|
 2016.05.07.
Csorja Gergely: Pazarlás és zsugoriság
– a szociopaták alakította világ
A kapitalizmusban
kiépülő rendszerek, sok tekintetben hasonlítanak a kommunista
rendszerekhez. A kommunizmus, szocializmus vagy nevezzük bárhogy
egyik alaptörekvése volt, hogy az önálló alkotásra képes
embereket beterelje valami nagy rendszerbe, ahol aztán vagy
elbuknak, vagy a rendszert szolgálják. Akik ennek ellenére önállóak
akarnak maradni, azokat többnyire erőszakkal, ellehetetlenítéssel,
kiszorítással tették tönkre. Az önállóságot feladni képteleneket
pedig egyszerűen kiirtották. A modern kapitalizmus a maga nagyvállalataival,
finanszírozási rendszereivel, vállalatszerűen szervezett államaival,
a hatékonyságba vetett vak hitével lényegében ugyanezt teszi.
Németh László szópárosításával: a komolykodó kretének
világa ez, ahol a nagy rendszerek hullámaira kell felülni,
helyezkedni és többnyire értelmetlen vagy alig értelmes tevékenységekkel
elütni az időt.
Ezekben a
rendszerben valójában nincsenek vezetők. A nagy diktátorok,
Sztálin-féle bűnözők, a nagy egyéniségek, akik látszólag
újraalkották a világot valójában a rendszer által szükségszerűen
felemelt pszichopaták.
A rendszer, a
kommunizmus és a modern demokrácia rendszere egyaránt
jutalmazza azokat a közösség számára káros tulajdonságokat,
neurózisokat és személyiségtorzulásokat, melyeket alkalmasabb
társadalmi közegben kényszergyógykezelni kéne.
Ma az előrejutáshoz
– legyen az pártapparátusban, a nagyvállalatban, vagy a művészvilágban
– ideális tulajdonságok többségét megtaláljuk a pszichiátriai
kórképek vagy legalábbis a mentális zavarok leírásában.
Az anómia jelensége
olyan széles körben terjedt el a különböző közösségekben,
hogy a szociopata, azaz antiszociális személyiségjelek
kimondottan előnyt jelentenek. Az anómia a társadalomban a közös
értékek, normák meggyengülését jelenti, azt az állapotot,
amelyben a társadalom szabályozó hatása nem vagy nem eléggé
érvényesül, pl. ha az egyén úgy látja, hogy csak helytelen
eszközökkel érhet el megfelelő életkörülményeket, életminőséget.
A gátlástalan,
önző, manipulatív, érzelem nélküli érdekember a siker mintájává
vált. A sikerorientált társadalom, ahol csak az eredmény, a
hatékonyság számít, a szociopata személyiség mennyországa.
Ahogy a Wikipédián olvashatjuk: a szociopaták legnagyobb
gyengesége, hogy nem tudják magukat különféle érzelmi
helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni. Ennek következtében
általában sikeresek, hiszen céljaikat keményen, sőt kíméletlenül
megvalósítják. A szociopaták egyidejűleg sima modorú,
gyakran vonzó és spontán személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel.
Rosszul viselik a monotóniát, hamar elunják magukat, állandó
szükségletük van különböző impulzusokra, ami felelőtlenséggel
párosul. Hazudozók, manipulálják a többieket, nincs
lelkiismeret-furdalásuk, gyenge az emocionális életük, érzéketlenek,
impulzívak, azaz csekély mértékben képesek kontrollálni
viselkedésüket. Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követik,
legtöbb esetben jól tudják titkolni, a gyanakvást el tudják
altatni. Gyakran csak a közvetlen környezetük van azzal tisztában,
hogy „valami nincs rendben”. Jürgen Müller, a müncheni
egyetem professzora a bajor közszolgálati televíziónak
nyilatkozva azt mondta, hogy a szociopaták érzelmektől függetlenül
mindig ugyanazon a teljesítőképességi szinten vannak, miközben
a normális embereknél érzelmi terhelés esetén csökken a
teljesítmény.
A fentiekben leírt
személyiség ma megfelel a mintavezetőnek, a sikeres
csodaembernek, de megfelel a közigazgatásban jól helyezkedő bürokratának,
megfelel a sztárügyvédnek, megfelel a sztárelőadónak, sztárrendezőnek,
akik mint tudjuk nehéz emberek, de micsoda teljesítőképességgel.
De a többi személyiségzavar
jegyei is gyakran megtalálhatók a kívánatos sikerember személyiségjegyei
között. A személyiségzavaros ember a kor hőse. Róla szólnak
a filmek, a regények, ő jelenik meg leggyakrabban a képernyőn,
a közéletben.
Egyes becslések
szerint a személyiségzavarosok a lakosság több, mint 10 százalékát
teszik ki. Ezen a tényen nem lehet változtatni, mert a személyiségzavaroknak
valószínűleg genetikai okai vannak. A nehézség inkább abban
áll, hogy a személyiségzavar elemei értékké váltak.
A karrierépítés,
a gazdagodás, az érvényesülés – így a ma normálisnak
tartott magaviseletek – jellemzője az önzés, a harácsolás,
az anyagiasság, az önfeláldozás teljes hiánya, az érzelemmentesség,
az egyenletes teljesítmény és sorolhatnánk azokat a tulajdonságokat,
melyek a személyiségzavarokban megjelennek.
Ellenben a
nagylelkűség, az empatikus készség, az önfeláldozás, az
anyagiak semmibevétele már-már az alkalmatlanság, a
sikertelenség biztos jele.
Így képzelhető
el, hogy társadalmainkban – mindenféle ideológiai, vallási
és elvileg elfogadott erkölcsi tézis ellenére – amellett,
hogy óriási feleslegek állnak rendelkezésre élelemből,
energiából és tulajdonképpen minden javakból, a társadalom
jelentős része nélkülöz, miközben a többi elképesztő
zsugoriságról téve tanúbizonyságot harácsol, a feleslegeket
pedig inkább hagyja tönkremenni, elrohadni, inkább bezúzatja,
külön költségen megsemmisíti, csak más „ingyen”, érdemtelenül
hozzá ne jusson.
Egyik oldalon a mérhetetlen
pazarlás és ezzel párhuzamosan a mérhetetlen zsugoriság
jellemzi a Nyugat emberét. A jelenség nem új keletű. A polgárság
megszilárdulása, a haszon–költség gondolkodás világmeghatározó
jelentősége katalizálta az ipari és tudományos fejlődést,
egyben katalizálta a fent leírt jelenségek elterjedését.
A jelenség
azonban odáig fajult, hogy társadalmaink szinte élhetetlenek.
Megvalósítottuk a szociopaták világát.
|
