vissza a főoldalra

 2016.06.22. 

Futballcsoda, és ami mögötte van

Miközben itthon akad néhány liberális ellendrukker, a világ felfedezte válogatottunkat

Túlzás nélkül állítható: egész Európában a magyar válogatott Eb-szereplése a téma. Harminc éve nem látott méltatást, elismerést kap együttesünk, amelynek játékára rácsodálkozott az egész kontinens. Idehaza is össznépi boldogságot okoz csapatunk teljesítménye, hosszú idő elteltével ismét válogatottdrukker lett szinte az egész ország. Csak azért nem írhatjuk, hogy mindenki, mert az osztrákok elleni rajt előtt néhányan – a politikát is belekeverve – nyíltan válogatottellenes érzelmeiknek adtak hangot.

Sportrovatunkban a héten foci nemzeti tizenegyünk eddigi Eb-teljesítményének visszhangját vesszük górcső alá, és számba vesszük a káprázatos szereplés hozadékait is.

 A múlt héten általános megdöbbenést váltott ki, hogy egyesek az EB-résztvevő magyar válogatott vereségéért és csúfos kieséséért szorítanak. Véleményeiknek közvetlenül az osztrákok elleni Eb-rajtot megelőzően adtak hangot. Látva a névsort, amely az „indexes” Tóth Gergőtől, a minden megnyilvánulásában magyargyűlölő Amerikai Népszava egyik tótumfaktumán Bartus Lászlón át, a szobordöntögető és Wittner Máriát gyalázó, ma már Izraelben élő Dániel Péterig terjed, nincs min meglepődni. Sőt inkább egyfajta megnyugvással vehetjük tudomásul mindezt. Ezen társaság tagjai ugyanis rendre kikérik maguknak, ha a viselkedésük kiváltotta felháborodásunkban idegenszívűeknek tituláljuk őket. Mostani megnyilvánulásukkal azonban ők maguk bizonyították be, hogy csak nevükben és a hétköznapi életben használt nyelvükben magyarok, a szívükben a legkevésbé sem. Engedelmükkel ezúttal eltekintünk attól, hogy az ellendrukkerek véleményét szó szerint idézzük. Egyrészt azért, mert logikai bukfencekkel tarkított, gyűlölködő véleményekről van szó, másrészt pedig azért, mert szerencsére nem vagyunk rászorulva sem Dániel Péter, sem Bartus László, sem szánalmas elvbarátaik szurkolására.

A magyar válogatottnak mostanság szurkolnak éppen elegen, mint lentebb láthatjuk, még Romániában is. A ragyogó rajt jóvoltából ugyanis általános elismerés övezi a magyarok teljesítményét szerte Európában. A világ vezető futballhatalmai és azok mindenütt mértékadónak tekintett szaklapjai egyöntetűen az Európa-bajnokság meglepetés-csapatának nevezik a magyart. Harminc szűk esztendő után – amikor hazánk a nem hivatalos világranglistán a harmadik, az európai rangsorban pedig az első helyen állt – ismét tőlünk hangos a futballvilág, amely újra felfedezte magának a magyar labdarúgó-válogatottat. Egészen megdöbbentő élmény beleolvasni a nemzetközi szaksajtóba, amely nem fukarkodik az elismeréssel és a dicsérő jelzőkkel nemzeti együttesünk kapcsán. Az osztrákok elleni győzelem után egymást licitálták felül a világ vezető sportorgánumai. Némi kutatómunkával kigyűjtöttünk néhányat az osztrákok elleni magyar siker nyugat-európai kommentárjaiból.

A vb-címvédő, az Eb-n is esélyes Németországban a Deutsche Welle teljesen megérdemelt magyar győzelemről írt, amellyel válogatottunk sokkolta Ausztriát. A világszerte ismert és elismert sportmagazin, a Kicker a három magyar Bundesliga-játékos – Stieber, Szalai és Kleinheisler – győzelemben vállalt részét emelte ki.

A Spanyolországban megjelenő Marca nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott: Magyarország a főbejáraton tért vissza az európai futballba. Nem fukarkodott a hízelgő értékeléssel a Mondo Deportivo sem, szerintük a magyar válogatott nagyszerű futballal lepte meg az osztrákokat, amely után Magyarország azonnal az Eb kellemes meglepetése, pozitív csalódása lett.

A tornának otthont adó franciaországi lapok szintén megsüvegelik együttesünket. A L’équipe – utalva az osztrákok előzetes, bennünket lenéző megnyilvánulásaira – azt emelte ki, hogy Magyarország meglepte Ausztriát, a Le Figaro pedig azt hangsúlyozta ki, hogy Ausztria előzetesen az Eb meglepetés-csapatának számított, ám a magyarok tökéletesen játszottak. Győzelmük az Eb első különleges eredménye.

Az angol sajtóban is megemlékeztek a magyar sikerről. Daily Mail: Magyarország őrületben – Szalai és Stieber góljaival legyőzték Ausztriát. Eurosport.com: Magyarországtól keveset vártak, de tökéletesen játszottak és felborították a papírformát. Telegraph: Második félidei góljaival Magyarország ledöbbentette a magasabbra rangsorolt osztrákokat. Az olasz Corriere dello Sport szerint hazánk kiütötte Alabáékat.

