vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.08. 

MEGJELENT A MAGYAR FÓRUM 23. SZÁMA!

A tartalomból:

 Csorja Gergely: Kirúgták Novákot, avagy mit hagytak az oroszok a spájzban

Az alvilági bohózat, mely lényegében a Jobbik története, újabb fordulathoz ért. Vona Gábor kirúgta Novák Elődöt a frakcióból. Novák erre állítólag visszaadja a mandátumát. Novák eltávolítása a Jobbik kongresszusa előtt kezdődött. Vona élt vétójogával, és nem hagyta, hogy Novák alelnöknek jelölje magát. Novák ennek ellenére elindult, előtte programnak beállított odamondással, fenyegetésnek felérő irattal puhította a tagságot. Sikertelenül. Így aztán némi háborgás után, különösebb botrány nélkül felállt az új elnökség. Miután Vona megígérte, hogy Novák maradhat „szakpolitikus”, megszavaztatta az elnökséget, hogy Novákot hívják vissza a frakcióból. Novák ügyesen kitalált kommunikációs panellel reagált kirúgására. A Vona vezette tékozló fiú, a Jobbik, akárhogy is, de az ő gyermeke, így most ő bölcsen, tisztességgel a háttérbe vonul, és aggódó tekintetét a Jobbikon tartja, hogy aztán a megtért gyermeknek megbocsáthasson.

 Csurka István: A Gyurcsány-klikk utolsó kísérlete: az új proletárpárt, a Jobbik létrehozása és felfújása

A figyelmeztetéshez való joggal élek most. Ez így hangzik: semmi sincs befejezve, minden csak elkezdődött. Azon a magyar, keresztény középrétegen, azon a két és fél millió magyaron múlik most minden – amelyik eddig elhajtotta, türelmével és erejével feltolta a meredek tetőre a közös szekeret, azokon a szavazókon, akik a múltban megszokták, hogy várnak, amíg kiszolgálják őket, vagy megmondják nekik, hogy már minden elfogyott és menjenek szépen haza –, hogy mi lesz ennek a szép és jó kezdetnek a folytatása. Nem a pártok sorsa érdekes mostantól, hanem a magyarságé. Ezt kell szem előtt tartani. Csak a magyarságot. Amit hatvanöt éve, 1945 óta nem tartott szem előtt semelyik uralkodó párt, hatalom, idegenszolgálat sem. És mert annak a két hétnek a magyarra figyelmezését szörnyűen megtorolták. (2010)

 Őrzők, vigyázzatok a strázsán!

A módszer nem ismeretlen, de csak a magyar társadalom idősebb, érdeklődőbb generációja előtt. Ők még élénken emlékeznek arra, hogy volt már itt egy apró, tizenvalahány százalékos párt. Attól tartunk, hogy a középkorúaknak is csak dereng valami. A fiatalabbak pedig nem tudják, mi a pálya, mert az elvtársak a történelemtanítást felesleges úri huncut ágnak, polgári csökevénynek minősítették éppen az aprópárt felívelésének évtizede idején, történelemhamisításban utaztak inkább. Meg jegyezzük, ők azóta is hazudnak rendületlenül. Ezért van az, hogy amit és ahogyan meg kellene látnia, észre kellene vennie magától annak, aki 1990 körül született, nos, arról mondjuk meg őszintén, az érintettnek lövése sincs. Honnan lenne?

 A lengyelországi kémelhárítás letartóztatta Mateusz Piskorskit

A lengyel Belbiztonsági Ügynökség különleges egységei letartóztatták az oroszbarát Változás párt (Zmiana) vezetőjét, Mateusz Piskorskit. Házkutatást tartottak a párt irodájában és a tagok otthonában. A lengyel politikus a jobbikos Gyöngyösi Mártonnal is találkozott. Ez az ügy is jól mutatja, amire már korábbi elemzéseinkben felhívtuk a figyelmet: az európai populista és radikális jobboldal egy része a Kreml-közeli körök befolyási övezetévé vált, ami egyre több európai kormányzatot sarkall aktív válaszlépésekre. A lengyel titkosszolgálat (Agencja Bezpieczeństwa Wewnętrznego, ABW) ugyan még nem adott ki hivatalos közleményt a történtekről, de belső források szerint az intézkedések mögötti gyanú „Oroszország részére történő kémkedés”.

 Hétszáz ápoló szerezhet magasabb szakképesítést

Elkötelezettek vagyunk az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása mellett

Az új, megfelelő szakmai kompetenciákat biztosító szakképzés megteremti a szakmai előmenetel lehetőségét – szögezte le Dr. Mészáros János. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy anyagilag is ösztönzik a képzésben résztvevőket, hiszen lényeges a szakápoló-utánpótlás kérdésének megoldása.

