű egyeztetni az interjú időpontját. Áprilisban, májusban sok fellépése volt?

 –Az éneklés mellett hegedülök is, és ezt a kettőt a családi elfoglaltságokkal elég nehéz összeegyeztetni.

 Hány gyermek édesanyja?

 –Kettő. A lányom nemrég felvételizett gimnáziumba, és ez szinte egybeesett a zongora alapvizsgájára való felkészüléssel. Az alapvizsgára a zeneiskola összes anyagából fel kellett készülnie, s erre is sokat kellett vele gyakorolnom. Emellett felkészítettem francia nyelvből a középfokú nyelvvizsgára.

 Lánya konzervatóriumba jelentkezett?

 –Nem, hanem az Eötvös József Gimnáziumba. Nagyon büszkék vagyunk rá, mert második helyezettként vették föl ebbe az elég erős középiskolába.

 Mindig örömmel lépek fel Kárpátalján

 Művésznő közben itthon, vagy külföldön lépett föl?

 –Most csak itthon, mivel gyermekeim Budapesten tanulnak, ezért csak nagyon rövid időtartamú külföldi fellépéseket vállalok el. Nemrég Munkácson léptem fel vonósnégyessel a helyi magyar iskola újraindulásának 70 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Ez egy három napos turné volt.

Milyen volt kárpátaljai koncertjük fogadtatása?

 –Szeret és ismer is minket az ottani közönség. Visszatérő vendégeknek számítunk. A Munkácsi Fesztivált Kesselyák Gergely karmester indította el, és amikor csak tudtam, részt vettem a rendezvényeken szólóénekesként, vagy hegedűsként – akkor a prímben ültem. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kárpátaljai magyarok érezzék, hogy művészi szinten is törődünk velük, kijárunk hozzájuk, együtt éneklünk velünk – egy vegyes kar állt össze a munkácsiakból és a magyarországi énekesekből. A huszadik fesztiválon Kesselyák Gergely vezényelt. Emlékszem egy olyan téli kárpátaljai koncertre, mikor mínusz 20 fok volt, a teremben sem lehetett több plusz 5 foknál, így kesztyűben kellett bejátszani. A közönséget nem zavarta a hideg, annyira lelkesedtek a zene iránt. Az ilyen élményekből tudok igazán feltöltődni. Elvileg, amikor egy művész fellép, átad valamit. Én viszont úgy érzem, sokkal többet kapok a közönségtől, mint amit én tudok adni.

 Említette, hogy lányát felkészítette a nyelvvizsgára. Igaz, hogy francia nyelvet tanított a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban?

 –Igen, bár nem hosszú ideig. Egyik kollegám felkérésére vállaltam el a gimnáziumban a tanítást. Néhány órát tanítottam hetente, ami időben így is sok volt nekem, de nagyon szerettem tanítani, és a diákokat is. Már három éve nem tanítok ott, de örülök a meghívóknak a szalagavató bálokra. Nemrég kaptam egyik régi „fazekasos” tanítványomtól e-mailt, amiben leírta, hogy felvették egy külföldi egyetemre, és sokat gondol rám. Az ilyen visszajelzések hatalmas örömet jelentenek.

 A doktori cím és a franciás műveltség

 Azt sem hagyhatjuk ki, hogy doktorátust szerezett.

 –Az ELTE-n doktoráltam le francia nyelvből. Szeretem a zenélést a nyelvoktatással összhangba hozni. Ezért is voltam a Budapesti Francia Iskolában négy évig zenetanár. Tehát francia nyelven oktattam a zenét. A Filharmónia is felkért, hogy francia korrepetítorként dolgozzak Kocsis Zoltán oldalán, amikor Berlioz: Faust elkárhozása című művét vezényelte. Egy időben kellett próbáljak az Operaház szólistáival, a Nemzeti Énekkarral, a Magyar Rádió Gyermekkórusával és a Honvéd Férfikarral.

 Használja a doktori címet?

 –A zenei közegben soha, csak a tudomány világában.

 Jó, hogy ha egy művész több lábon áll?

