vissza a főoldalra

 

 

 2016.05.13. 

Átláthatóságot és korrupciómentes közéletet ígérnek a néppárt jelöltjei

Korrupciómentes közéletet, észszerű gazdálkodást ígérnek az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselőjelöltjei, akiket több erdélyi városban is bemutattak – számol be a kronika.ro. A Hargita megyei jelöltlista első helyezettjeit ismertették Csíkszeredában. „Elkészítettük és leadtuk a párt megyei képviselőjelölt-listáját, amely 39 főt tartalmaz. A listán próbáltuk arányosan megjeleníteni a területi képviselet elvét, hogy Csíkszék, Gyergyószék és Udvarhelyszék megfelelőképpen és súllyal legyen képviselve. A jelöltjeink között vannak olyanok, akik eddig is aktív szerepet vállaltak a helyi önkormányzatokban, és olyanok is, akik a civil vagy kulturális életben tevékenykedtek, és most szeretnének a továbbiakban az önkormányzatiságban aktívan részt venni” – mondta el Jakab Attila, a párt Hargita megyei elnöke, megyei önkormányzati képviselőjelöltje. A lista első négy első helyezettje jelen volt a sajtótájékoztatón: Zakariás Zoltán és Kolcsár András, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnökei, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, valamint Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. Választási programjuk között szerepel egy megyei jogvédő szolgálat létrehozása, amelynek feladata lenne a helyi önkormányzatok jogsérelmeinek orvoslása, példaként említették a székely zászló használata és a községháza felirat kapcsán elindított ügyeket.

Ugyanakkor szerintük a turisztika terén egy összehangolt befektetési tervre is szükség lenne Kovászna és Maros megyével közösen. Gazdasági fejlesztéseket is szeretnének megvalósítani, továbbá a közbiztonság növelését és a törvénytelen erdőkitermelés visszaszorítását is célul tűzték ki. Prioritásaik között szerepel még a tulajdonjogok tisztázása is. A tervek szerint megyei tanácselnökjelöltjük a listavezető Zakariás Zoltán lesz.

 Hiánypótló szakemberek a szentgyörgyi listán

 Hiánypótló szakemberek szerepelnek a néppárt sepsiszentgyörgyi tanácsosi listáján is. Bálint József, a párt polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, készen állnak a város tisztességes vezetésére, a listájukon szerepel többek között Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke és Hajdú András pszichológus.

 Csákány László leszögezte, hogy egy gyökerekkel rendelkező közösséget képvisel, hisz a közbirtokosság el nem idegeníthető tulajdon, évszázados gyökerekkel rendelkező családok sarjai a tulajdonosok. Ráadásul eddig is hiányolták a városvezetésből a sepsiszentgyörgyi történelmi családokat, jelentette ki. Bálint József rámutatott, Sepsiszentgyörgynek 1500 hektár erdője és több száz hektár legelője van, ezeket szakemberek kezelik, de fontos, hogy az önkormányzatban is legyen szakértő, aki rálát az erdőgazdálkodás problémáira.

 Hajdú András pszichológus elmondta, a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, sérült sepsiszentgyörgyiek gondjait orvosolná, hiszen több száz család érintett, akiket adócsökkentéssel, kedvezményes közszállítási vagy uszodai bérletekkel lehetne segíteni. Egy központot szeretne létrehozni, ahol néhány órára szakemberek felügyeletére lehet bízni a fogyatékkal élőket, például amíg a szülők elmennek színházba. Bálint József azt is bejelentette, hogy május 10-én tartják a kampánynyitó rendezvényüket, de több lakossági fórumot is szerveznek a város „forró pontjain”.

 Rendszerváltás Marosvásárhelyen

 Csütörtökön mutatták be a néppárt tanácsosjelöltjeit Marosvásárhelyen is. Bevezetőjében Pálosi Csaba ideiglenes ügyvezető elnök elmondta: a párt nemcsak polgármesterváltásra törekszik, hanem rendszerváltásra is a tanácsban. A városvezetői szék elnyeréséért a közös magyar jelöltet, Soós Zoltán támogatják, s erre kérik fel a párt tagságát és szimpatizánsait is, de úgy vélik, az önkormányzatban is nemzedék- és szemléletváltásra van szükség.