 A baloldal most sem támogatná a családokat

A gyermekek mellett a kormány sokkal többet tud fordítani a bölcsődei dolgozókra is

Több jut a bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetésre. 2017-ben a rendszerváltozás utáni legnagyobb összeget, 74 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az elmúlt évek legnagyobb otthonteremtési programja zajlik hazánkban. 211 milliárd forintot különített el erre a jövő évi költségvetés – sorolta a változásokat Dunai Mónika. Az országgyűlési képviselő megemlítette, a családi adórendszer 2010-es bevezetése óta minden évben több pénz marad a magyar családok zsebében.

 Haraszti: Együtt kell működnie a baloldalnak a Jobbikkal

SZDSZ+Jobbik –Összenő, ami összetartozik

A centrális erőtér lényege, hogy az ellenzék pártjai – a baloldal és a Jobbik – jó eséllyel egyetlen kérdésben sem fognak össze, és ennek köszönhetően „az idők végezetéig” marad a jelenlegi aránytalan választási rendszer és a Fidesz ebből következő túlhatalma – mondta az ATV Szabad szemmel című műsorában Haraszti Miklós egykori rendszerváltó ellenzéki, az SZDSZ egyik alapítója, az EBESZ volt médiabiztosa. Haraszti szerint az ellenzék helyzete a jelenlegi választási rendszerben reménytelen, ezért javasolta nemrég a 168 órának adott nyilatkozatában, hogy a Fideszen kívül az összes politikai erő – tehát a baloldal és a Jobbik együtt – közösen szorítsa rá a kormánypártokat egy arányos választási rendszerben lebonyolított voksolásra, ha pedig ez nem sikerül, közösen hirdessenek bojkottot.

 Drogfüggőség

A drogelosztó maffia is kiépítette térfigyelő rendszerét

A kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegek komplex kezelése, ezért a prevenció, a büntetőjog és a rehabilitáció területén is fontos döntések születtek az elmúlt években – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Emberbarát Alapítvány budapesti szakmai konferenciáján. A rendezvényen részt vett Ferencz Orsolya, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke, akit VIII. kerületi drogellenes tevékenységről kérdeztünk.

 Piros betűs nap ünnep nélkül

2010-ben a rendszerváltás egyik óriási mulasztását pótolta a hatalomra kerülő Fidesz-kormány a kettős állampolgárság megadásával, majd ezzel együtt június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Nagyon helyesen, hogy ez a nap ne csak a gyászé legyen, hanem összetartozásunknak és szétszakíthatatlanságunknak is hangot adjunk. Piros betűs nap lett június 4-e, mégis úgy kellett utánajárnom, hogy egyáltalán milyen ünnepi rendezvényen vehetnék részt. Kisebb-nagyobb helyi megemlékezéseken kívül a központi „eseményre” alig találtam rá az interneten. E szerint 9 órakor volt zászlófelvonás, ami valljuk be, nem sok embert vonz, majd délelőtt a Magyarság Házában mondott beszédet az egyik nemzetpolitikáért felelős államtitkár, délután pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon lépett fel a Créme de la pop, a Maszkura és a Tücsökraj, valamint a Compact Disco. Az előadóknak nem hogy a naphoz, de még a népzenéhez sincs közük.

 Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor Program

A Petőfi Sándor Programot 2015. március 15-én hirdette meg a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság. A program az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot – közölte Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette: a program elsősorban nem anyagi segítségnyújtás céljából jött létre, hanem más módszerekkel, a kiküldött ösztöndíjasok által végzett identitáserősítő, hagyományőrző és közösségépítő munka által próbálja segíteni a szórványban élő magyarokat.

 Sine ira et studio?

Hétvégi cikkében Bayer Zsolt szembeállította egymással a dalai lámát és Ferenc pápát. Míg előbbi belátja, hogy nem szabad mindenkit beengednünk Európába, addig a jobboldal közismert publicistája szerint Róma püspöke azt mondta, hogy be kell fogadnunk mindenkit. Sőt rendszeresen ostorozza Európát kegyetlenségéért, nem veszi észre az öreg kontinens veszélybe sodródását, az európai embereket félrelökve csak a migránsokkal foglalkozik, templomokat nyittat meg számukra. A liberálisok imádatának tárgyává vált, hiszen azok nem győznek vele példálózni. Papjai pedig arra szólítanak fel, hogy tűrjünk el mindent a bevándorlóktól és rejtsük el hitünket. Meglehetős gúnnyal ír Bayer Zsolt a pápáról, farizeusnak, öntetszelgőnek, magamutogatónak és „szentferenceskedőnek” nevezi. Engedtessék meg, hogy kicsit árnyaljam a képet, azért Ferenc pápára ne úgy tessék gondolni, mint aki egymaga testesíti meg Soros Györgyöt, Angela Merkelt és Gyurcsány Ferencet.

