2016.07.15.

Csurka István: Európa veresége

Európa beteg, nagybeteg. Öt és fél évtizeddel a második világháború befejezése után, és sok évvel a Szovjetunió összeomlása után lassan, folyamatosan bomlott fel, egy új egyenirányított glóbuszon kell szembesülnie végső alárendeltségével. Európa eltévedt önmagát keresve önmagán belül. Az új évezred kezdetén kiderülni látszik az, ami sok elmében már régóta világos, de kimondatlan, mert kimondhatatlanul fájdalmas tény, hogy a világháborút nemcsak a többiek által legyőzött Németország és a szövetségesei veszítették el, hanem Európa maga veszítette el. Megszállt és megszálló, legyőző és legyőzött vesztése között csak egy kis időrendi különbség van. S amikor a legnagyobb győztes, a Szovjetunió összeomlott, és ezzel egyidejűleg hatalmas felemelkedés lehetősége csillant fel a nagy vesztes, Németország egyesülésével, akkor azonnal megjelent a korlátozás parancsa, amely most már nemcsak Németországot, hanem egész Európát kötelezte szellemi, kulturális és gazdasági önkorlátozásra. Európa rá van kényszerítve a benne élő nemzeti szuverenitások korlátozására, de a nemzeti függetlenségek, saját kultúrák, helyi önállóságok Brüsszelnek való beszolgáltatása nem európai, hanem Európán kívüli érdek. Ez a beszolgáltatás tulajdonképpen kozmopolita homogenizálás. Arctalanítás és jellegtelenítés. Európa számára ez maga a halál.

Most apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, saját igények szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják. Európát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok – nacionalizmusok – küzdelme tette azzá, ami, most pedig anélkül, hogy az európai népek belső meggyőződésüktől vezérelve eljutottak volna erre az elhatározásra, feladják a függetlenségüket. Miért? Kinek az érdeke ez? Az amerikai világhatalom, amely egyre inkább a világ pénzügyeit intézők világhatalmává változik, egy olyan közös Európa megteremtése irányába tolja az egész Európai Uniót, ami ellenkezik mindegyiknek az alaptermészetével. Ugyanakkor az USA egyre szorosabban építi bele Izrael védelmi és politikai igényeit a saját világhatalmi katonai és pénzügyi fölényébe. A globalizmus Európa-képe egy brüsszeli kőműves-vállalkozásból malterozott jellegtelenség, egy kívülről irányított fogyasztás, amelyben sehol nem áll ellen az üzleti haszonnak a nemzeti öntudat. Ahol nincs is már nemzeti öntudat.

E tekintetben ma már csak sorrendek vannak: a parancsok előtti meghajlások sorrendjei. A vesztes Németországnak és volt szövetségeseinek előbb kell – kellett – meghajolniok, de ma Francia- vagy Olaszországban éppen úgy csak a nemzetköziség által irányított kozmopolita és libertáriánus politika folytatható, akár szocdem, akár kereszténydemokrata, akár eurokommunista mezben, mint Ausztriában vagy Lengyelországban. Mindegy, hogy melyik párt van kormányon, a szociáldemokrata-e, vagy a kereszténydemokrata, csak a globalizmus szempontjainak figyelembevételével kormányozhat, nemzeti politikát nem folytathat.

Az utóbbi években Európa a következő leckéket kapta. Részt kellett vennie egy számára érdektelen háborúban Irak ellen, amely semmilyen eredménnyel nem járt, csak elmélyítette a világválságot. Támogatnia kellett egy boszniai kalandot, amely nyilvánvalóan csak a koszovói háborúba torkollhatott. A Koszovóért folyó háború közben azonban még el kellett szenvednie és ki kellett fizetnie a benyújtott kártérítési számlákat. Összeírások kezdődtek, és aki üldözött hozzátartozójának eszébe jutott, hogy akár lehetne is még pénze ősei révén valamelyik svájci bankban, az feliratkozhatott. És Svájc fizetett.

1990 után Európa szovjet uralom alól felszabadult országaira sorra rászabadították a sokkterápiát és utána nyomban a privatizációt, és gyarmatosították őket. Most pedig csodálkoznak, hogy még élnek emberek az ősi földrészen, akik tiltakoznak a gyarmatosítás minden formája ellen. Magyarország mint a gyarmatosítás első számú, központi fekvésű célországa, elnyújtott sokkterápiát és gyors, vad privatizációt kapott. Mintagyarmat lettünk. Utolsó csatlósból, mégpedig.

Az utolsó felvonásban Európa rángatott országai részt vettek egy bombázássorozatban, amelyben egy nemzetállamot bombáztak le azért, hogy szűnjön meg az lenni, ami, de ez nem történt meg: Milosevics rendszere erősebb, mint valaha. Ellenben most hatalmas NATO-, illetve amerikai támaszpont épül Albániában és Koszovóban. Méreteit tekintve nagyobbak annál, mint hogy Koszovót őrizzék, sőt egész Szerbiára nézve is mamutok. Ez Izrael északnyugat felőli biztosítása.

A zárójelenet ismét Európán kívüli európai kötelezettségvállalás, de most csak hallgatni kell. Félre kell nézni, amikor egy népet kiirtanak. Ez egyben az orosz birodalmiság feltápászkodását is jelenti, amire Európának egyáltalán nincs szüksége, annál inkább Amerikának és Izraelnek. Hogy aztán Oroszország alkalmas lesz-e az ázsiai muzulmán államok féken tartására és az olaj őrzésére, azt most még nehéz megmondani, de arra máris alkalmas, hogy a befejezetlenül maradt muzulmánellenes háború bosszúszomjas terroristáit Európa világvárosaira szabadítsa. Ki fogja megszámolni, hogy hány ártatlan légi utas áldozata lesz a csecsenirtásnak? A túlerő háborúja és háborús politikája megbukott Belgrád ellen, megbukott Groznij ellen, a számlát azonban Európa állja. Irakkal szemben blokád van érvényben, Haider ellen blokádot hirdet a médiatúlerő. De ennek is megvan a visszahatása. Hál’ istennek.

