2016.06.17.

Kémtörténetek

Bár a Szovjetunió, az USA és Anglia, mint három egyenrangú fél 1942-ben katonai szövetséget kötött, a Szovjetunió a világháborús szövetségben 1943-tól – Sztálinnak köszönhetően – mégis irányító szerepre tett szert. Az éles szemű diktátor kiemelkedő intelligenciáját, roppant hatalomvágyát szokás emlegetni, de valahogyan jellemezni kellene azokat a nyugati szövetségeseket is, akik már az első, Sztálin, Roosevelt és Churchill részvételével lezajlott személyes találkozón képtelenek voltak az angol–amerikai ellentétet félretenni, amit állítólag Dzsugasvili észlelt, kihasznált és így rendre érvényre juttatta akaratát. Annyira bedőlt például egy évvel később Churchill Sztálinnak, hogy Moszkvával „gentlemen’s agreement”-et kötött arról, hogy milyen mértékben érvényesítheti a Szovjetunió a délkelet-európai országokban a befolyását. Igaz, azt is mondják, hogy Churchill a háború utolsó napjaiban arra akarta rávenni Eisenhowert, hogy siessen, még a Vörös Hadsereg előtt foglalja el Prágát – mit ad Isten, tervét leszavazták, de ettől függetlenül már Jalta előtt beteljesedett Közép-Európa sorsa. Hiába aggasztotta a 6,5 millió szovjet katona európai jelenléte Angliát és az USA-t, a szovjetbarát rezsimek győzelmét jól előkészítették a helyi kommunista káderek. Minden megszállt országban hasonló taktikát alkalmaztak, előbb egyesítették az ellenzéki erőket, majd kiszorították a kommunista párt ellenfeleit, bekebelezték a szimpatizánsokat és leszámoltak az ingadozókkal. A nyílt kommunista hatalomátvétel beteljesedett – írják a történelemkönyvek. De hol voltak azalatt az idő alatt a nyugati hatalmak titkosszolgálatai, mialatt megszilárdították helyzetüket a kommunista erők? Hogyhogy nem igyekeztek hírszerzési pozíciókat szerezni a Szovjetunió által megszállt országokban?

Pedig az USA a Központi Hírszerző Ügynökséget már 1947-ben megalapította. Ez volt a CIA. Az ötvenes évek elején Moszkvától Budapestig, Berlintől Szófiáig Amerika megátalkodott kommunistaellenességéről kódolt antiszemitizmusáról és politikai okból indított koncepciós peréről harsogtak a néprádiók, mert egy New York-i zsidó házaspárt Amerikában kémkedés vádjával perbe fogtak.

Ugyan a Szovjetunió csak 1954-ben hozta létre Állambiztonsági Bizottságát, mely KGB néven közismert, de a KGB-nek volt kiválóan működő elődje, tehát Moszkva természetesen az amerikai kommunisták ügyében több mint jól tájékozott volt, pontosan tudta, kik azok akik pusztán ideológiai meggyőződésből és kik azok akik csak pénzért voltak hajlandók hazaárulásra.

Az átlagállampolgár ma a kémet titkos tevékenysége, a filmekben bemutatott kalandokkal teli élete alapján James Bondként képzeli el, miközben a valóságban például egy megfigyelői státust ellátó kém csupán azzal foglalkozik – katonaként, újságíróként, pénzügyesként, párttisztségviselőként, országgyűlési képviselőként vagy egyéb alapdiplomával esetleg anélkül –, hogy figyelje az adott ország változásait és jelentse. A kém szakmai sikere attól függ milyen mélyen, mennyire észrevétlenül, milyen hosszú ideig képes beépülni a célba vett ország kormányzati rendszerébe. A kémvilág azon túl, hogy veszélyekkel járó, különleges, és a nyilvánosságtól eltitkolt területen tenyészik, a lebukás veszélyével terhelt. A kém sokszor egy banánhéjon csúszik el, van, hogy a kémelhárító szívós munkával kapja el, de általában a kémmel korábban együttműködő partner segítségével szorítják sarokba, majd ítélik el.

A 20. század leghírhedtebb kémperében a (Rosenberg házaspáréban) a koronatanú David Greenglass, Rosenbergné testvére a Los Alamos-i nukleáris kutatóközpont gépésze volt, aki szemrebbenés nélkül dobta fel a kémelhárítás kihallgatótisztjének először sógorát, majd saját nővérét.

Ennek a kémügynek valamennyi szereplője a kommunista eszmék híveként szivárogtatta ki a munkája során tudomására jutott szolgálati és államtitkot, hogy Rosenbergék továbbadják valamennyit szovjet kapcsolatuknak.

Fedőneve „Liberális”

65 évvel ezelőtt fogták perbe a Rosenberg házaspárt. Az Irving Kaufman bíró által vezetett eljárás során megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált Ethel fivére, David Greenglass, aki részletes vallomást tett sógora kémtevékenységéről. Julius Rosenbergre vallott a Los Alamosban együttműködők nagy része, és Anatolij Jakovlev elfogott szovjet ügynök is, és a férfi ellen tanúskodott a Venona-projekt – a szovjet rejtjelezés megismerésére irányuló program – által megfejtett 1944. szeptemberi titkos távirat is, mely „Liberális” fedőnéven említette Juliust, és a David Greenglasról szerzett információkat – tudniillik, hogy a Manhattan-tervben dolgozik – továbbította Moszkvába.

A bíróság 1951. április 5-én – az 1917-es évi kémtörvény értelmében – halálra ítélte Ethel és Julius Rosenberget. A hazaáruló házaspár védelmében felszólalt többek között a fizikus Albert Einstein, a festő Pablo Picasso és Diego Rivera, a rendező Fritz Lang. A kommunista blokkban hősként emlegette őket a sajtó. Ki volt Július és Ethel Rosenberg? Bevándorló zsidó család gyermekei voltak mindketten. Julius Rosenberg és Ethel Greenglass az USA kommunista pártjának egyik ifjúsági szervezetében ismerkedett meg 1936 nyarán. A világháború kitörésének évében ’39-ben kötöttek házasságot. Az ifjúkommunista férj friss villamosmérnöki diplomával a zsebében olyan nemzetbiztonságilag kényes területen tudott elhelyezkedni, mint az amerikai hadsereg műszaki alakulata, mindjárt a katonai célú radarok tökéletesítésén dolgozók közé. Az internacionalistaként közismert Julius Rosenberget nagy valószínűséggel már az NKVD irányította első munkahelyére is. A szovjet hírszerzés, az NKVD New York-i rezidense, Szemjon Szemonov őrnagy irányításával éveken keresztül szállította kapcsolattartóinak azokat a katonai-műszaki titkokat, amelyekhez beosztása és munkaköre révén akadálytalanul hozzáfért, eleinte a hadseregnél, később az Emerson nevű vállalatnál, ahol kutatómérnökként dolgozott.

Több száz szigorúan bizalmas, katonai fejlesztésekkel kapcsolatos dokumentumot adott át kapcsolatának − miközben a kommunista eszmékkel szimpatizáló munkatársainak beszervezését végezte. A műszaki végzettségű Rosenberg az évek során számos értékes anyaggal örvendeztette meg munkaadóit. Az ügyre, illetve az érintett személyekre vonatkozó dokumentumok teljes körű titkosítását még sem Moszkvában, sem Washingtonban nem oldották fel.

Cz.