vissza a főoldalra

 

 

 2016.07.15. 

Az osztrák alkotmánybíróság döntött, meg kell ismételni a választást

Mintha a megbukott neoliberális világnézetek és a nagyhatalmak pénzvilággal összefonódó érdekszövetsége lelepleződés idején még inkább azt célozná, hogy az egyes ember fejében egyre nagyobb legyen a káosz. Ne lásson tisztán. A megvásárolt újságíró (copyright by Ulfkotte) és a sajtó szerepe pedig a félrevezetés közvetítése, azzal, amit mond és amit elhallgat. Paul Lendvai persze jobban tudja. Azt mondja a vén hantás, dehogyis volt itt csalás, csupán schlamperei miatt kell megismételni az elnökválasztás második fordulóját Ausztriában. Az okirat-hamisítás, a választási csalás, ha ők követik el, csupán schlamperei-jé, azaz rendetlenséggé szelídül.

Ne mondjuk, hogy nem tudjuk, hogy nem tudtuk, mindenki beszélte, most is beszélik, bizony-bizony a liberális demokraták globalice csalafinta emberek. Hogy ezen a nyilvánvaló és durva választási eredmény-hamisításon lebuktak az kész csoda, vagy nagyon is várható volt. A fák azért csak nem nőnek az égig. Most is nyomták természetesen, hogy az összeesküvés-elméletek hívei már megint mit gondoltak? Mégis csak győztek a zöldek, meg a józan ész. Hát ez az, éppen ez az, amit már nem tudtak lenyomni az osztrák alkotmánybíróság torkán. Hiába akarták átverni ezt a képtelenséget is. Most legyünk őszinték magunkhoz legalább. Adva van egy jóképű, szimpatikus, kedves ember, aki nem cukiskodik, nem édeleg, hanem kerek perec kimondja, amit az emberek hallani akarnak. Ez bűn? A népfelség és a demokrácia az mi a bánat, ha mindenkire tekintettel kell legyen a politikus, kivéve az őt megválasztókra. Az emberek nem húgyagyú, impotens, a saját árnyékától is megriadó vezetőt akarnak. Pedig a nyugati országok, jelesül Ausztria eddigi vezetői pont ilyenként ültek nyelvükkel a szájukban, Hofer és a Szabadságpárt pedig bejelentette, tesz a politikailag korrekt beszédre, nem akar több migránst látni, punktum. Naná, hogy győz. Hát ki az a megveszekedett hülye, aki örül annak, ha a szép idegenek elözönlik a saját hazáját. És ki az az elmebeteg, népellenes szemét, aki kitalálja, hogy azért vegyen föl Európa minden országa kölcsönt, hogy kellőképpen ki tudja elégíteni a migránsok igényét, szociálisan, egzisztenciálisan, kulturálisan. És ki az a hazaáruló, aki ezt a saját népével el akarja fogadtatni? Nincs talán elég rászoruló ember a kontinensen? Nincs már senki az európaiak közül, akinek szociális, kulturális, egzisztenciális téren hiánya lenne?

 

czyla