Haider azonban mégiscsak kormányra került és egyelőre úgy áll a dolog, hogy az ellene folytatott szóháború is ugyanúgy befejezetlen marad, mint a fegyverekkel folytatott háborúk. Az eredmény eddig mindössze annyi, hogy a buta, kényszeres, vesztébe rohanó globalizmus két központja, Amerika és Izrael csinált magának Európa közepén egy fehér klagenfurti mumust, egy osztrák Szaddám Huszeint és az európai népek nagy részéből, franciákból, németekből, magyarokból s mindenkiből, akiknek még jelent valamit a szabadság és a függetlenség – ellenséget. Mert sok minden lehet igaz, vagy részben igaz, amit a tévécsatornák és a lapok elmondanak, megírnak és szétkürtölnek, de az bizonyosan nem igaz, hogy akár az osztrákok, akár a németek, akár az olaszok félnek Jörg Haidertől vagy attól, hogy a pártja kormányra került Bécsben. Nem, ettől nem fél senki Európában, ezt csak az európai szellemiség irányítása alól kikerült sajtó terjeszti, és ezt el akarják hitetni Európa népeivel. Megint át akarják nevelni Európa népeit.

Ebben áll tulajdonképpen Európa vesztessége. A háború után úgy látszott, hogy csak a németeket és az utolsó csatlósnak mondott magyarokat kell átnevelni, de 1968-ban már kiderült, hogy a gaulle-ista franciákat is. Később az átnevelés kiterjedt az északiakra és a déliekre, a szegény, két oldalról megtaposott és szétdarabolt lengyelekre 81 után várt az átnevelő tábor, és ránk, magyarokra a gulyáskommunizmus fertőtlenítője után ránk szabadították a liberalizmus kunbélás átnevelőit, és egész tömegtájékoztatásunkat ez a nemzetidegen társaság uralja. Mi örökös átnevelés alatt állunk és közben vészesen fogyatkozunk. Lehet, hogy a kettő összefügg?

A veszteség nagysága, pusztító volta abban mutatkozik meg, hogy ha most valamelyik európai nép ki akar törni ebből a liberális átnevelő táborból, akkor a globalizmus szószólói azonnal körülállják, visszalökik a szögesdrótok mögé, vagy egyszerűen legéppuskázzák a tévéőrtornyokból.

Európa vesztessége most abban áll, hogy a bécsi szociáldemokraták meg tudtak szervezni egy összeurópai tiltakozást a két szövetkező, a Néppárt és Haider pártja ellen, de e mögött a tiltakozás mögött egy Európán kívüli ország, Izrael állt, és e mögött pedig az az amerikai katonai hatalom, amely blokád alatt tart zsarnoki vezetésű országokat, de soha nem semmisíti meg rendszerüket. A kommunista zsarnokság ellen pedig soha sincs egyetlen szava sem.

Miközben Haider ellen tiltakozást vezényelnek, Gregor Gysi kommunista pártja bent van a német parlamentben. Oroszország kiirtja a csecseneket, Romániából pedig cián érkezik a magyar Tiszába. A határok felülvizsgálata azonban nem lehetséges. Az, aki a Tisza és a Duna mentén élő szegény, ciánozott magyarok önrendelkezéséért küzd, az nacionalista és szélsőséges. De hát mit jelentenek ezek a szavak ennyi cián, ennyi bomba, ennyi háború és ennyi tömegsír közepette? Hol van Európa híres tárgyilagossága és racionalizmusa? Haider, aki nem ölt, nem fenyegetett, nem vett el semmit senkitől, veszélyes, és azok, akiket most Bécsbe és más osztrák városokba szállítanak kirakatokat betörni, autókat felgyújtani, azok rendes emberek, azok védik a demokráciát?

Ez a képtelenség Európa veresége. Ez maga az európai betegség. A gondolkodás és az önkifejezés teljes szabadsága nélkül Európa megszűnik létezni. Ezt a százféle sajátságból összeállt organizmust nem lehet a fogyasztás kényelmébe csomagolva a nem gondolkodás tompaságába tolni, és fenyegetésekkel sem lehet amerikai átlagpolgárrá gyurmázni. Hogy Haidernek, Le Pennek, De Gaulle-nak vagy Franz Josef Straussnak igaza van-e, igaza volt-e, azt csak Európában lehet eldönteni, s minden kísérlet, amely aszfaltsimaságúra akarja ledöngölni az agyakat, amelyek egy gdanski villanyszerelő, egy bajor államférfi, egy karintiai értelmiségi táborát és híveit alkotják: Európa-ellenes. Erőszakos és végsőleg bukásra van ítélve még akkor is, ha egy ideiglenes hódolás – árulás – folytán előrenyomul.

Itt, Magyarországon mi vagyunk az egyetlenek, akik minderről őszintén, hitelesen és bátran szólni merünk. Ütnek is érte eleget. Ezért ébresztő munkánkat, felvilágosító és új magyar, nemzeti közvéleményt teremtő munkánkat nem hagyhatjuk abba. Ezeréves keresztény állam, több ezer éves nemzet fiai vagyunk. Nekünk Európa valóban érték, a hazánk, egyszerre Szent István koronája és 1848 ifjonti felhevülése, ’56 önfeláldozása és mindenekelőtt a szabadság.

2000. II. 10.