vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.13. 

Simon Attila történészt Arany János-díjjal tüntette ki az MTA

Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetője kapta az idei Arany János-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia díját minden évben határon túl élő magyar kutatók kapják kiemelkedő tudományos teljesítményükért.

A rangos elismerést Lovász László, az MTA elnöke adta át kedden az alábbi indoklással: „Simon Attila egész tudományos pályafutását választott tudományszakához, a történettudományhoz és a kibocsátó közösséghez, a szlovákiai magyarsághoz való szilárd elkötelezettség jellemzi. Teljesítménye kutatóként, oktatóként és vezetőként egyaránt kimagasló.”

 Az Arany János-díjat minden évben három kategóriában (az életmű-, a kiemelkedő teljesítményért járó, illetve a fiatal kutatói díj) ítélik oda.  

A 2004-ben alapított elismerés korábbi felvidéki díjazottjai között találjuk Liszka József néprajzkutatót, Csehy Zoltán irodalomtörténészt, Bauer Győző orvosprofesszort, Benyovszky Krisztián irodalomtörténészt, Vadkerty Katalin történészt, Szabó Pál fizikust, L. Juhász Ilona etnográfust és Takács Gergely kutatómérnököt.

 

(foruminst.sk/Felvidék.Ma)