|
 2016.06.17.
Nagydíj és környéke
Nemzetek fölötti birodalom diktál
Május 24-én a
Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016. évi első rendes közgyűlésén
a Pesti Vigadóban átadták a köztestületi díjakat. Az MMA
Nagydíját Balassa Sándor vette át. A Kossuth-díjas zeneszerzővel
a Nemzet Művészével otthonában a díjak értékéről, az európai
zenei kulturális kínálatról, a nemzeti operák sorsáról, a lélekhez
szóló zenéről beszélgettünk.
Gratulálunk az elismeréshez! Pályája során díjakat,
kitüntetéseket vett át, a mostanit, a Nagydíjat hová sorolja?
– A művészeti díjak közé, mert ezt a Földindulás című
operámért kaptam. Az akadémia meghallotta a darab szívdobbanását
és az elismerést ezért ítélte nekem. A 2001-ben befejezett
– némaságra ítélt – Földindulás c. operám sorsfordító
pillanathoz ért, amikor a Magyar Művészeti Akadémia és a Káel
Csaba vezette Művészetek Palotája együttműködve, jeles előadó
gárda közreműködésével 2015-ben hangversenyszerűen megszólaltatta.
A bemutató jól sikerült. A hangadó körök részéről
dermesztő közöny és elutasítás fogadta az opera váratlan
felbukkanását.
Ennek vajon mi lehetett az oka?
Talán fölismerték, hogy az „Opera-Bazárt” veszélyeztetheti
a művemben megjelenő őszinte hang, amely feltárja az emberi lélek
mélységeit; megmutatja a bűn pusztító útját, a hűség, a
szeretet felemelő erejét. Az élet egyetemes értéke a
gyermekben jelenik meg, amely a család és a nemzet jövőjét
jelenti. A gyermek elpusztítása hanyatlás, a nemzethalál
biztos útja. Ez napjainkban sincs másképp. A színháznak választ
kell adni kora kérdéseire, keresnie kell a kiutat a konfliktusok
örvényléseiből. A zenés színház sem térhet ki e követelmény
elől. Sajátos természetéből fakadóan a klasszikus repertoár
remekművei alkotják műsora jelentős részét. A válaszadást
nem úszhatja meg azzal a trükkel, hogy az elmúlt századok operáit
aktualizálja, értékvesztő módon átgázol a géniuszok munkáin.
Azzal sem szabadulhat a válaszadás kötelessége alól, hogy szórakoztató
bulikra hívja a publikumot, és műanyag menüt kínál nekik. A
választ teremtő erejű, az operaműfajt őrző-megújító, bátor
és igaz művekkel kell megadni. Azt kell segíteni, ösztönözni,
amitől éppen szabadulni szeretne. Ez bizony nehéz kenyér.
Jelenkori életünk valós összefüggéseit feltáró operai mű
nem remélheti, hogy át tudja törni a kötelező semmitmondás
falát.
A 90-es évek első feléig, ha egy magyar kortárs
zeneszerző operát írt, azt legalább ötször eljátszották.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a Földindulást is többször előadják
és nem koncertszerű változatban, hanem nagyszínpadon?
– Egy operának a színpadon a helye, ha nem kerülhet
oda, annak oka van.
Nem bántja a csend a műve körül?
– Szerkesztők, hivatalnokok munkája nyomán egy szerző
perifériára szorulhat, mintha bűnt követett volna el. Illetéktelenek
kiiktatják a jelenből; személyét pótlandó importfigurákat
hozatnak. Nem vehet részt kora hangjának alakításában, nem
munkálkodhat a nemzeti kultúra nemesítésén. Az élő, éltető
hatás helyett kottalapok őrzik a hajdanvolt emlékét. A jövőben,
mint múlt jelenhet csak meg.
A Földindulásról úgy beszéltek, mint új nemzeti
operáról. Születnek-e hazánkban és a világon még nemzeti
operák úgy, mint a romantika korában?
– Ma nem a nemzeti birodalmak uralkodnak, hanem egy a
nemzetek fölötti birodalom diktál, tagadja a nemzetek létét,
melyek önvédelemre szorulnak. Nem egy másik nemzet ellen védik
magukat, hanem a tőkeerős „Nagy birodalom” ellenére akarnak
életben maradni. A birodalom engedelmes szolgahadaival üzen: a
magyar sorskérdések felvetése tilos. Mit tehetünk? Mi családban,
nemzetben élünk. Az élet szentsége gyermekeinkben újul, a lábunk
alatti föld a hazánk.
Ókovács Szilveszter az Operaházban magyar évadot
hirdetett.
– Végre! Szívemből kívánom, hogy terve sikerüljön!
Kell, hogy a nemzeti kultúra megerősödjön és korszakos művek
szülessenek. A történelem még nem ért véget. Mi folytatjuk.
Medveczky Attila
|
