vissza a főoldalra

 2016.06.24. 

Bűbájos eladók

Meglepő kutatási eredmény jelent meg néhány nappal ezelőtt a világhálón. Egy friss felmérés szerint egész Európából Magyarországon végzik a legnagyobb örömmel munkájukat az értékesítéssel foglalkozó, illetve a szolgáltatásokban dolgozó munkavállalók. A második helyet Lengyelország, a harmadikat pedig Litvánia szerezte meg. Ezt egy MSPA nevű szakmai szervezet állapította meg – a rövidítés angol nyelvű feloldása úgy hangzik: Mystery Shopping Providers Association. A rejtélyes elnevezésű társaság Net Happiness (Boldogságháló) névre keresztelt, 2016 első negyedévére vonatkozó felmérésében azt vizsgálta, az egyes országokban mennyire szívélyesek az eladók a vásárlókkal. És állítólag a magyar eladók lettek az elsők.

Hát ennyit a különböző felmérések értelméről, megalapozottságáról. Nem tudom, az MSPA ügynökei, kérdezőbiztosai mely magyarországi üzletekben vizsgálódtak – de hogy Budapest hatodik kerületében, a Király utcai Penny boltban, valamint kétszáz méterrel arrébb, a Lövölde tér sarkán található Lidlben nem jártak, az egészen biztos. Mert ha jártak volna, akkor hazánk nem végezhet az első helyen. És még hány hasonló üzletet említhetnénk Pesten és más településeinken… Például a hetedik kerületben, a Dózsa György út és az István utca sarkán működő CBA-t. Persze tudván tudom: léteznek kedves, készséges, jókedvű eladók is. Tapasztalataim szerint ők inkább a kisboltokban, a magánkézben lévő üzletekben dolgoznak. A nagy üzletláncok szupermarketnak csúfolt egységeibe inkább a kereskedelmi dolgozók aljanépe kerül. A két említett boltban, a Penny és a Lidl egységében naponta megfordulok – évek óta figyelem az ott dolgozók munkamorálját, megnyilvánulásait. Pontosan mi a gondom? Rendszeresen az a program, hogy mi, vásárlók türelmesen sorban állunk, a pult mögött a pénztárosok pedig hangosan azt tárgyalják egymás között (olykor a fejünk felett átkiabálva), mennyire utálják a munkahelyüket, meddig kell még ott „rohadniuk”, mikor mehetnek végre haza s a többi. Kosárral a kezemben állok, és azt hallgatom, milyen kicsi az ő fizetésük, milyen rossz a beosztásuk, milyen későn érnek haza, miért nem mehetnek már ki cigizni. Önök is megfigyelték már ezt? Önök is végighallgatták már kényszerűen a kereskedelmi dolgozók nyilvános panaszáradatát, méltatlankodását? Engem ebből az egészből az zavar leginkább, hogy túlnyomórészt rettentően primitív, szalonképtelen stílusban beszélnek. A vásárlók jelenléte cseppet sem feszélyezi őket. Az sem, ha kisgyerekek is állnak a sorban… Csak úgy röpködnek a k, f, g, b és p betűvel kezdődő szavak. És ezekből a szitkozódó panaszokból az derül ki, hogy mindenki hülye barom. Hülye a főnök, hülye a boltvezető, hülye az éppen távollévő munkatárs, hülye a férjük, a testvérük, a gyerekük, mindenki hülye. Ja, és persze a vásárlók is hülyék, mert bemennek a boltba, és ott vásárolni akarnak. És kérdésekkel idegesítik az eladókat, például megtudakolják, merre találják az ecetet vagy a tojást. És a vásárlók még azért is hülyék, mert tíz perccel zárás előtt képesek azt kérni, hogy ne zavarja el őket mogorván a biztonsági őr, hiszen ők csak egy liter tejet szeretnének venni, és két perc alatt végeznek. Szerencsére a biztonsági őrök (magyarul gorillák) többnyire kegyesek, és engedélyezik, hogy a hülye vásárló vásárlásával kereskedelmi hasznot hajtson a boltnak.

