vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.24. 

A szakértők függetlensége és pártatlansága elengedhetetlen

A függetlenség és pártatlanság érvényesülése elengedhetetlen a szakértők és így az egész igazságszolgáltatás iránti közbizalom szempontjából – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) humánbiológiai szakmai napján tartott tanácskozáson 2016. június 17-én Budapesten. Trócsányi László az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott a rendezvényen hangsúlyozta: a szakértők befolyása egy-egy eljárás kimenetelére olyan nagy, hogy a beléjük vetett bizalom erősödése vagy gyengülése az egész igazságszolgáltatás megítélésére döntő hatással lehet.

A miniszter a szakértői függetlenséget a bíróihoz hasonlította: a szakértő intézményi-hivatali rendben és keretben végzi munkáját, de véleményalkotásában szabad, nem befolyásolható, nem utasítható. Szakvéleménye egy lesz a bizonyítási eszközök közül, amelyeket a bíró mérlegelés tárgyává tesz és akár nagy súllyal is figyelembe vehet – mondta.

 Az ISZKI és a Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet (BSZKI) jövő januári összeolvadásával kapcsolatban azt hangsúlyozta: az új szabályozás megerősíti a két intézmény szerepét. Hozzátette: nem jön létre állami monopólium, de szeretnének elmozdulni arról a pontról, hogy az igazságügyi szakértés teljesen piaci alapú tevékenység legyen.

 Úgy fogalmazott: kevés dolog rombolja annyira a jogállamba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, mint az, ha a jogkereső közönség azt érzi, hogy a módosabb fél jobb szakértői véleményt tud magának vásárolni a piacon, és ezzel előnybe kerül a perben. Hozzátette, a küszöbön álló szervezeti átalakítás is az igazságügyi szakértők iránti bizalom erősítését szolgálja.

 A kormányhatározat értelmében az ISZKI és a BSZKI összeolvad, 2017. január elsejétől a belügyminiszter szervezeti és az igazságügyi miniszter törvényességi felügyelete alatt működik majd.

 Trócsányi László szerint a két intézmény kiegészíti egymást. A BSZKI-szakértők munkájának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni – mondta, utalva arra, hogy a büntetőügyek sikeres és hatékony megoldása nagymértékben a nyomozati szakban végzett munka minőségén múlik, és ebben játszanak nélkülözhetetlen, vezető szerepet az intézmény szakértői. Hangsúlyozta: a közbiztonság, a közrend fenntartása nagyban múlik rajtuk, e nélkül nem beszélhetünk a nagyobb egész, az igazságszolgáltatás iránti bizalomról sem.

 Az igazságügyi szakértői vélemények nagy többségét az ISZKI, valamint a BSZKI adja ki. A függetlenség és a pártatlanság követelménye azonban minden igazságügyi szakértőre vonatkozik – mutatott rá a miniszter, hozzáfűzve, hogy az Igazságügyi Szakértői Kamara és a kötelező kamarai tagság fennmarad. A kamara felett a törvényességi felügyeletet továbbra is az igazságügyi minisztérium gyakorolja, a legfontosabb garanciák tehát továbbra is megmaradnak – mondta.

 A két intézmény összeolvadásából a miniszter azt reméli, hogy egymást kiegészítve és kölcsönösen erősítve működnek majd a közbiztonság, a közrend és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítésének szolgálatában.

 

(MTI)