vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.17. 

Három képviselőjétől is megszabadult Boris Kollár pártja

Boris Kollár ellenzéki Sme rodina (Egy család vagyunk) pártja kizárta parlamenti képviselői klubjából három képviselőjét: Martina Šimkovičovát, Peter Marčekot és Rastislav Holúbekot. Boris Kollár mozgalmának így már csak nyolctagú képviselői klubja maradt a parlamentben. A mozgalom Šimkovičovát egyúttal arra is felszólította, hogy a képviselői mandátumáról is mondjon le, mivel májusban az egyik parlamenti szavazáson képviselőtársa helyett szavazott. Boris Kollár, a mozgalom elnöke mai sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a szóban forgó képviselőhármas nem vett részt a képviselőcsoport munkájában.

„Szavazás előtt mindig frakcióülést tartunk, ahol elmondjuk a véleményünket, egységesítjük azt,  majd együttesen lépünk fel. Ők azonban nem járnak ezekre az ülésekre, így aztán semmiről sem tudnak” – jelentette ki Kollár, aki szerint a három kizárt képviselő a koalíciós Sieť pártba való belépésről tárgyal annak vezetőivel.

 Kollár a választópolgároktól is elnézést kért, hogy olyan képviselők kerültek fel a párt választási listájára, akik nem a párt egységes álláspontját képviselik. „Nyolcan maradtunk, de erősebbek lettünk. Többet kell majd dolgoznunk, a kizártak helyett is” – mondta az ellenzéki párt elnöke.

 Holúbekot és Marčekot a mozgalomból is kizárták, Šimkovičová nem is volt annak a tagja. Milan Krajniak (Sme rodina) képviselő szerint Šimkovičová a parlament májusi ülésén Holúbek helyett is szavazott, amit az ülésrend nem enged meg. Ezért felszólította a képviselő asszonyt, hogy mondjon le a parlamenti mandátumáról. Holúbek a szóban forgó törvényjavaslatról való szavazást vezette, de a szavazókártyáját a helyén felejtette. Ekkor szavazott Šimkovičová helyette.

 Hasonló eset történt 2009-ben, amikor Iveta Radičová akkori ellenzéki képviselő pártbeli képviselőtársa, Tatiana Rosová helyett szavazott így. Radičová elismerte a hibáját, és lemondott a képviselői mandátumáról.

 

(Felvidék.ma/TASR)