vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.10. 

Serédy Zsófia, a titokzatos krasznahorkai úrnő múmiája Betlérben tölti a nyarat

Egyes hírekkel ellentétben sosem volt kétséges, hogy az üvegkoporsóban ki fekszik

Úgy tűnik, a betléri kastélyban a titkokkal övezett Serédy Zsófia bárónő személye lesz az érdeklődés középpontjában idén nyáron. A látogatók június 9-től többek között megtekinthetik az úrnő arcának plasztikából készült rekonstrukcióját, illetve az úrnő mumifikálódott testét is.

A kiállításra tizenöt szlovákiai, magyarországi és romániai közintézmény kölcsönzött egyedülálló dokumentumokat és gyűjteményi tárgyakat. Az érdeklődők így több mint száz, a 17. és 18. századból származó értékes tárgyat tekint­hetnek meg, amelyek között jelentős számban vannak a Krasznahorka vára eredeti berendezéséből származó darabok. Serédy Zsófia életét és korának kultúráját hűen tükrözik a legközelebbi hozzátartozóihoz kötődő tárgyak, mint például az egyedülálló reneszánsz és barokk éksze­rek, aranyműves munkák, üvegek és kerámiák, képzőmű­vészeti alkotások és bútorok.

 A kiállítás húzóereje és minden bizonnyal legérdekesebb “tárgya” pedig maga a múmia lesz, amelyet a Pozsonyi Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia kutatói alapos vizsgálatnak vetettek alá. Ennek eredmé­nye többek között Zsófia arcának rekonstrukciója is, ame­lyet plasztika formájában ugyancsak bemutatnak.  

“A múzeumunknak otthont adó And­rássy-kastélyban reprezentatív kiállítást rendezünk, amely egyúttal Krasznahorka vára új tárlatának előkészü­leteit is jelenti. A kiállítás célja, hogy történeti és forráskutatások alapján közelebbről mutassa be Serédy Zsófia, e titokzatos személyiség életét. A kiállítást 2016. szeptember 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők” – tudtuk meg Krajči Judittól, a múzeum munkatársától.

 Noha a közelmúltban felröppentek olyan hírek, hogy a mumifikálódott test nem is Serédy Zsófiáé, kérdésünkre a múzeum munkatársa elmondta, hogy egyes médiumok félreérthettek valamit, mert csak arról volt szó, hogy néhány korabeli ábrázolás alatt tüntették fel tévesen a nemes hölgy nevét. Az sosem volt kétséges, hogy az üvegkoporsóban ki fekszik.

 Zsófia minden bizonnyal 1663 körül látta meg a napvilágot egy gazdag és jelentős erdélyi nemesi család tagjaként. Első férje a magasrangú katonai tiszt­viselő, Kolozsvár főkapitánya és a megye ispánja, Rhédey Ferenc volt. Zsófia 1689-ben ment férjhez I. Andrássy Ist­ván báróhoz, és így házassága révén a Krasznahorka vá­rát a 16. század óta birtokló Andrássy család tagjává vált. Zsófia élete nagy részét a szüleitől örökölt erdélyi uradal­mak és a második férje birtokai közötti utazásokkal töltöt­te. A lőcsei, rozsnyói, eperjesi és budapesti levéltárakban fellelhető dokumentumokból Zsófia mesés gazdagságá­ról értesülhetünk: luxusruhák, ékszerek, ezüst és arany edények voltak a tulajdonában.

 Az úrnő valószínűleg 47 évet élt, és a II. Rákóczi Ferenc vezette utolsó rendi felkelés alkonyán, Krasznahorka vá­rában érte a halál. A krasznahorkaváraljai plé­bániatemplom kriptájában temették el, ahol több mint száz év elteltével szinte sértetlen állapotban találták meg a holttestét. Mivel ez egyedülálló jelenségnek számított, az Andrássy család tagjai úgy döntöttek, hogy Zsófia földi maradványait a várba szállítják, ahol a Szűz Mária Menny­bemenetele-kápolnában helyezték el.

 

(felvidek.ma)