vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.17. 

Bér- és nyugdíjemeléssel kapcsolatos tárgyalásokat ígért Vujović

Abbeli meggyőződésének adott hangot Dušan Vujović szerbiai pénzügyminiszter, hogy a folyamatban levő reformok részeként elérkezik majd az a momentum, amikor reális lehetőséggé válnak az állami bérek és a nyugdíjak emelésével kapcsolatos tárgyalások.

„Biztos vagyok abban, hogy a megkezdett reformok folatatása során elérkezünk addig a pontig, ahonnan már realitásnak számítanak a bér- és nyugdíjemeléssel kapcsolatos tárgyalások” – fogalmazott a tárcavezető a Večernje novosti napilapnak nyilatkozva.

 Leszögezte továbbá: a szerbiai kormány mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a rendszerszintű reformok meg a szürkegazdaság elleni harc részeként lehetővé tegye a gazdasági fejlődést meg a polgárok életszínvonalának növekedését.

 A Večernje novosti kormányon belüli forrása szerint egyébként noha James Roaf, az IMF szerbiai küldöttségének vezetője tegnap azt mondta, a bérek és nyugdíjak növelése idén és jövőre szóba sem jöhet, a kormány másként vélekedik a kérdésről. Szerintük a pénzügyminiszter kijelentése is ezt támasztja alá.

 A források szerint valószínűleg jövő év január 1-jétől lehet számítani az állami bérek és a nyugdíjak összegének növelésére.

 

(vajma.info)