 Nagydíj és környéke

Nemzetek fölötti birodalom diktál

Május 24-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016. évi első rendes közgyűlésén a Pesti Vigadóban átadták a köztestületi díjakat. Az MMA Nagydíját Balassa Sándor vette át. A Kossuth-díjas zeneszerzővel a Nemzet Művészével otthonában a díjak értékéről, az európai zenei kulturális kínálatról, a nemzeti operák sorsáról, a lélekhez szóló zenéről beszélgettünk.

 Vitatott államszervezeti megoldások

A RETÖRKI könyvbemutatója az ELTE Jogi karának Aula Magna termében

Május 31-én, 17 órakor mutatták be Kukorelli István és Tóth Károly A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai című kötetét. A RETÖRKI mintegy négyszáz oldalas kiadványában Kukorelli István dolgozta fel az Országgyűlés 1985–1990 közötti időszakát, az 1990-es MDF–SZDSZ-paktumot követő alkotmánymódosítást és az Alkotmánybíróság létrejöttét, jellemzőit. Tóth Károly elsősorban az alkotmányozó nemzetgyűlés, a kétkamarás parlament, a kétharmados törvények és az államfői jogkörök problémájával foglalkozott a kötetben. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter méltatásában hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás közjogi kérdéseit feldolgozó hiánypótló munka jelent meg. A miniszter Kukorelli István szavaival kezdte beszédét, aki az 1985 és az 1990 közt regnáló országgyűlést szellemesen az utolsó rendi országgyűlésnek nevezi. Majd Talleyrand-t idézte: „nem ismerheti az élet édességét az, aki ki nem élt az ancien régime idején.” Miniszter úr felvetette a kérdést, hogy a Kádár-korszak a mi ancien régime-ünk volt, vagy édes volt-e? A válasz: nem! Legfeljebb arról lehet szó, hogy fiatalabbak voltunk, így minden ancien régime édes lehet. Ezt követően a forradalmakról beszélt. „Ha a forradalom fogalmát meghalljuk, akkor 1789 és 1989 juthat eszünkbe. Kétszáz évig azt hitte mindenki, hogy csak erőszakos forradalommal lehet kedvező változást elérni.”

 Csorja Gergely: AZ EMBERISÉG VÉGNAPJAI

Kairó a maga 20 milliós lakosságával akár impozáns város is lehetne. De nem az. Kairóban minden félig van kész. Befejezetlen házak, befejezetlen utak, kiszállított, de fel nem állított villanyoszlopok, félig elkészült parkok, megalomán félig kész építkezések. A láthatóan évek, évtizedek óta befejezetlen építkezések lehangoló képét tovább rontja a mindent elárasztó szemét. Pillepalackok, nejlonzacskók, és papírszemét fed mindent. Utat, folyót, parkot, sivatagot. Kairó nem azért ilyen lehangoló, mert valami szörnyű szegénység tombol Egyiptomban, bár nyilván a szegénység is közrejátszik, hanem azért, mert a szemét az ott lakókat valójában nem zavarja. Drága autókkal állnak a félkész épületek alatt üresen álló, épphogy kikotort és szeméttel gazdagon behintett „garázsokban”. De talán az egészen sajátos világlátás legkifejezőbb megnyilvánulását a piramisoktól nem messze láttam: Egy út menti közparkban városi kertészek éppen bokrokat vágtak formára, közben pedig locsoltak a 38 fokos melegben. A kertész vidáman locsolta a gyepet és a legkisebb mértékben sem zavarta, hogy egy hazai szeméttelepnek is becsületére válna az a zacskó- és palackmennyiség, mely az éppen ápolt parkot borítja. Rádiótelefonnal, újautóval, plazmatévével bőven el van látva az Egyiptomi társadalom. Ivóvíz, a számunkra élhető környezet azonban alig található a Fáraók földjén. Ennek ellenére Egyiptom százmilliós lakossága évente 2 millió gyerekkel gyarapodik.  Ez a látszólag élhetetlen környezet valójában egy embergyár, ahol olyan emberek millió „készülnek”, akiknek teljesen normális, ha a folyón egy híd alatt több száz méternyi szemét torlódik fel, ha a legkisebb nézetletérést is hangos ordítozással intéznek el, vagy ha néhány férfi elkap egy-egy lányt és kicsit szórakozik vele.