 Forrás: kronika.ro

 „Elég volt abból, hogy elherdálják a közpénzeket, mint ahogyan a víkendtelepi megnyitón is láthattuk. Kaotikus az egész határozathozói tevékenység, s a város vezetése nem vesz tudomást arról, hogy mit is akar tulajdonképpen az adófizető polgár” – összegzett az ügyvezető elnök. A párt vásárhelyi önkormányzati képviselőjelöltjei – Mihály István, Novák Venczel, Karácsonyi Dezső, Vitályos Orsolya, Donáth Árpád, Mátyás Tamás és Fodor Elek – koncepcióban és szakmaiságban akarnak újat hozni a város életébe, a jótékony változtatásnak és szemléletváltásnak a hívei, hangzott el.

 Teljes lista Nagyváradon

 Nagyváradon Zatykó Gyula országos alelnök és polgármesterjelölt mutatta be a jelölteket, hangsúlyozva: teljes tanácsosjelölti listát indítottak, melyen jól képzett, minden területet képviselő szakemberek kaptak helyet. A megoldandó problémák közül legfontosabbként azokat említette, amelyek a magyar identitást veszélyeztetik, amelyekkel szemben a jelenlegi városvezetés érdektelen, valamint amelyek szerepet játszanak a fiatalok elvándorlásában.

 Csomortányi István építőmérnök, a párt Bihar megyei elnöke rámutatott: az elmúlt 25 év alatt a város lakossága harmincezer fővel lett kevesebb, a magyarok egynegyede tűnt el. Meglátása szerint a fiatalok munkahelyek hiányában arra kényszerülnek, hogy az érettségi után elhagyják a várost, s ezért cselekvési tervet kell kidolgozni a jelenség megállítása érdekében.

 Nagy Zoltán matematika–informatika szakos tanár a tanügyi rendszer hiányosságaira hívta fel a figyelmet, míg a legfiatalabb jelölt, Kálmán Balázs informatikus az átláthatóság hiányát rótta fel a városvezetésnek. Szabó Judit vegyészmérnök a város optimális infrastruktúrájának kialakítását, a közszolgáltatások javítását, dr. Balogh Árpád háziorvos a hatékony háziorvosi szolgálat megvalósítását és a fiatal szakorvosok támogatását tűzte ki célul.

 Moldován Lajos, a párt váradi elnöke a közszállítási problémákat emelte ki, továbbá szorosabbra fűzné a városháza és a civilek közötti kapcsolatot. Tőtős Zsuzsa nyugdíjas vállalkozó egy élhetőbb, infrastrukturálisan is fejlettebb várost szeretne, míg Holló-Csejtei László Barna képzőművész, nyugdíjas egyetemi tanár a közigazgatás és az alkotói közösségek közötti együttműködést szorgalmazza.

 Transzszilvanista jelöltek Kolozsváron

 A kolozsvári önkormányzatban két tanácsosi helyet szeretne elnyerni a néppárt, jelentette be Fancsali Ernő polgármesterjelölt, aki szerint ehhez öt százalékot kellene elérniük, azaz 6000 szavazatot. A párt kolozsvári elnöke az önkormányzati jelöltlista első három helyezettjét is bemutatta. „A listán fiatal, feddhetetlen, az elmúlt 25 év politikai rendszerétől független politikusok vannak, akik ezt a rendszert szeretnék megváltoztatni” – mondta.

 Megjegyezte: listájuk nemcsak fiatalos, de transzszilvanista is, az első, a hetedik és a tizedik helyén a transzszilvanista mozgalom jelöltjei szerepelnek. Hangsúlyozta: programjuk egyik legfontosabb eleme az átláthatóság megteremtése a közpénzek felhasználásában. A polgármesterjelölt leszögezte: céljuk a minél erősebb magyar képviselet biztosítása. „A politikából kiábrándult magyarok száma egyre nőtt az utóbbi időszakban. Őket szeretnénk megszólítani, nem egy másik párttól vennénk el szavazókat” – mondta Fancsali.

 Bicskei Hedwig tanácsosjelölt szerint készen állnak konkrét, számon kérhető intézkedéseket foganatosítani az önkormányzat átláthatóságának javítása érdekében. Tunyogi Béla, a jelöltlista harmadik helyezettje rámutatott: az elmúlt években a városvezetés számtalanszor beszélt multikulturalizmusról,nyelvi jogokról, ellenben érdemi előrelépések nem történtek ezen a téren. Rámutatott, a helyi magyarságnak el kell fogadnia, hogy a jövője közös a románság jövőjével, míg a románságnak tudatosítania kellene, hogy a magyar közösség nyelvével, kultúrájával és hagyományaival együtt Kolozsvár lakosságának szerves része – írja a kronika.ro.

 

Erdely.ma