 –Ez a mai világban egyre inkább jobb. Sokáig gondolkodtam azon, hogy a francia nyelvet, vagy zenélést helyezzem előtérbe, de erre az élet adja meg a választ. Nagybátyám, Bándi János, az Operaház tenoristája – akivel már volt közös Carmen –estünk – figyelmeztetett arra, hogy nagyon vigyázzak, mert eléggé változó, hogy egy adott évadban mennyi felkérést kapunk. Bár külföldre, például Franciaországba is hívtak, de úgy döntöttem, hogy magyar földön nevelem föl gyermekeimet.

 Az Írisz elég ritka keresztnév. Miért ezt választották szülei?

 –Édesanyám Írisz, de a családban Rékának hívnak, hogy meg tudjuk egymást különböztetni, sőt még a hangunk is hasonló a telefonban. A Rékát pedig erdélyi felmenőim miatt kaptam. Édesapám erdélyi, édesanyám pedig felvidéki. A felvidéki rokonaim száma igencsak nagy. A családi összejöveteleinken, több száz fős esküvőkön úgy éneklik –akár órákig –kórusban a magyar népdalokat, hogy sok operaház kórusa megirigyelhetné a páratlan hangzás. Nos én ebben nőttem fel. Az éneklés szólóban vagy többedmagammal életem nélkülözhetetlen részévé vált.

 Édesapja Dr. Bándi Kund, az Összmagyar Testület ügyvezetője, aki még kazah nyelven is beszél.

 –Így van, édesapám nagyon érdeklődik a különböző népek kultúrája iránt, és számos nyelvet beszél. Amikor egyszer Dénes Istvánnal, az Operaház karmesterével léptünk föl, oldalról rám nézett, és megkérdezte: „Réka, te örmény is vagy?” Eltalálta, mert tényleg csordogál ereimben örmény vér.

 Csángóföldi emlékek

 14 éves volt, mikor megnyerte az országos népdalversenyt. Mennyire tartja fontosnak a népdalok ismeretét?

 –Nemcsak, hogy fontosnak tartom, hanem a magyar népdal világában nőttem föl. Édesapám jó kapcsolatot ápolt Domokos Pál Péterrel, s nagyon sokszor jártunk Péter bácsihoz – tőle hallottam először a moldvai csángókról. Péter bácsi a népdalverseny előtt meghallgatott és közölte, hogy honnan ered az adott népdal, s mit jelentenek a szövegében lévő szavak. A moldvaiaknál a szavakat másként is kell kiejteni. Sokszor voltam Csángóföldön, még a kommunizmus idején is. Láttuk, hogy követtek bennünket, valószínűleg a Szekuritáté emberei. Sok ruhadarabot gyűjtöttünk és beszélgettünk a helybeliekkel. Később moldvai táncházakba is jártam. Bár a moldvai dalok ritmusa eltér a magyarországitól, mégis nagyon magaménak érzem ezeket a ritmusokat. A csángó népzene igen ősi, nagyon sok pentaton dallam van benne, ami régi hangsor.

 Népdal-tanulmányait tudta kamatoztatni, mikor a Székelyfonó Háziasszony szerepét énekelte?

 –Mikor elvállalok egy felkérést, kutatómunkát végzek. Megpróbálom beleélni magam az adott figurába, s elképzelni, hogy az a szereplő a mű történetének idejében mit hallhatott, láthatott, mit érezhetett, kik vették körül. A Székelyfonó esetében pedig a népdalok feltörnek belőlem – akár tudattalanul. Válaszúton is voltam népzenei táborban, lehetett ott népi hegedűn is tanulni, de ettől ódzkodtam, igaz nagyra tartom ezt a hangszert és művelőit, mert elrontaná a technikámat. Nagy élményt jelentett a Kallós Zoltánnal való találkozás, édesapám őt is jól ismerte. Édesapám több népdalt gyűjtött, melyeket a Magyar Tudományos Akadémia őriz. Amikor az ELTE-n tanultam, végeztem nyelvjárás-kutatást is a Csallóközben, s ez az anyag is megtalálható az MTA-ban. Úgy érzem, hogy Erdély az egyik, Felvidék a másik hazám.

 Kissé előrehaladtunk. Zenei általánosba járt?

 –Nem, hanem II. kerületi –a mai Járdányi Pál – Zeneiskolába, ahol hegedülni tanultam, és nagyon jó képzést kaptunk. Tanárom elvitt sok híres hegedűmesterhez, hogy hallgassa meg tudásomat.

