vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.03. 

Nem lesznek helyi népszavazások a romániai önkormányzati választások napján

Megsemmisítette a román Alkotmánybíróság a bukaresti kormány sürgősségi rendeletét, mivel úgy vélte, az az alaptörvénybe ütközik. Júniusban rendeznek helyhatósági választásokat, ahol több ezer magyar jelölt fog indulni. Az Ab mostani döntése azokon településeken okozhat gondot Romániában, ahol települések egyesüléséről, illetve különválásáról írtak ki helyi referendumot június 5-ére, abban a reményben, hogy így sikerül meghaladni az egyébként nehezen elérhető ötven százalékos érvényességi küszöböt.

 Nagyvárad és Váradszentmárton

 A legnagyobb tétje a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről harmadik alkalommal kiírt népszavazásnak volt. A nagyváradi liberális (PNL-) többségű önkormányzat a Váradszentmártonhoz tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő bekebelezésében érdekelt.

 A tavaly májusban és júniusban megrendezett első két népszavazáson Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de Nagyváradon egyik referendumon sem volt meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. A nagyváradi magyarság ellenzi az egyesülést, mivel azzal a jelenlegi 24,5-ről 22 százalékra csökkenne aránya a városban, közel kerülve a 20 százalékos küszöbhöz, amely alatt elveszítené az anyanyelvhasználat jogát a helyi közigazgatásban.

 Nem a referendumokkal, a kormány döntésével volt gond

 Ahhoz, hogy az önkormányzati választásokra kialakított választási infrastruktúrát a helyi referendumokra is igénybe vehessék, a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel módosította a népszavazásokról szóló törvényt.

 A PNL legfőbb riválisának számító Szociáldemokrata Párt tiltakozása nyomán azonban az ombudsman alkotmányossági kifogást emelt a sürgősségi eljárás ellen: ennek adott helyt csütörtökön a taláros testület.

 Az alkotmánybírák nem vitatták, hogy hasznos lenne az önkormányzati választások napján megrendezni a helyi népszavazásokat, azonban szerintük semmi sem indokolja azt, hogy emiatt a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a népszavazási törvényt.

 Romániában a kormány halaszthatatlan ügyek rendezése érdekében törvényerejű sürgősségi rendeletek kibocsátására jogosult, amelyek azonnal hatályba lépnek, és csak utólag kerülnek jóváhagyásra a parlament elé. A taláros testület szerint azonban a helyi népszavazások ügye nem volt halaszthatatlan.

 

MTI