vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.17. 

Egy rádió a Csallóközből

Talán kevesen tudják, de egy rádió is működik a Csallóközben, Tollas Rádió néven. Kéthetente háromórás műsorral jelentkeznek az interneten, régióbeli interjúkkal és zenével. Kérdéseinkre a rádió csapata válaszolt, melyből megtudhatjuk az elnevezés okát és betekintést nyerünk mindennapi munkájukba.

 Mikor és milyen megfontolásból alapítottátok a rádiót?

 Régi álmunk volt egy rádióállomás létrehozása. Körülbelül három évvel ezelőtt, mikor megalakult a Durvacrew polgári társulás, közelebb kerültünk a megvalósításhoz. A Durvacrew jóvoltából lett végre egy házikónk, úgymond játszóterünk, ahol megvalósíthatjuk magunkat. Ezt nevezhetjük egy független kultúrháznak, ahol az emberek kiélhetik zenei, képzőművészeti vagy egyéb ambícióikat. Létre akartuk hozni egy új halmazállapotát is a mi kis csiszolatlan társaságunknak. A lokális kulturális élet telítődött, semminek sincs már értéke, mivel azt hiszik, hogy mindennek van. Sok tehetségtelen ember kap és ad teret magának, ezt művészetnek titulálva. Mi ellenpólust szeretnénk létrehozni, értékes emberekkel beszélgetni, ismeretlen zenéket bemutatni, és másfajta információt sugározni. Maga a rádió kiváló médium, gyorsan terjed, és úgymond oda üt, ahova kell.

 Ebben a régióban korábban nem volt rádió…

 A Csallóközben még sosem volt rádió, ez is egy csalogató lehetőség. A kis helyi rádiók működésének, Magyarországgal ellentétben, Szlovákiában sem hagyománya, sem megfelelő jogi és technikai háttere nincs. Az ideális persze az lenne, ha egy valódi, földi sugárzású műsort terjeszthetnénk, melynek frekvenciáját azután bármelyik készülékkel fogni lehet. Sajnos a frekvenciabérlet és a technikai háttér megvásárlása irreálisan sok pénzbe kerül, így maradtunk a mára már széles körben elterjedt internetes terjesztésnél. Az adást így például személyi számítógépen, okostelefonon vagy tableten lehet elérni a stream.tollas.org címen.

 Miért Tollas a rádió neve?

 Mindenki találkozott a falvakban, városokban megafonnal rikácsoló ószeressel, ahogy a helyiek hívják: a tollassal. Számunkra ez egy afféle doboz kerekeken, fura akcentusú bajszos emberrel, aki összeszed mindent, ami számára érték, az embereknek viszont már nem. Legszívesebben kidobnák, vagy el szeretnék felejteni. Nos, ezt az “összeszedjük, majd újrahasznosítjuk” koncepciót kicsit továbbgondolva—nem materiális dolgokra—jött az ötlet. Egy rikácsoló, szaladgáló misztikus csodadoboz, ami meglepetést és örömet okozhat nekünk és persze a hallgatóknak egyaránt.

 Mennyien dolgoztok a rádióban? Volt esetleg korábban ezzel tapasztalatotok?

 Jó pár ügyes ember kell egy rádióhoz, és természetesen a Durvacrew ház is, mint az ötletek és tehetség melegágya. Jelenleg zenei szerkesztőként és amolyan mindenes koordinátorként közreműködik Kovács Ákos, műsor szerkesztő Takács Gergely, a rádiónk hangja Héger István, Kovács Norbert és Takács Gergely, a technikai háttérért Derzsi Dávid és Varga Ferenc felelős. A hangmérnöki utómunkát pedig Kovács Ákos végzi. Aztán ott vannak még azok, akik valamilyen formában közreműködnek az adások és az egyes műsorszegmensek elkészültében—a teljesség igénye nélkül: Kovács Andrea, Sipos Janka, Varga Bianka, Hodosy Péter, Rásó Attila, Tarr Kálmán, Ugróczky István és Soóky Péter. Rádiózással nem volt tapasztalatunk eddig, kivéve Héger Istvánt, aki annak idején a Vámbéry Ármin Gimnáziumban már csinált iskolarádiót, ez “Borzadó” név alatt sugározta a tantermekbe az őrületet. A Tollas csapat sokoldalú. Valakihez az élő riport műfaja áll közelebb, míg más marad a vezetékek forrasztásánál vagy például az online tartalmak kezelésénél, mint Tarr Kálmán, aki párszor Hongkongból is jelentkezett ahol cserediák volt. Legfőbb ceruza forgatónk Németh Gergely az ő kezét dicsérik a míves grafikák, és a tollas arculatát is ő faragja a lehető leghitelesebben csallóköziesre. a Mindenki hozzáteszi, amit tud a Tollas rádió működéséhez.

 Milyen időközönként sugároztok?

 Mivel mindegyikünknek más munkája is van a rádión kívül, így egyelőre kéthetente kedden este hét órától három órás műsort sugárzunk, de lassan talán elérkeztünk oda is, hogy heti szinten fogjuk mindezt tenni. A világháló adta lehetőségeknek hála, a fennmaradó időben a régebbi adások véletlenszerűen ismétlődnek, így megmarad az adások folytonossága és rádiós jellege. A Tollas Rádió eddigi adásait mindig rendszeresen archiváljuk, így a hallgatók mindig elérhetik a konkrét műsorokat is.

Mi mindenből áll egy adás?