 Mikortól döntött úgy, hogy klasszikus éneket is tanul?

 –Amikor megnyertem a népdalversenyt, majd kijutottam Bulgáriába az ifjú tehetségek világtalálkozójára, Béres Ferenc a zsűri elnöke felajánlotta, hogy tanuljak nála. Viszont addigra már áhítattal ültem nagybátyám előadásain az Operaházban, és éreztem, hogy a népdallal hangképzés szempontjából szakítanom kell. Több énekmester is azt tanácsolta, hogy amíg mutálok, ne énekeljek autentikus hangképzéssel népdalokat, mert nem tesz jót a torkomnak. Bár még néhány alkalommal énekeltem népdalt, de 16-17 éves koromtól már vigyáztam, hogy ne befolyásolja ez leendő magánénekesi hangképzésemet. Az általános iskola befejezése után nagybátyám tanácsára – aki szerint jó, ha előbb „rendes, polgári” foglalkozásra teszek szert – nem jelentkeztem zeneművészeti szakközépiskolába, hanem a Móricz Zsigmond Gimnáziumba jártam, és közben folytattam hegedű-tanulmányaimat.

 Honnan jött a francia nyelv szeretete?

 –Kislány koromban magánúton francia órákra jártam. Édesanyám úgy vélte, mivel jó a zenei hallásom, én leszek a „franciás” a családban. Eleinte elég nehezen vettem az akadályokat, de azóta is hálás vagyok anyukámnak, hogy így döntött. A gimnáziumban direkt megkérdeztem, hogy ki a legjobb franciatanár, mert versenyre akartam menni. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen bejutottam az első tízbe, így felvételi vizsgák nélkül felvettek az ELTE francia szakára.

 Sokan beszélnek franciául, de mégsem mindenki kerül ki a párizsi konzervatóriumba…

 –Érettségi után hegedűtanárom bíztatott, hogy jelentkezzek a Zeneakadémiára. Úgy érzem, hogy bár nem jártam az itthoni konziba, mégis olyan sokat gyakoroltam, ami felért azzal. Még zeneiskolai tanáraim is mondták, hogy azokat a darabokat, amiket én játszom, ők már nem tudják. Kis kitérő: nagy örömömre két éve meghívtak a művésztanárok koncertjére a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolába. Mi adtuk elő a záró számot, Brahms egyik brácsadalát énekeltem. De kanyarodjunk vissza Párizshoz. Ott szerettem volna tovább tanulni, de nem csak hegedűt, hanem franciát is. Így egyszerre jártam kint főiskolára, hogy francia tanári végzettséget szerezzek, és a konzervatóriumba. Franciaországban megtapasztaltam, tisztelik a magyar zenészeket. Amikor a konzervatórium igazgatójával beszéltem a felvételim ügyében, közölte, hogy a francia zenészek tudják, milyen kiválóak a magyar hegedűművészek, majd meghallgattak.

 Kint nem is tanult klasszikus éneket?

 –Nem, csak miután hazajöttem, és nagybátyámat megkérdeztem, kinél kezdjek el tanulni. Ő viszont olyan tanárt javasolt, akitől volt, hogy sírva jött ki az órák végén. Ezért az a tanár szóba sem jöhetett, viszont egyik barátnőm, aki már tanult magánéneket, javasolta, járjak Bakonyi Ilonához, aki egy időben a Pécsi Nemzeti Színház énekesnője volt. Bakonyi Ilonának nagyon sokat köszönhetek, ő alapozta meg énektudásom. Sólyom-Nagy Sándor operaénekes is többször meghallgatott, tanácsokat adott. Végül Wiedemann Bernadett, az Operaház kiváló mezzoszopránja lett az énektanárnőm, mai napig ő a mesterem. Nagy szerencsémre ő is drámai mezzoszoprán, akárcsak én. Betti pontosan tudja, hogy kinél, hogyan, mennyit lehet elérni. Sőt még abban is segít, hogy az adott szerepet mikor vállaljam el.

 Sokat segít az éneklésben, ha zongora mellett jól játszik egy másik hangszeren is?

