vissza a főoldalra

 2016.07.15. 

Mester az orgonánál

Egy királynő fiatalodott meg a bácsföldvári Szent Mihály-plébániatemplom karzatán, megújulását egy 30 éves topolyai fiatalember szikéinek, fogóinak és finom kezeinek köszönheti. Az öreg hölgy 1910-ben, Temesváron, Wegestein Lipót kezei között született, és remek kondíciója ellenére egy kis tisztítókúrára és ráncfelvarrásra szorult. Hangja teljes pompájában sok évi némaság után a vasárnapi szentmisén csendül fel újra. A hangszerek királynőjét Apró Tibor orgonaépítő- és -javító mester varázsolta újjá.

Több mint tíz éve annak, hogy a Magyar Szó hasábjain megjelent egy riport a taksonyi Varga Orgonaépítő Műhely vezetőjével abból az alkalomból, hogy vajdasági fiatalok budapesti orgonaépítői taníttatását vállalja. Apró Tibor ekkor még lakatosnak készült, de jelentkezett a felhívásra. Addigra már kialakult a vonzalom közte és a hangszer között: ministrált, énekelt, sőt olykor a billentyűket is megszólaltatta. Szerette a zenét, szerette az orgona hangját. 2005 szeptemberében kezdte meg tanulmányait, 2009-ben szerzett orgonakészítői-javítói oklevelet a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájában. Tibor több éves magyarországi tapasztalatszerzés után másfél évvel ezelőtt költözött haza, mert bevallása szerint elsősorban a szülőföldjén szeretne a hangszerek szolgálatára lenni. Azóta régi, műemlék jellegű orgonákat restaurál, javít és tart karban.

 Levéltári adatok szerint az 1800-as évek elejétől egészen az 1940-es évekig több orgonaépítő műhely működött a mai Vajdaság területén, de ma már csak Tibornak van ilyen műhelye az országban. Szerbiában nagyjából kétszáz orgona lehet katolikus, református és evangélikus templomokban, ezek közül a legtöbb az 1900-as évek elején készült, amikor még áldoztak a minőségi anyagokra, de a legtöbb hangszer azóta meglehetősen siralmas állapotba került, mert az elmúlt fél évszázadban nem történtek restaurálások. Bizakodásra ad okot, hogy az utóbbi években több kezdeményezés is elindult a hangszerek felújítására és karbantartására, így amióta hazaköltözött, folyamatosan van munkája a fiatal mesternek. Olyan elhivatottsággal, precizitással, tisztasággal és eszköztárral dolgozik, mint egy igazi sebész. Munkája során egy segédje biztos van.

 – Amikor elkezdünk dolgozni, a hangszer belső részét kipakoljuk, az összes sípot kiszedjük belőle. Először a belsejét takarítjuk ki, majd a sípok következnek, végül „felélesztjük” a szerkezetét. Amikor már működőképes, akkor kerülnek vissza a sípsorok, intonálva, hangolva. Ez tényleg olyan, mint egy sebészi munka, vannak is olyan szerszámaink, szikéink, fogóink, amelyekkel akár embert is lehetne operálni. Ha új orgona készül vagy régiek komplett restaurálását végezzük, akkor a kifogástalan tisztaság érdekében mi is kesztyűben, cérnakesztyűben dolgozunk – meséli.

 Ahogy minden ember más, úgy minden orgona is egyedülálló hangszer, nincs két egyforma hangzás, hiszen tervezéskor figyelembe kell venni annak a térnek a méretét, burkolatát, akusztikáját, ahova készül. Tibor minden hangszer felújításánál törekszik az eredeti állapot megtartására, hiszen az a célja, hogy a keze munkája után újra megszólaló hangszer azt tükrözze, amit az eredeti orgonaépítő elképzelt.

 Bár az orgonakészítő műhelyekben ma már korszerű technológiák, számítógép által vezérelt CNC marógépek is segítik a munkát, a mesterek ma is a tradicionális módszereket alkalmazzák. – Ez a szakma nagyrészt asztalosmunkából, illetve fémsípkészítésből áll, én az utóbbit szeretem jobban. A hangszert az orgonaszekrény foglalja keretbe, ezen belül található a szélláda, amelyen a sípok állnak, s ebben helyezkednek el a sípokat megszólaltató szelepek. Az orgonában a levegő a motortól a levegőcsatornákon át jut el a sípokhoz. Ennek az orgonának két manuálja és egy pedálklaviatúrája van, amely 13 sípsort szólaltat meg – ez 13 hangszín, 13 hangmagasság, ezeket lehet különbözőképpen variálni egymással, így a kikeverhető hangszínek mennyisége sokkal több. Az orgona pneumatikus rendszerrel működik, azaz sűrített levegő vezérli a billentyűket. A fúvója 2×1,5m, ebbe termeli be a motor a levegőt. A hangszer kúpládaszerkezetben készült, és 750 sípja van – a legkisebb 4 mm, a legnagyobb két és fél méter hosszú. A nagy sípok általában fenyőfából, a kisebb sípok kemény fából készülnek. Ha az orgonaszekrény festett, akkor fenyőből van, ha natúr maradt, akkor tölgyfából. Ez a bácsföldvári fenyőből készült. Jó állapotban maradt fenn, de sok minden nem működött, és a rengeteg szemét miatt nem szóltak a sípok – mutatja be a hangszert Tibor.

 Bácsföldváron három hét alatt végeztek a munkával, de olyan is van, hogy Tibor hétköznapokon több hónapon át van távol az otthonától.

 – Olyan élet ez egy kicsit, mint a vándorcigányoké vagy a vándorcirkuszosoké, mégis minden alkalommal izgalommal fogok bele a feladatba. Amikor hazaköltöztem, akkor azt vállaltam fel, hogy az itteni orgonákat tartom karban. Ezek között lennének igazán szép kihívást jelentő darabok is, ilyen a verseci orgona, amely ennek a bácsföldvárinak a háromszorosa, és szülővárosom orgonája is az lenne – teszi hozzá a fiatalember.

A bácsföldvári orgona felújítására a hívők adományainak köszönhetően kerülhetett sor.

(Magyar Szó Online)