 Zombor és a magyar forradalom

A magyarországi forradalomról a délvidéki zomboriak, ahogy Cirkl Rudolf nyilatkozta, a Szabad Európa Rádiót hallgatva szereztek tudomást. A Zombori Újság viszont csak egyszer, 1956. november 23-án említi a magyarországi eseményeket, egy hónappal a forradalom kitörését, és annak elfojtását követően. Ebben a cikkben az akkori Jugoszláv állam hivatalos állásfoglalását tükrözték. Pedig akkor már igen sokan voltak és érkeztek menekültek Zomborba. – A városban csak erről beszéltek, kortól, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, de azért nem nyíltan, mert vigyázni kellett a hatóságra – mesélte Cirkl Rudolf. A forradalom hatására a zombori magyarok szervezkedni kezdtek. Refle László, a Kaszinó akkori elnöke és Kolarity Gábor vegyész a Kaszinó könyvtártermében elkezdték a fiatalok beszervezését abból a célból, hogy zombori fiatalokat juttassanak át a határon a magyar forradalmárok megsegítésére. A főszervezők Cirkl Rudolfot és Horvát Jakabot bízták meg az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) telepén lévő fiatalok beszervezésére. Merkl József és Szadovszki József ezt a megbízatást a Felsőváros nevű negyedben vállalták. E két negyedben élt a zombori magyarság többsége.

 Állítsunk közösen emléket 1956 hőseinek!

A Magyar Fórum heti és havi számaiban, internetes megjelenésein, valamint egy önálló kötettel kíván emléket állítani a magyar szabadságharcosoknak. Csatlakozzanak mozgalmunkhoz és segítsenek nekünk!

Várjuk szerkesztőségünkbe

fényképeik
mozgóképeik
rajzaik
hanganyagaik
visszaemlékezéseik
ritkaságaik
kiadatlan könyveik
cikkeik

bármilyen 1956-hoz kapcsolódó emlékük, relikviájuk eredetijét vagy másolatát. Segítségüket előre is köszönjük!

1956@magyarforum.hu

1092 Budapest, Ráday u. 32. III. emelet 3.

Aki anyagi támogatással szeretne hozzájárulni mozgalmunkhoz, annak támogatását az alábbi számlaszámra várjuk: 11712004-20341426-00000000; A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány. 1956 hősei a mi hőseink! Legyünk mindannyian büszkék rájuk!

 

Keresse a heti Magyar Fórumot június 9-étől az újságárusoknál.

 Most érdemes előfizetni!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amint októberben főszerkesztőnk cikkében jelezte: „Anyagi gondjaink továbbra is égetőek. Így nem tehetünk mást, mint hogy megemeljük az újság árát. A Magyar Fórum évtizede, vagy talán még régebben változatlan áron jut az olvasóhoz. Most kénytelenek vagyunk a 247 forintos árat felvinni 350 forintra. Tudjuk, hogy sokak számára ez a 100 forint is nagy teher, mégis azt kérjük, hogy tartsanak ki mellettünk és támogassák továbbra is lapunkat azzal, hogy hétről hétre megvásárolják, vagy időszakosan előfizetik.” Most érdemes előfizetni. Az előfizetési díjak változatlanok. A 2015-ös évi árak. A Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12.844 Ft ., fél évre: 6422 Ft . A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft . Számlatulajdonos: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, számlaszám: 11712004-20341426-00000000. Előfizetéssel kapcsolatos információ: info@magyarforum.hu; +36-1-781-3236. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

 Amennyiben csekken fizet elő, kérjük, igényelje telefonon, vagy e-mailben a csekket, amit elküldünk önnek, és kérjük, olvashatóan töltse ki a feladóvevényt.

 

KÜLFÖLDI olvasóinkhoz!

 Szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a nemzeti szellem, a keresztény erkölcsiség fórumát. A Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre 200 USD, a Magyar Fórum hetilap előfizetési díja egy évre 200 USD. Az előfizetés forintban és devizában történhet.

 Számlaszám:

 11712004-20341426-00000000

 Számlatulajdonos:

 A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

 Számlavezető:

 OTP Bank Zrt.

 SWIFT (BIC) kód:

 OTP V-HU-HB

 IBAN-szám:

 HU36117120042034142600000000

 Kérjük, ne felejtse el megadni az előfizetés időtartamát, illetve pontos nevét és címét!

A Magyar Fórum korábbi cikkei elolvashatók a fuggetlenseg.hu és a Facebook oldalon – amennyiben elnyeri a tetszését az oldal, kérjük „tetszikelje”.

 /https://www.facebook.com/magyarforumonline?fref=ts/

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2016. júniusa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.