 –Salgó Tamás, az Operaház tagja, a zongorakísérőm, akivel régóta együtt dolgozunk, gyakran mondja, amikor olyan módosítások vannak a zenében, ami egy énekesnek nagyon nehéz, és hangszerrel sokkal könnyebb kijátszani, hogy „Réka, azt szeretem benned, hogy te nem csak fél hang különbségeket tudsz kiénekelni, hanem negyed, vagy nyolcad hang különbségeket is.” A hegedűn ugyanis sokkal kisebb hangtávolságokat is ki tudunk játszani, s ez számomra sokat segít az éneklésben. De Tamás akkor is kísér, amikor hegedülök. Korábban az ELTE zenekarának voltam a koncertmestere, és nagyon sok külföldi turnéra hívtak szólistának.  

CD-ken is közreműködik. Hegedűsként?

 –Igen, hiszen mégis csak 6 éves korom óta hegedülök, bár sokszor előfordul, hogy valahol hegedűn játszom, és nem tudják, hogy énekelek is, és fordítva. Ez néha jó, mert énekesként másként tudok figyelni a zenekarra. A felvételekre visszatérve, szólistaként például a Hungarotonnal elkészítettük Kocsár Miklós Magnificátját. Érdekes volt megfigyelni, mekkora különbségek vannak egyes országok lemezgyárai között attól függően is, hogy énekesként vagy hegedűsként dolgoztam ott. Szófiában szólóénekesként nagy mozgásterem volt. Budapesten szólóhegedűsként figyelhettem meg, hogy a zenekarban a hegedű szekund szólamának utolsó pultjában ülő zenészt is személy szerint megszólította a hangmérnök, ha úgy hallotta, hogy nem simult be száz százalékosan szólama munkájába. A lyoni zeneakadémián pedig olyan modern stúdiót láttam, amelyről akkor csak álmodozhattunk.

 Több magyar zeneszerzővel dolgozott együtt. Kedveli a kortárs műveket?

 –A legtöbbet szeretem, bár van olyan kortárs zeneszerző, akinek a darabjait nem kedvelem, de ez ízlés kérdése is. Sokat tanultam a magyar szerzőktől. Amikor zenekarunkra írtak művet, és mint koncertmester próbáltam, vagy a lemezgyárban dolgoztunk egy –egy felvételen, akkor sok olyan kérdés felvetődött, amit meg kellett beszélnem a zeneszerzővel.

 A kortárs komolyzenei művek sokan mondják, hogy inkább atonálisak, nehezen befogadhatók. Osztja ezt a véleményt?

 –Részben, mert van köztük ilyen is. Ám nem én, mint koncertmester, vagy énekes döntöm el, hogy mi lesz a műsör, hanem a szervezők, menedzserek. S azt nekünk el kell fogadni. Nem említem meg annak a zeneszerzőnek a nevét, aki írt egy 6 perc 20 másodperces darabot zenekarra. S láttuk, hogy a közönség a 3. perc után folyton az óráját figyelte; várták mikor fejeződik be végre. Ezek a szerzemények inkább matematikai, összhangzattani rejtvények. De nem lehet a kortárs zenén belül sem egységes stílusról beszélni. Többen visszatértek a melodikusabb irányba. A kísérletezés kora lassan lejár, elértek a szerzők a végletekig. Történt, hogy szinkrontolmácsoltam Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester együttesének, az Ensemble Intercontemporaine-nek, mely a világ minden táján a kortárs zenét propagálja. Kiírtak a magyar zeneszerzők számára egy versenyt, hogy írjanak egy adott hangszercsoportra művet. Az első négy helyezettnek előadták a műveit. A Bartók Rádió kért föl a szinkrontolmácsolásra. Szerencsémre előre kikértem az anyagokat. Olyan leírások voltak benne, hogy a mű 15-20 oldal volt, s előtte 6 oldalon magyarázta a szerző, hogy a különféle egyedi jelek mit jelentenek. Előfordult, hogy maga a szerző angolul írta le az adott kifejezés nevét, mert ő sem tudta lefordítani korrektül magyarra. Így ki kellett dolgoznom az egészet francia-magyarra. Ez is a kísérletezés egyik példája…

 Maradjunk a fordításnál. 2007-ben jelent meg Magyarországon Michel Corrette: L’école d’Orphée (Hegedűiskola) 1738. műve, melyet művésznő fordított magyarra. Mi a mű jelentősége?

