vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.07. 

“Nem csak lovassport. Több annál”

Júniusban ismét Dunaszerdahelyen a Felvidéki Vágta

Második alkalommal rendezik meg a Felvidéki Vágtát, melynek futamaiból a legjobb négy lovas juthat majd el a szeptember 16-18-án sorra kerülő budapesti Nemzeti Vágtára. A Székely Vágta és a Vajdasági Vágta mellett tehát a Felvidék idén is az előfutamok egyik helyszíne lesz: a rendezvényt június 25-én, Dunaszerdahelyen szervezik meg.

„Ez a nap nem csak a lovassportról szól. Több annál. A bátor lovasokon és gyors paripáikon kívül itt lesz Felvidék számos települése is, amelyek bemutatkozhatnak országnak – világnak. E rendezvényen való részvétellel bizonyíthatja a magyar közösség, hogy összetartó, s fogékony a jóra, az értékesre” – fogalmazott Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a Felvidéki Vágta április 26-án tartott sajtótájékoztatóján, melyen nemcsak a sajtó munkatársai, hanem a nevezni vágyó települések polgármesterei, képviselői és lovasaik is megjelentek. Utóbbiak tájékoztatást kaptak a nevezéssel kapcsolatos feltételekről és a vágta szabályairól.

 A sajtótájékoztatón elhangzott, a tavalyi versenyen két lovas juthatott tovább, idén azonban a házigazda lovasa mellett, még három lovas kap lehetőséget arra, hogy képviseltesse magát a budapesti megmérettetésen.

 Bóna Erzsébet, a Felvidéki Vágta szervezője azonban további újdonságokról és változásokról is beszámolt. Az elrendezés tekintetében a színpad, ahol a különböző ünnepélyes és kulturális programok zajlanak majd, idén már nem a pálya közepén lesz, így közelebb kerül a vásáros, étel és ital standokhoz.

Mivel a cél egy igazi hagyományteremtés, így az egész rendezvény e köré fog épülni. A kirakodó vásár mellett, amelyen kézművesek és iparművészek is részt vesznek, megjelennek majd a kisállattenyésztők, lesz céllövölde és egy egész játékudvart is berendeznek, ahol animátorok segítségével próbálhatják ki a gyerekek a lovagi kor játékait.

 A gasztronómia kedvelőinek is kedveskednek az étel és ital sátrakkal, amiben az ínycsiklandozó ételek mellett felvidéki borászok borait is meg lehet majd kóstolni. Több lovaglással kapcsolatos produkciónak is tanúi lehetünk: bemutatkozik a Fekete Sólymok íjász csoport, a Bíró Kert Lovasközpont harcosaitól és az Argyll gyalogosharcosaitól pedig egy valódi csatajelenetet láthatunk, valamint a Felvidéki Hagyományőrző Huszáregyesület bemutatóját is megcsodálhatjuk. Az esti órákban a Harcosok Táncosai előadásában látványos, tüzes- táncos show-ra kerül majd sor.

 A lovas kísérő programok mellett számos kulturális program is helyet kap. A Felvidéki Vágtán teret nyitnak a dunaszerdahelyi csoportoknak is, ahol nyugdíjasok és fiatalok egyaránt megmutatják magukat. A döntő előtt az érsekújvári származású Szeredy Krisztina kápráztatja el hangjával a nézőket. A színpadon fellép még Csallóköz büszkesége, az Arizóna zenekar, ezután következik az Ismerős Arcok élőkoncertje. Az est fergeteges hangulatáról a Megasztár felfedezettje, Dér Heni és Kökény Attila fog gondoskodni. A hangulatot pedig tovább fokozza a dunaszerdahelyi származású művésznő, Szabó Manyi, a Rivalda Színház színésznője, aki egy pörgős zenei összeállítással érkezik.

 A szervezők feltett szándéka, hogy a Vágta segítségével tovább éljen az érték, a kultúra, a hagyomány, és a magyarságtudat. „A Vágtával arra szeretnénk sarkallni az embereket, hogy álljanak meg egy pillanatra és tudatosítsák, milyen gyönyörű kultúrával rendelkezünk mi, magyarok. Ezen kívül e rendezvény egyfajta összekötő kapocsként is szolgál a magyar emberek közt”- mondta el Bóna Erzsébet.

 A Nemzeti Vágta előfutamain legfeljebb 16 lovas indulhat, a nevezési határidő május 31-ig tart.

 Június 25-én 10 órakor történik a kapunyitást, majd az ünnepélyes megnyitóra 11 órakor kerül sor. Ezt követően rendezik meg a futamokat, majd délután öt órakor a döntőt. A szervezők a gyermekek számára számos kedvezményt biztosítanak. A helyszínre buszjáratot is indítanak. A legkisebbek ezt az utat kisvasúttal is megtehetik, hiszen folyamatosan járni fog a városközpont és a helyszín között egy erre a célra indított kis vonat.

 

(felvidek.ma)