 Minden adás a program megtervezésével indul: ki legyen a riportalany, mi legyen a téma, összeszedni érdekes híreket, témákat, zenéket és műsorokat. Majd jön az improvizált stúdió előkészítése, hangtechnika, mikrofonok beállítása és persze a kis hírverés az adások előtt a szociális hálón és a valóságban is.

 Mi alapján választjátok ki az adás programját?

 Filozófiánk a lokális jelleg megtartása. Szeretjük Csallóközt, ez a szülőhelyünk, ide kötnek elválaszthatatlanul a gyökereink. Tiszteljük és védjük a környezetünket, az itteni embereket, értékeket és kultúrát. Ezt az aranykertet öntözgetjük, gondozzuk, aztán szedegetjük a gyümölcsöket, amit ad nekünk. Ez a hitvallás az adás minden egyes percén átsugárzik.

 Adásaink általában ismétlődő, tematikus és szabad szegmensekből állnak. Fontos szerepet kap az élő riport érdekes emberekkel, akik valamilyen módon értékesek a hallgatók és a helyiek számára: zenészek, néprajzkutatók, tudósok, művészek, tanárok, sportolók, tehát bárki, aki valamiben kivételes és tiszteletet érdemel. Nem maradhat el az esti mese, az ismeretterjesztő műsor, vers, hírek, filmelemzés, könyvajánló és persze sok-sok zene.

 Milyen típusú zenét játszotok a leggyakrabban és miért?

 A zene összegyűjtésénél egyetlen fontos szempontot tartunk be: azt, hogy független előadóktól, kiadóktól válogatunk, természetesen az ő beleegyezésükkel. Eleinte aggódtunk, hogy vajon össze tudunk-e szedni annyi zenét, hogy minden adásra jusson, de gyorsan kiderült, rengeteg jó zene van körülöttünk. Amint az a Tollas rádió fejlődése közben kiderült, remek kiadókat és független zenészeket találtunk és találunk egy kis utánajárással, akiket nem ont magából a populáris giccs-média. Ezek az emberek nincsenek elkötelezve senkinek és rettenetesen tehetségesek.

 Nem szeretjük a jogdíjfizetést olyan szerveknek, akik harmadik, felesleges elemként odafurakodnak a zenész és a hallgató közé, lefölözni a tejfölt más munkája után. A zenéket stílustól függetlenül válogatjuk. Mindegy, hogy az adott dal folk, elektro, klasszikus zene, rock, hardcore, funky, hiphop, vagy bármi. Csak az fontos, hogy jó legyen, inspiratív és független.

 Kaptok visszajelzéseket a hallgatók felől?

 Egyre nagyobb a hallgatottságunk, terjedünk, mint az ásítás vagy a nevetés. Biztosak vagyunk benne, hogy a Tollas rádió kezdeményezése jó és értéket teremt, pont ezért kevésbé fontos a hallgatóság olyasfajta növelése, mint azt egy kereskedelmi rádiónál megszokhattuk. Aki hallgat minket, azért teszi, mert tetszik neki az adás, nem pedig azért, mert rákényszeríti a választék hiánya vagy a közízlés. Persze jól esnek a pozitív visszajelzések, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy jól csináljuk a dolgunkat. Hiányzik az embereknek már az ilyesfajta őszinteség, nyersesség a mai parfümözött–rothadthúsos világunkban. Mára már szerencsére oda fejlődtünk, hogy más médiumok is érdeklődnek irántunk, újságok, rádióállomások, stb. Kicsit talán irigylik is a mi függetlenségünket és kötetlen hozzáállásunkat, persze pozitív értelemben.

 Tavaly a Gombaszögi Nyári Táborban is aktív résztvevők voltatok.

 A tollas teljes stábja stúdióstul az egész hétre. Volt egy külön durvacrew sziget a fesztiválon, ahol szolt a tollas minden nap, valamint lent a táborban hangszórókon ment az elő adás. Riportokat csináltunk a fesztivál fellépőivel, lakóival, közéleti személyiségekkel, szervezőkkel.

 Mik a rádió tervei a jövőre nézve?

 Legfontosabb, hogy a közeljövőben heti rendszerességgel szeretnénk sugározni. A következőkben a cél még aktuálisabbaknak lenni, reagálni szűkebb otthonunk eseményeire, hogy a hallgatók tényleg azt érezzék, nekik, hozzájuk és róluk szólunk. Május 27-én, rendhagyó módon, csütörtökön lesz hallható a rádió 50. adása, melyet szeretnénk különlegessé tenni. Az adás újra Hazdsival lesz és érkezik egy meglepetés vendég a stúdióba. Egyúttal megünnepeljük a rádió második születésnapját is. Az interneten most már 160 órányi archív anyag szól, értékesnél értékesebb riportokkal és zenékkel. 150.000 percig hallgattak már tollast egy másik platformon, a Facebookon már elértük az ezer lájkot, és most fogjuk ünnepelni a rádió második szülinapját. Szeretnénk a jövőben egy olyan dobozt, amelyen csak 1 gomb lesz, ha azt benyomják, megszólal a Tollas rádió, így nem kell játszadozni az internettel, csatlakozással, számítógéppel, telefonnal, a dobozból megkapnak minden információt. Az alap viszont nem változik, maradunk nyersek, tiszták, őszinték és csiszolatlanok. “Köszönjük, hogy minket választ.”

 

Álló István

 /Megjelent a Szabad Újság Május 25-i számában./