 –Ez az első teljes barokk hegedűiskola, ami azért érdekes, mert a játék- és a különböző kotta-értelmezési módok is benne vannak. Azóta többször felkerestek, hogy beleegyezem-e abba, hogy forrásanyagként felhasználják a könyvet doktori disszertációkhoz, mert ez az alapmű sokáig itthon ismeretlen volt.

 A hegedűnél voltak álomdarabjai, és az énekben álomszerepei? Gondolok arra, hogy szinte minden hegedűs vágya Massenet Thais – Meditation-ja, míg a mezzoszopránoknak Carmen, Delila, Amneris, stb.

 –Ezeket nagyjából el is találta. Sokáig egyik kedvencem Beethoven hegedűversenye volt a nagymérvű átgondoltsága, letisztultsága és gyönyörű dallamai miatt. Álomszerep? Külső és belső tulajdonságaim a Carmenre predesztinálnak. Így, akik ismernek, a Carment kérik tőlem. Szerencsére nem skatulyáztak be, szeretem a komikus szerepeket is, és nagyon szeretek játszani a színpadon. Ma már szinte követelmény, hogy jó színész is legyen az énekes…

 Elhiszik, hogy valóban egy boszorkány, vagy cinikus meráni vagyok.

 De mintha átestünk volna a ló másik oldalára. Régebben akkor tudtuk meg, hogy duettről van szó, ha két énekes kiállt a színpadra, énekelt, majd távoztak. Ma már szinte akrobatikus mutatványokat követelnek meg az énekesektől. Ez nem vonja el a zenéről a figyelmet?

–Sok esetben igen. A képi világ beáramlott a mindennapjainkba, és nehéz megtalálni az arany középutat. A szerepekre visszatérve: nagyon szeretem az olyan figurákat, ami eltér egyéni karakteremtől. Érdekes, hogy akik ismernek, szinte el sem tudják képzelni, hogy Gertrúd is lehetek, vagy Ulrica, a jósnő. A lényeg, hogy miután látnak ezekben a szerepekben, elhiszik azt, hogy én abban a pillanatban valóban egy boszorkány, vagy cinikus meráni vagyok.

 Lényeges, hogy egy művésznek legyen menedzsere?

 –Lényeges, de az is, hogy tisztában legyünk saját hangi adottságainkkal, és ne vállaljunk el mindent csak a pénz kedvéért.

 Hogyan látja, vannak-e még sztárok az opera világában?

 –Attól függ mit értünk sztárság alatt. Ha az a sztár, aki a tudása, remek játéka, hangi adottsága mellett kisugárzó egyéniség, akkor vannak. Erre remek példa Cecilia Bartoli olasz opera-énekesnő. Lehet valaki bármennyire felkapott, ha nem győzi meg a közönséget arról, hogy ő például „valódi” Carmen, akkor nem igazi művész.

 Több operatársulatnak is a tagja. Fontos, hogy a művész kötődjön egy csoporthoz?

 –Hogyne, mert ebben a szakmában egyedül nem is lehet boldogulni. Ezt maga az opera, mint társas műfaj is megköveteli. A társulatokon belül nagyon jó barátok is vagyunk. Az egyik társulatnak nemrég volt az évadzáró összejövetele, és fantasztikus élmény együtt lezárni az évadot.

 Véget ért az évad. Hogyan telik a nyár?

 –Néhány fesztiválon fellépek, nem azért, mert nem hívtak volna többre, hanem, a gyermekeimmel szeretnék minél több időt tölteni. Például részt veszünk a Révfülöp és Balatonboglár közti Balaton-átúszáson. Nagycsaládunkban kialakítottunk egy zenekart és énekkart, s jelentősebb családi ünnepeken, házassági évfordulókon műsort adunk egymás tiszteletére. Együtt zenélünk, együtt sportolunk – így a Buda Maratonon, a Velence-tavi Túra Triatlonon –, hiszen a család a legfontosabb közösség. Számomra a gyermekeim az elsők, és csak utána következik a szakmai előmenetelem.

Medveczky Attila