|
2016.06.24.
Mindent akarok, de azt most rögtön
107 ezer bruttóval
növelik az orvosok és ápolók fizetését? Miért az övéket,
miért nem az enyémet? Olcsóbb lesz a baromfi- és a sertéshús?
És a marha? A felújított Széll Kálmán téren miért nincs több
zöld terület? Mi az, hogy három hónapot csúszott az átadása,
és amúgy is minek kellett átnevezni? A miniszterelnökség
minek költözik a várba? Miért erre költik a pénzünket,
aminek a nagyját persze lenyúlják! Önkormányzatiságról meg
már nem is beszélhetünk! Miért pont Dunaújváros kapott
sokmilliárdos állami támogatást? Ingyen étkezést biztosít már
a téli, tavaszi, nyári és őszi szünetben is a kormány? Miért
nincs minden családnak olyan jövedelme, hogy erre ne legyen szükség?
Kijutott a válogatott az EB-re? Na, ezeknek biztos nem szurkolok!
Miért akarunk olimpiát rendezni? Úgyis csak bukunk vele egy
csomó pénzt! Első és második osztályban minek lesznek 30
percesek az órák? Hogyan fognak utána átállni a gyerekek a 45
percre? Mi az, hogy pénzeljük a határon túliakat, amíg itt
nem dőzsöl mindenki?
Mentalitás lett
az elégedetlenségből. Alapvetően semmi se jó, mindenki
rosszul végzi a dolgát, mindenki lop és ennél már nincs
lejjebb. Jó csak az lehet, ami kimondottan velem történik, de
most azonnal! Pontosabban, ha az én pénztárcám lesz hirtelen jócskán
vaskosabb.
Háborgást
hallani az utcán, az iskolában, a villamoson, a kocsmában, a
strandon. Mit számít, hogy Budapest a Millennium óta nem látott
mértékben fejlődik? Hogy a budai vár visszanyeri régi fényét,
felújítják a karmelita kolostort és újraépítik a lovardát.
Az se érdekes, hogy Dunaújváros a sokadik a Modern Városok
Program támogatottjai között, de közel sem az utolsó. A fizetésemeléssel
minden bizonnyal jóval több magyar orvos és ápoló marad
itthon? Ez most nem szempont! Ahogy az sem, hogy még tovább fejlődne
az ország egy olimpia rendezésével, hogy egyértelműen a javulás
jelei láthatóak az oktatás megszervezésében, valamint az sem,
hogy határon túli nemzettársaink nem tehetnek a 96 évvel ezelőtti
igazságtalan döntésről, amelytől függetlenül ugyanúgy hozzánk
tartoznak.
De
azt sem vesszük észre, ami közvetlenül minket érint. Milyen könnyű
elfelejteni, hogy van, ami olcsóbb lesz – nem drágább –,
hogy gyönyörű tereken átsétálva mehetünk munkába, hogy
vadonatúj a villamos, hogy egyre több vonaton bedughatom a
konnektorba a laptopomat és ingyen internetezhetek.
Hányan
hánytorgatják fel nap mint nap, hogy mire költik az adóforintjaikat,
miközben képtelenek a saját pénzükkel bánni. Kevés a fizetése,
rezsire nem biztos, hogy jut, de trendibbnél trendibb holmikat vásárol
magának. Rendesen nem ad enni a gyerekének, de azért beszerez két
okostelefont is a fiának. És mindeközben kioszt a kormánytól
kezdve mindenkit a Facebookon. A másik meg dúskál az anyagi
javakban, kizsigereli az alkalmazottait, csal, ahol tud, de azért
ott van a „pedagógustüntetésen.”
Az államtól és
a társadalomtól várjuk el, hogy egy csapásra megváltoztassák
életünket, amikor mi az első lépést sem vagyunk hajlandóak
megtenni ennek érdekében. Képtelenek vagyunk észrevenni a
minket körülvevő jót.
Märle Tamás
|