A kontinens vezető orgánumai mellett érdemes kiemelni egy kisebb, román internetes oldalt is. A Gsp.ro oldalon ugyanis egy román újságíró meglepően korrektül méltatta a magyar válogatottat. A dicsérő értékelés után igazán megtisztelő fordulattal zárta cikkét: „Nem hittem volna, hogy valaha Magyarországot kell irigyelnem a futballteljesítménye miatt!”. Kvittek vagyunk a román kollégával, mert mi meg abban nem mertünk reménykedni, hogy egyszer majd a futballszereplésünk miatt irigyelnek bennünket az Eb-ről máris kiesett románok. Azok után, hogy második meccsünkön, Izland ellen döntetlenre végeztünk, hasonlóan nagy terjedelemben és kiemelt helyen foglalkozott válogatottunkkal a nemzetközi szaksajtó, megemlítve csapatunk tartását, és megalkuvás nélküli játékát.

A rendkívül pozitív nemzetközi sajtóvisszhang nagy öröm lehet minden magyar futballszeretőnek, de ennél is nagyobb és fontosabb a jó szereplés itthon is látható, tapasztalható hozadéka, ami mutatja a labdarúgás félelmetes erejét és társadalomra gyakorolt hatását is. Volt már ilyenre példa idehaza korábban is. A Rákosi-korszakban – amint azt Grosics Gyula és Buzánszky Jenő e lap hasábjain is többször nyilatkozta: éppen a sportsikerek, köztük az Aranycsapat játéka adott némi örömet a terror alatt nyögő nemzetnek, 1956-ban, a melbourne-i olimpián pedig – alig egy hónappal a forradalom erőszakos vérbe fojtása után – a lehető legnemesebb módon vágtunk vissza a szovjeteknek: kivertük őket a vízilabdatornán, majd megszereztük az aranyérmet is. Nem valami sajátos magyar jelenségről beszélünk, számos más ország példája is igazolja a sport nemzetegyesítő erejét, egy nemzet önazonosság-tudatának erősítésében játszott kiemelkedően fontos szerepét. Közelmúltbeli, és földrajzilag is közeli példa erre a délszláv államok helyzete, amelyek az egykori Jugoszlávia felbomlását követően elsőként a sport révén tudták megmutatni önálló arcukat a világnak, sőt, akár a véres háború évei alatt, akár azóta, éppen a sport kínált és kínál lehetőséget számukra a háborús ellenség emberéleteket végre nem követelő, tisztességes eszközökkel való legyőzésére.

Látva, hogy mekkora különbség van a magyar ellendrukkerek és a külföldi szaksajtó válogatottunkhoz való hozzáállásában, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért nem tud szívből örülni ilyenkor a liberális beállítottságúak egy része? Miért baj az, ha egy csapat remek szereplése egy egész társadalom számára örömet okoz, és szebbé teszi néhány napját? Valóban az volna az indok erre a nyílt színi utálkozásra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök közismerten elkötelezett futballbarát, és miniszterelnöki időszakában stadionok, pályák létesülnek?

Meggyőződésem, hogy az igazi ok teljesen más, és a vad, olykor már abnormális mértéket öltő Orbánozás csak arra szolgál a liberálisok részéről, hogy elfedje ellendrukkerségük valódi hátterét. A fő ok ugyanis a győzelmek révén megindult folyamat. Nincs az a tömjénfüst, amelytől az ördög annyira félne, mint amennyire a liberálisok félnek a nemzet összekapaszkodásától, a magyar társadalom tagjainak nagy egymásra találásától, amelynek előidézésére a futball talán minden másnál jobban képes lehet. Márpedig a folyamat megindult, hiszen ami korábban legfeljebb egy-egy stadion nézőközönségére korlátozódott, az immár szerte az országban megfigyelhető. Válogatottunk két jól sikerült Eb-mérkőzéssel egy csapásra maga mellé állította az egész országot. Minden azokkal a budapesti és vidéki képekkel van tele, amelyen zászlóba öltözött, piros-fehér-zöldre festett arcú, boldog és önfeledt fiatalok ünneplik a nemzeti tizenegy remek Eb-rajtját. Cristiano Ronaldo-, Griezmann-, Iniesta- vagy Rooney-dressz helyett koronás címeres mezben feszít a fél ország, a másik fele pedig a két évvel ezelőtti román–magyar selejtező óta divatossá vált, MAGYARORSZÁG feliratú fekete pólót viseli. Vagyis az emberek egy csapásra ráéreztek, milyen jó is magyarnak lenni, a sajátjainknak szurkolni, örömkönnyet hullajtani a sikernél, büszkének lenni futballistáinkra. A jó szellem kiszabadult végre a palackból.

A hétvégén a Balatonon voltam. A vízben nem fürdött szinte senki, ellenben a parton lévő összes vendéglátó-ipari egységben üzemelt a nagyképernyős tévé, és mindegyik előtt nagy tömeg figyelte az Izland elleni csoportmeccset. Ahol én ültem, ott nem hangzott el egyetlen bíráló megjegyzés sem játékosainkra, a megérdemelt egyenlítés pillanatában pedig össznépi ujjongás tört ki. Idős és fiatal, nő és férfi együtt nézte a meccset, és együtt örült a kiváló hajrával megszerzett fontos pontnak, ami, ahogy az már akkor sejthető volt, a portugálok elleni utolsó csoportmeccsünk eredményétől függetlenül is nyolcaddöntőt jelent számunkra.

Örömmámor, büszkeség és nemzeti öntudatot erősítő közösségi élmény több millió ember számára szerte az országban. Ez az eddigi hozadéka a labdarúgó-válogatott nem várt, kimagasló Eb-szereplésének. A győzelem és a jó játék önmagában is nagyszerű, de ami ebből következik, még annál is többet ér! És a történet még nem ér véget, hiszen válogatottunk bejutott a nyolcaddöntőbe.

Ellentétben a néhány szánni való liberálissal, a magyarok elsöprő többsége elképesztően büszke a csapatra, és valamennyien szívvel-lélekkel szorítunk a további jó szereplésért!

Hajrá magyarok!