Egyébként a munkahely és a munkakör utálata általános magyar vonás. Ezért is olyan meglepő számomra, hogy az MSPA „kutatása” szerint egész Európában a magyar eladók a leglelkesebbek és legkedvesebbek. Ismétlem: léteznek kedves, a munkájukat szerető eladók is – sajnos ők vannak kisebbségben. A mi első helyünk és a lengyelek második helye azért is meghökkent, mert Lengyelországban éppen azt szoktam megállapítani, hogy az ottani eladók készségesebbek, nyugodtabbak, mint a magyarországiak. Ez nem csupán az én tapasztalatom – a társaságomban utazó magyarok is felfigyelnek erre a különbségre. Felmerül a kérdés: az MSPA felmérését milyen módszerrel készítették? Az első három helyezett, azaz Magyarország, Lengyelország és Litvánia a szervezet 2014-es alapítása óta részt vesz a közös munkában. A jelenleg vizsgált idei első negyedévben ezerkétszáz választ gyűjtöttek össze, melyek átfogóan kiterjedtek az összes fontos iparágra. A magyar adatokat a ClientFirst Consulting nevű cég gyűjtötte és rendszerezte. Itt jegyzem meg: engem nem kérdeztek a felmérés során – és Önöket? A különféle közvélemény-kutatásokban minket valahogy soha nem szólítanak meg… A sajtóközlemény szerint Magyarország kereken hatvan ponttal végzett az élen; sajnálatos, hogy a pontozási rendszert nem ismerhettük meg. Az ezüstérmes lengyelek ötvenöt, a bronzérmes litvánok ötvenegy pontot szereztek. A hivatalos megfogalmazás szerint valamennyi ország eredményei „pozitív tartományban vannak”. Még szép! Képzeljük csak el, hogy valamelyik országban a bolti eladók mínusz értékben szolgálják ki a vevőket… Az milyen lenne? „Kérek szépen egy kiló kenyeret…” „Mi van, te bunkó? Kenyér kell? Durr, egy pofon!”

Tovább is van, írom még: az egyes kereskedelmi ágazatokat rangsorolhatjuk. Nálunk és egész Európában is az egészségmegőrző és szépségápolási szektorban mutatták ki a legjobb eredményeket. Vagyis állítólag ott a legboldogabbak az eladók. Van ebben valami gyerekes, valami hollywoodi módon szirupos. Mit jelent az, hogy a legboldogabbak az eladók? Rózsaszín mámorban állnak egy Rossmann boltban a pult mögött, szemük csillog, hajuk selymes, és mézédes hangon kérdezgetik, ugyan mivel szolgálhatnak a kedves vevőnek? Akárhogyan is, az illatszerbolti eladók az első negyedévben hatvannégy pontos boldogságban éltek, szemben a pénzügyi szektor alkalmazottaival, tehát a bankfiókok pultosaival, akik mindössze ötvenhárom pontos boldogságban leledzettek. A szabadidő-ágazat eladói pedig ötvenegy pontot gyűjtöttek – az ő boldogságuk megkérdőjelezhető, már-már boldogtalannak is mondhatjuk őket. Persze könnyen lehet, hogy azóta, a második negyedév végére immár boldogabbak lettek, és megközelítik a hatvan pontot… Javaslom, mindannyian próbáljanak utánajárni ennek valamilyen szabadidővel kapcsolatos szolgáltatóhelyen!

Komolyra fordítva az iménti ironikus hangvételt: a vásárlói élményt természetesen alapvetően meghatározza az eladó viselkedése, hangneme. Egész egyszerűen az a kérdés, az eladó örömmel szolgálja-e ki a vevőt vagy unottan, udvariatlanul. Nyilvánvaló: a magyar bolti eladók hangulata, munkamorálja pontosan olyan, mint általában a magyar társadalomé. Egy normális országban vásárolni is jobb.

Zsille Gábor