vissza a főoldalra

 

 

 2016.06.24. 

Miért menesztették a belgrádi bűnügyi rendőrség vezetőjét?

Dragan Kecman, a belgrádi bűnügyi rendőrség leváltott vezetője tagadta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a főváros Savamala negyedében történt rombolások miatt menesztették volna. Hozzátette: nem tudja, miért váltották le, hiszen soha nem volt még jobb a biztonsági helyzet, mint az elmúlt egy évben.

„Nem tudom, miért váltottak le. Ezt az újságíróknak kell megállapítania” – fogalmazott a Politika belgrádi napilapnak továbbított levelében Kecman, s kifejtette: az ügyvivő kormány rendőrminisztere menesztette, illetve áthelyezték egy másik munkahelyre, vagy ahogy írja: lefokozták.

 Szavai szerint csendben elfogadta volt ezt a döntést, amennyiben a sajtó nem kezd arról cikkezni, hogy a leváltásának köze van a Savamala-ügyhöz. „Nem vettem részt a Savamala-ügyben. Az épületrombolások után azonnal ahhoz ragaszkodtam, hogy szükséges helyszínelést tartani, illetve a jogi normákkal összhangban kell eljárni, ennek írásos nyoma is van” – szögezte le.  

Ezután utal arra is, hogy az újságíró-gyilkosság ügyével foglalkozó bizottság tagjaként is az igazság felderítésén dolgozott, s egyeseknek akár emiatt is lehetettek gondjai a személyével.

 Blic: Várható volt Kecman leváltása

 A Blic belgrádi napilap mai száma szerint várható volt, hogy menesztik Dragan Kecmant, s ennek fő oka az, hogy hosszabb ideje nem haladt előre a nyomozás Jelena Marjanović énekesnő meggyilkolásának ügyében.

 A napilap belügyminisztériumi forrása szerint Kecmannak felrótták továbbá, hogy még mindig nem sikerült megoldani a Milan Beko üzletember elleni merénylet ügyét, holott már elődjét is emiatt váltották le. „Emellett Kecman nem is volt elégedett a pozíciójával, egész idő alatt az országos bűnügyi rendőrség élére áhítozott” – fejtette ki a forrás.

 A Blic információi is arról szólnak, hogy a leváltásnak nem volt köze a Savamala-ügyhöz, Kecman tavalyi kinevezését pedig leginkább az eredményezte, hogy az újságíró-gyilkosságok ügyében még a korábbi munkahelyén a csapatával együtt jelentős eredményeket ért el.

 Dragan Kecmant tegnap váltották le a belgrádi bűnügyi rendőrség éléről, utódja pedig sajtóhírek szerint Ratko Kostić. Kecman a tavalyi év eleje óta töltötte be a tisztséget. Egyes értesülések szerint további leváltások várhatók.

 

(vajma.info)